Berserk manga VS Claymore manga

Berserk01_1

~Versus~

Claymore01_1

Korábban is terveztem már ennek a két mangának az összehasonlítását és most, hogy a napokban sikeresen behoztam mindkettőt, így vélhetően egy sokkalta korrektebb képet tudok majd lefesteni mind a Norihiro-, mind a Miura által megalkotott fantasy világról, annak karaktereiről és egyéb belsőségeikről. A célja eme posztnak tehát az lesz, hogy szubjektíven rávilágítson, melyik mangát is preferálom jobban eme „párharcban” (imho nem túlzás, ha ezzel a kifejezésmóddal élek, ugyanis rengeteg párhuzamot lehet vonni a két „produktum” között, emiatt is választottam összehasonlító boncolászásra eme két művet).

A haladási sorrend viszonylag egyszerű lesz: külsőségektől haladunk egyre „beljebb és beljebb”, majd ismét elindulunk a felszín felé.

>Art<
Az első „kört” vitathatatlanul a Berserk vitte el. Máig a legszebb és legprecízebb rajzokkal operál a szememben. Igaz, hogy a manga kisebb hányada non-stop gyakás és mészárlás, de ezek a jelenetek is kellően kidolgozottak és „szépek”. A Claymore art ezzel szemben kissé visszafogottabb és a karakterek is pöppet egyszerűbbek Miura „gyermekeinél”, de természetesen így sincs okunk panaszra. A két oldalas designok kellően rulzanak, de azért a Berserk így is párját ritkítja.

>Harcjelenetek<
Tudooom, ez még bőven befért volna az előző témába is, de úgy láttam értelmét, ha különválasztom attól, tekintve, hogy ezt a menetet a Claymore manga vitte. A fájtok sokkalta dinamikusabbak és érdekesebbek, mint a rivális cuccban, továbbá a harcos fickinák képességei is a Claymore felsőbbrendűségét igazolják.

>Sztori/Mondanivaló/Egyéb belsőségek<
Avagy a legkritikusabb pontja az egésznek. Miért mondom ezt? A válasz pofon egyszerű: az egyik egy seinen történet, a másik meg – minden gore-t és egyéb kelléket belevéve is – „csak” egy (a szokásostól kissé eltérő, de) shounen cucc és azért elég nagy kell legyen az ember fejszéje, hogy egy ilyen vastag fába vágja bele, de én most mégis megteszem. Szal igazából ezen a fronton a Claymore teljesít jobban. Természetesen, ha a Berserk manga sztorija 100 ch-val ezelőtt lezárult volna, akkor mindenképp az vinné a prímet, tekintve, hogy az egész sokkalta emberibb és elgondolkodtatóbb, mint azt a rivális esetén láttuk, illetve látjuk, azonban a Berserk manga már jóideje nem szól az égvilágon semmiről, csak monszta szalámizásról és unlimited fanservice-hegyekről. Minimális sztori azért még akad, de az egész már régóta elvesztette azt az emberi és pörgős sztoriját, amivel anno operált (az anime persze így is kétszer ráver a mangára, de ez most nem ide tartozik ^^). A Claymore meg… nem egy seinen történet, de kit érdekel? Fordulatos, izgalmas, pörög, ahogy kell és nem utolsó sorban emberi! Bizony-bizony. Ugyan messze nem erre fektetődik a hangsúly, de azért egy random shounen cucchoz képest meglepően erős mondanivalót képvisel, kezdve rögtön a karakterek sokszínű érzelem-skálájával, majd folytatva a harcokkal tökéletesen összefüggő lelki megpróbáltatásaikkal.

>Karakterek<
Sokszínűek, változatosak és érdekesek. Mondhatnánk akár mindkét manga jellemzésekor, de eme állítások ismét a Claymore javára írhatók (inkább). Gutts (és Griffith) karakterfejlődése ugyan baromi erős színfoltja a Berserk mangának, de sajnos ez is idővel elkopik. Gutts ugyan továbbra is szerethető (és badass xD) marad, de karakterileg nem jut sehova, holott vannak még kiaknázatlan területei, csakhát a manga már régóta nem erre fekteti a hangsúlyt. A Claymore mangában ezzel párhuzamosan szintén megfelelő eredményt produkál Claire karakterfejlődése, csakhát itt nem seinen szférákon halad a sztori, emiatt aztán kisebb az esélye egy emberibb átalakulásnak, illetve változás-sorozatnak, viszont mindenképp kiváló „mankó” a többiek nem elhanyagolható fejlődése és idővel jelentkező ambícióik megismerése.

>Dráma/Drámai elemek<
Itt vitathatatlanul a Berserk diadalmaskodik. Mikor komolyabb drámázásra kerül a sor, baromi élvezetes tud lenni. Claymore ezen a fronton azért jelentősen elmarad.

>Világ<
Mindkettő tökéletesen visszaadja a félelemmel és sötétséggel megspékelt középkori hangulatot, valamint mind a Claymore, mind a Berserk precízen felépített és minden részletre kiterjedő világgal van felruházva. Itt most kivételesen nem is foglalnék állást.

>Fanservice<
Mindkettőben dominálnak és mindkettőben gyakran átzuhanunk a ló túloldalára, azonban a Berserk itt is gyengébben muzsikál. Gyakran nem áll másból egy-egy fejezet (sőt, kötet!), mint pozőr vérengzésből, pucér női alakokat felvevő szörnyezetekből és egyéb, értelmetlen hülyeségekből. A rivális esetén ugyan szintén jelentkeznek eme „kellemetlen” (vagy épp kellemes?) tünetek, de sokkalta visszafogottabban és elviselhetőbben.

>Vérszexerőszak<
Na jó, ennél a pontnál igazából a vérengzésen lesz a hangsúly. A Berserk manga vitathatatlanul az „OMG, GORE” mangák egyik jeles úttörője és képviselője mind a mai napig, melyet a Claymore gyakran igyekszik meglovagolni több-kevesebb sikerrel. Ennek dacára nekem mégis a harcos amazonok vérengzéses jelenetei jönnek be jobban, azon egyszerű oknál kifolyólag, hogy a Berserk mangában sokszor csak az értelmetlen brutalitáson van a hangsúly, míg a Claymore-ban inkább csak a másodhegedűs szerepét tölti be, de persze semmiképp nem elhanyagolható, elvégre ugyanúgy a dark fantasy műfaj része, csak nem mindegy, hogy hogy és milyen tálalásban kerül terítékre (pongyolán és röviden: vértócsák > vértócsák + belek).

Summa summarum, mint azt a sorok is remekül tükrözik, a Claymore manga jelentősen közelebb áll a szívemhez, mint a rivális. Na, korántsem arról van szó, hogy a Berserk manga ne lenne jó, de azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy ideje már csak az art miatt olvasom (nézegetem :3). Tehát Claymore manga winz da show!

(azt még így zárójelesen megjegyezném, hogyha az anime verziók kerültek volna összehasonlító elemzés tárgyának körébe, akkor ott egyértelműen a Berserk diadalmaskodott volna.)

Explore posts in the same categories: És a többi...

7 Comments on “Berserk manga VS Claymore manga”

  1. Wagner Says:

    soha nem tartottam a Claymoret a Berserk riválisának, totál felejtős a cucc :D de legalább megpróbáltál másról is irni a Bleach-en kivül

  2. traumus Says:

    Örülök, hogy a claymore nyert >_<

  3. BenJoe Says:

    Wagner:

    Pont ellentét. Tény, hogy a Berserk valami eszméletlen artot vonultat fel, de én ennek ellenére nem igazán tartottam eddig a Claymore riválisának. Nálam a Claymore mindent üt.

  4. shearer Says:

    Teljesen korrekt írás lett véleményem szerint. Mondjuk nálam a Berserk manga a no.1., de sajnos a hibák amit leírtál nagyrészt teljesen valósak. Sajnos Kentaro Miura egyszerűen begolyózott néhány évvel ezelőtt. Ha a kiadó normális véget akar a Berserknek egyszer valamikor 20-30 év múlva, akkor be kéne zárni valami zártosztályra pihenni, mondjuk 2-3 évre. XD

  5. Junchi Says:

    >Wagner

    Ööö… ízlések és pofonok? ^^

    >Trau, BenJoe

    Hmm, akkor újabb két vote ment a Claymore mangára? Yeey!! :3

    >Shearer

    Wehhe, köfi ^^; Btw vagy az, vagy már 2 évvel korábban be kellett volna fejezni és a sztorit is úgy alakítani, hogy tartsa végig azt a szintet, amit anno kitaposott… Nah, mindegy, legalább még jópár éven át lesz mit nézegetni. Berserk art = *_____*

  6. Zodd Says:

    Én a nevemből adódóan mást kéne hogy mondjak, de nekem a Claymore a No1.
    Ha valami más stílusú de jó manga még érdekel akkor Yagi előző művét érdemes elolvasni. (Angel Densetsu)

  7. holdsarkany Says:

    Hogy is mondjam. Csak a két animét láttam, de egyértelműen a Berserk vitte a pálmát. Egyszerűen egy huzamba végig lehet nézni az egészet, a Claymore, pedig unalmas egy idő után. A berserkre 10/10 ponty:)

    Remélem jön a 2. szezon!, legalábbis reménykedek hogy lesz, mert BERSERK FOREVER!!!!


Comment: