Megnéztem a heti részt már csak a lulz kedvéért. Igazából már az előzetes alapján sem volt semmi elvárásom, de így, élesben végigszenvedve azt kell, hogy mondjam, megvan ennek az animének a legótvardabb epizódja. Eddig „Yumichika cukrászata” volt számomra a mélypont, de ennek a heti résznek még azt is sikerült alulmúlnia… Ezekután NAGYON remélem, hogy a [...]
Archive for január, 2009
Bleach ep204 – How to commit seppuku
január 28, 2009Ez meg ki a fene?
január 24, 2009Ezt a képet a legutóbbi Bleach epizódból szedtem ki, mikoris a maradék 6 kapitány feltűnik Karakura városban. Felmerült bennem viszont a kérdés, hogy ez mégis kicsoda o.O; Sehogysem tudtam napirendre térni eme jelenet láttán, majd megmutattam Trau kollégának is, aki szintén leblokkolt a látottakon. Ötletek?
Ami mondjuk biztos, hogy a karakteren egy kapitányi haori látható, viszont [...]
Mondo 09/01 and fangirlz, avagy közös post a Mondóról és kritika a fangörlökről
január 22, 2009Ismét sikerült ellentmondanom saját magamnak. Mikor anno megfogadtam, hogy legalább fél évig nem fogok saját erőkből finanszírozva Mondót venni, nem gondoltam volna, hogy így, uszkve negyed év távlatában rácáfolok majd eme kijelentésemre. Azt, hogy mi is állt emögött az elhatározás mögött, egyetlen mondattal lehetne szemléltetni: Egyik ismerősöm felzörgetett a minap „Te, a havi Mondót midenképp [...]
Bleach ep203 + némi korrigáció
január 21, 2009Kegyetlenül vártam már ezt az epizódot, hogy végre kidobják RAW-ban; a türelmetlen várakozás pedig meghozta gyümölcsét, ergo egy jóókora EPIC WIN jelzőt ebbe a posztba!
(mintha Oomaeda és Iba feje kissé összement volna xD; Amúgy rulzik ez a kép :3)
1408
január 19, 2009Most, hogy ismét sikeresen letudtam egy szenvedésekkel teli vizsgaidőszakot, szabad leszek megközelítően 3 hétig, ami leginkább azzal az előnnyel jár, hogy behozhatom a 2008-as anime lemaradásaimat, valamint a korábban elkezdett School Rumble és KashiMashi párosra is vélhetően több időt tudok majd szánni. Eredetileg úgy volt, hogy a mai Kalkulus-vizsgát letudva délutáni maratont rendezek, de aztán [...]
Az általam 10 legrosszabbnak tartott anime
január 13, 2009A következő post lényegi eleme, hogy kiemeljem azt a 10 stuffot, melyek animés pályafutásom során a legtöbb bosszúságot okozták, azaz – alpári nyelven fogalmazva – a 10 legszarabb anime felsorolása következik, melyekhez némi indoklást is fűzök természetesen, merthogy (fél)érvek nélkül nem életképes egyetlen (le)értékelő sem ugyebár. Hangsúlyoznám, hogy a poszttal senkit nem szeretnék megbántani! A [...]
Fangirls will never change!
január 10, 2009Ehhez megint nem tudok értelmes kereteken belül megfelelő kommentet fűzni… ; Egy (meg nem nevezett) g-portálos gyöngyszemen akadtam rá… A legnagyobb poén persze az, hogy a szavazók full komolyan gondolták azt, amit. Eleve, ha ki is írnék egy “ki a legerősebb kapitány az eredeti 13-as brigádból” szavazást, fix, hogy Aizenen és Yamatatán kívül senkit nem [...]
OMGWTFBBQ?? Bleach: fillerek a láthatáron!
január 9, 2009A gyanú beigazolódott. Ismét fillerezni fog az animu… … igen, körülbelül ennyit tudok róla írni. Pontpontpont. Szal, fogalmam sincs, mi a jó fenéért kell ~10 canon-epizód után ismét fillerezni. Behozták a mangát? Egy frászt! Egyszerűen gondoltak egyet és fillereznek. Ráadásul pont azokat a gané részeket dolgozzák fel újra (a címek alapján), melyeket anno már elsütöttek. [...]
Legutóbbi hozzászólások