Bleach Ch364 – BANZAI!!!!!!!44

Némi kihagyás után, de ismét jelentkezem a szokásos Bleach manga bejegyzéssel. Az előző két chapter igazából semmilyen mély benyomást nem tett rám nézve, így azokat merő egyszerűséggel bátorkodom most átugrani, viszont az eheti fejezetet hülye lennék nem blogolni. ^.^ Természetesen jövő héttől visszaáll a szokásos rend, szal don’t worry, be happy. :D

Az előző chapter ott ért véget, hogy a senior kapitányok vs Stark küzdelmet félbeszakítja egy hívatlan vendég, aki nem más, mint Wanderveiss, azonban nem egyedül érkezett; magával hozta azt az egyszemű óriás-valamit is, ami SS-saga végén is jelen volt (tudjátok, mikor Aizenék megpattantak). A plot azonban itt nem áll meg: Wandergyökér gondol egyet, majd egy hirtelen támadással átlyukasztja Ukitakét, Stark pedig hátba támadja Shunsuit, ezzel a másodperc töredéke alatt kiejtve a két ős-tájcsót a játékból. OMG #1. Wander ezután egy harci kiáltást (nem kell túl bonyolult dolgokra gondolni, „Ooooooooo”-zik egyet és kész) produkál, mellyel szétrepeszti a shota jegét, „visszahozva” ezzel Harry-t (OMG #2), majd Soi füstje mögül Barry is előkerül, méghozzá sértetlenül (OMG #2). (Hehe, én megmondtam, hogy Harry és Barry élnek. :3) Kira útjára bocsájtja Komamurát, majd a nagydarab hollow-stuff elfújja Aizenék „kandallóját”, így a 3 traitor ismét szabad. OMG #3! Kira kikészül, majd egy utolsó képen láthatjuk SS bukását (nah, azért még nincs teljesen végük…). Ez lenne hát a vég? Neeeem. Az utolsó pillanatban befutnak a vaizardok, hogy felköszöntsék rég nem látott ismerőseiket. OMG #4! Chapter ends.

Vaizards

Ehh, mit is kéne még mondanom ezek után? EPIC chapter volt (gondolom, ezt nem kell firtatni), de, hogy ennyi minden történjen egyetlen fejezetben… hát, le a kalappal Kubo papa előtt. A legszebb persze az egészben, hogy itt és most semmilyen alternatívát nem látok arra, hogy milyen folytatás is alakulhat ki ebből. Jó, mondjuk a köv ch gyanítom, ilyen „long time no see, xyz”, valamint egymás nyakába borulások, meg hasonlók jegyében fog telni, de, hogy utána mi lesz, arról fingom sincs. Melyik oldalhoz csatlakoznak a vaizardok, vaaagy: beszállnak-e egyáltalán a harcba? És ha be is szállnak, kivel fognak harcolni? Mi lesz a többiekkel? Szal azért még így is talpon maradt négy kapitány (shotának mondjuk bukta a legerősebb támadása, szal ha nem ráz ki még valami plotkait a seggéből, akkor neki vége. Soifon vesztett egy kart, meg extrém fáradt, szal őt is kihúzhatjuk [T_T], Komamura meg gondolom egyszemű „óriásozni” megy, Yama meg… nos, ő marad a seggén továbbra is), valamint két hadnagy (nem, Chojirou nem számít. Ő amúgysem létezett soha, hanem Aizen illúziója volt, hogy addig, amíg ők HM-ben teáznak, meg arrancaroznak, kiszimatoljon a kapitányokról, meg úgy zusammen mindenről mindent. – crack theory by Junchi).

All in all, érdekes lesz a köv ch az már egyszer biztos. (Mondjuk ajánlom Kubónak, hogy ezek után vissza ne merjen térni a plot HM-be, mert nem hiszem, hogy ATM bárki is kíváncsi lenne Yammy-ra.)

Explore posts in the same categories: Bleach

12 Comments on “Bleach Ch364 – BANZAI!!!!!!!44”

  1. Erda Says:

    szeirntem megyünk Yammy-hoz. Túl izgalmas volt a befejezés. Bár nekem mindenidők legrosszabb fejezete tekintve hogy a két kedvenc (aka. agyonfanolt) karakteremet két oldalban kinyírta. Szerintem nagyon övön aluli ütés volt, hogy ilyen gyorsan lerendezte a két legidősebb tájcsót, akik Yama-jii szerint is a legerősebbek, és még ban kai se volt, meg semmi. Azt pedig egyenesen fangirl provokálásnak néztem, hogy Ukitake-t egy agyalágyult harc nélkül szétszedte.

  2. Junchi Says:

    >Erda

    Igen, ezt mondjuk kifelejtettem a bejegyzésből, szal szerintem is egy aljas és pofátlan húzás volt az FKT-s kapitányokat vesztesnek beállítani. Szal nem csak az, hogy Ukitakééket elintézték pár mp. alatt, hanem a tény, hogy bebukták a csatát. Soifon dettó (mert befogja…). Hitsugaya mondjuk nem számít, neki volt már kismillió csatája, meg egyébként sem volt alapból ellenfele Harrynek. Ellenben a HM-be küldött kapitányok sorra megnyerték az espada elleni csatájukat, holott pont, hogy nekik nem volt semmi szükségük arra, hogy győzzenek… >___> (nah, talán Mayurinak)

  3. Erda Says:

    Jó, de őket senki se mentette volna meg, ide meg vártuk a Vaizardo-kat. Valamit nekik is kell hagyni…

  4. Sid a fecske Says:

    Nekem mindegy, hogy hol leszünk következőleg xD Ezen a mangán avgy 5x pofára estem xD
    Szegény Soi, azért majd remélem Sötétség Orihiméje vissza tudja hozni azt a kart… És remélem, hogy a két ős taichou nem halt meg pusztán, nagyon bibisek lettek…
    Kubonak meg ajánlom, hogy csak így tovább mert ha most beállít valami szarral (az előző szarok után) én komolyan mondom, kicsinlom ^^ xD
    Összegezve, kib*szott jó lett =D
    De fel merült bennem a kérdés… Fél SS a Mű Karakuában tobol… Ichiék HM-ben… De hola francban van Byakuya x’D?
    Tovább szép napot ^^

  5. BenJoe Says:

    Sid, nem kell ide Orihime, karvisszanövesztésre szerintem Hachi is képes. Meg gyanítom is, hogy ő fogja a sérülteket ellátni.

  6. Adiz Says:

    Egy kérdés: Ikkaku és Yumichika hová a búsba tűntek?

  7. Junchi Says:

    Yumichika ott volt a közös képen, Ikkaku meg… passz. ^^”

  8. Wagner Says:

    éééééééééés megjöttek a Vaizardok! A kedvenceim! És lenyomtak egy csomó Menost, felfedték a maszkokat! Hajrá Shinji!
    (igen, áttértem a mangára, és nincsenek dinnyefejü hollow-k meg strandoló shinigamik!)


Comment: