Én és a shounen-fight

Karez barátom ötletét kölcsönvéve jöjjön egy amolyan összegzésféle, melyben megkísérelném röviden, címekre bontva felvázolni, hányadán is állok jelenleg a shounen-fight cuccokkal, meg magával a műfajjal úgy ánblokk.

Mikor annoanno elkezdtem komolyabban is foglalkozni (értsd, letöltögetni) az animékkel, nem ismertem igazán magát a műfajt (mint ahogy sok egyéb kifejezést se), egyszerűen csak követtem az akkori trendeket és leszedtem – a hype hívószavának engedve – először a Narutót, majd utána a Bleach-et. Mindkettő kellően hosszú volt (hjajj, régi szép idők, mikor még időmilliomos hírében álltam… >_>), harcoltak is benne (az meg ugye jó :3), volt sok karakter, stb. Előbb a Narutót gyűrtem be 135-ig, utána jött a Bleach, majd szépen sorban belefutottam a létező talán összes shounen-fight-ba az évek során, így (mondhatni) felszedtem némi hátteret, a témát illetően. 2007-2008, de még 2009-ben is menthetetlenül a műfaj rabja voltam – ha kijött egy új cím, rögvest vetettem is rá magam, mindegy, hogy mi volt a címe vagy az alapszituja. Aztán szépen-lassan kopásnak indult ez az énem, ma meg már ott tartok, hogy a lehető legnagyobb ívben kerülöm az összes újonnan kidobott címet, annyira nem érdekel már az egész. Na, de nézzük őket külön-külön.

Dragon Ball – Gondolom nem meglepő, hisz a többséghez hasonlóan nálam is egyike volt az első animés élményeimnek, bár jómagam egy egészen másféle utat jártam be ezzel a cuccal. Mikor anno adták nálunk, néztem ugyan én is, de korántsem váltam a rabjává (igen, még a tesi órákat sem lógtam el, csak, hogy láthassam az éppen aktuális epizódot). Talán 40-50 részhez lehetett szerencsém… Évekkel később aztán jött a „letöltős” korszak, és mivel furdalt a lelkiismeret, hogy nekem ez majd teljes egészében kimaradt, így „miért ne” alapon pótoltam is a dolgot. A sima sorozatra még úgy azt mondtam, oké, mert tényleg jó volt, ellenben a Z-t valahol a Cell saga környékén dobtam. Egyszerűen elegem lett az időhúzásokból, a nevetségesen nagy erőkből, a sok bénázásból és az idióta SSJ3, meg „szőkébb a hajam és abban az erő, de nem elég hosszú, ezért nincs esélyem ellened” átváltozásokból/helyzetekből. Legyen akármilyen alapmű, meg még ki tudja, mi-mindent hordanak róla össze a fanok – ha nekem egyszer nem tetszik. A DBGT-ből meg megnéztem az első két részt Animax-on, de annyi elég is volt belőle. ^^” (Kai még esetleg szóba jöhet, de az se mostanában lesz…)

Naruto + Shippuuden – Egyike volt az első letöltött és tudatosan nézett animémnek. Akkoriban tetszett (lehettem vagy 16 éves…), sőt, volt egy egészen félelmetes, kemény fél évig tartó Narutard korszakom, amikor tényleg kíméletlenül a rabja voltam, de (hála a jó égnek) könnyen jött, könnyen ment. Nnna jó, talán nem ment olyan könnyen, elvégre még utána is próbálkoztam vele, a SHITpuuden pölö számtalanszor kapott újabb esélyeket, de csak nem akart élni vele, a mangát meg valahol a 300francsetudjahányadik fejezetnél hajítottam kíméletlenül a kukába. Örökre végeztem vele. Ma meg már csak röhögök az egészen. xD

Bleach – Ezt annyira nem kell részletezni, aki ismer, úgyis tudja, hányadán állok ezzel a franchise-zal. A manga továbbra is jó (pláne most, hogy végre vége ennek a borzadály arc-nak és jöhet valami új), az anime viszont nagyon kaszára áll. Amit mostanában művelnek vele Pierroték, az enyhén szólva is vérlázító (azért az én türelmem is véges), ráadásul utána megint fillerek jönnek (gondolom én).

One Piece – Ugyanaz, mint a Bleach, annyi különbséggel, hogy ez még viszonylag friss élmény. A manga továbbra is király (kivéve ezt a mostani arc-ot, ami nekem baromira nem jön be), az animét meg csak megszokásból nézem már egy ideje. Enies Lobby-ig nagyon tetszett, utána volt még egy erős Sabaody + Amazon Lily arc, viszont, ami utána jött, az csak a szokásos Toei-féle időhúzás, épp csak pofátlanabb módon, mint korábban. Heti 20 perc még belefér, de ennyi.

Beelzebub – Ezt már részleteztem egy párszor, így nagyon nem is mennék most bele. A mangát olvastam egy darabig, de aztán hamar ráuntam, az anime meg… mai napig sem értem, milyen csoda folytán jutottam el vele a 49. (éppen aktuális) részig… Borzalmas, 20filléres félmunka kvázi az egész, a „poénok” harmatgyengék, de még pont van benne annyi, hogy ne dobjam (bár persze ez is csak idő kérdése; ha elfogy a türelmem, repül ez is, mint a győzelmi zászló). Kerüljétek! (Elég, ha én kínzom magam vele. )

Yuu Yuu Hakushou – Még a néhai A+-on volt szerencsém hozzá. Kellemes shounen-fight, egyszer mindenképp érdemes megnézni. Igaz, az első 20-30 rész majdhogynem nézhetetlen, de utána javul a színvonal, a Senshui-s arc meg kifejezetten tetszett. (A minőség mondjuk hagy némi kivetnivalót…)

Katekyou Hitman Reborn – Csak úgy sugárzott belőle a nagybetűs GAYNESS, úgyhogy 33 fejezet után dobtam a fenébe. Az animével már meg sem próbálkoztam…

Claymore – Mind a mai napig rulz. Az animét már kétszer is végignéztem, a manga meg még annál is jobb (kivéve a mostani arc-ot, ami valahogy itt is egyszerre pocsék és vérszegény). Igaz, talán a legstandard-ebb shounen-fight cucc + a hasonlóságok a Berserk-kel erősen befigyelnek, de valahogy nagyon élvezhető, a karakterek jók és a harcok is. Egyedül a plot lassúsága ellen emelnék vádat…

D.Gray-man – Az anime egynek (csiszre ugyan, de) elment (az első fele bűnrossz, 50-től fölfelé viszont egész pofás), a mangát meg kukáztam bő egy hónapja. Alapból sem volt a szívem csücske ez a sorozat, de a megváltozott design (amikor már fel sem ismerem a karaktereket, az valahol gáz), az engem totál hidegen hagyó plot és a förtelem Alma-Kanda arc után ez volt vélhetően a legjobb döntés.

Fairy Tail – A manga, amit a Laxus arc-ig komáltam; az anime, amire az első résztől kezdve fújok és a manga, ami két békasegg-színvonal arc után újra egy értékelhetőt vonultat fel, hogy aztán végül azt is elrontsa. Hát kell ez nekem? Egy frászt! Anime, manga egyaránt drop.

Kekkaishi – Fájdalmasan átlagos, de még épp vállalható SF anime. Manga kimaradt.

Ao no Exorcist – Ugyan egy darab részt nem láttam belőle, de két darab vélemény elég volt hozzá, hogy még csak minimális szinten se érdekeljen. Egyszerűen tudtam, mit fogok kapni tőle.

Toriko – Nálam a műfaj egyik legalja. A mangába épp csak belelapoztam, szal azt nem tudom, de az anime úgy rossz, ahogy.

Kenshin – A mangát a mai napig az egyik legigényesebb SF-nek tartom, mind designra, mind sztorira, mind úgy egyébként. Az animét meg már részleteztem egy korábbi posztban.

Busou Renkin – Mint a Kekkaishi. (Kivéve, hogy itt van badass és HOT női főhős. :3)

Nurarihyon no Mago – Hogy a mangába belekukkantok e, azt még nem tudom, de, hogy az anime első sorozata úgy rossz, ahogy van, afelől semmi kétségem. (Második szezonnal egyelőre győzködöm magam, bár netszerte csiripelik a kismadarak, hogy lényegesen jobb, mint az előd volt.)

Soul Eater – Az animét annak ellenére, hogy egyszer dobtam, egészen jónak tartom (köszönhető mindez a remek magyar szinkronnak), egészen Medusa lolhalálig. Eddig tart nekem az anime. A manga meg… terveztem, hogy begyűröm, de aztán valahogy elment tőle a kedvem.

Hunter × Hunter – Ez csak így bónusznak ide a végére, hisz jelenleg ettől várom a megváltást. Ha ez sem tud minimum egy elfogadható szintet megütni, hát örökre végzek a műfajjal. Ez fix.

Elmondható tehát, hogy a Bleach-One Piece-Claymore manga triumvirátus tartják bennem egyedül a lelket, már ami a jelenlegi állapotokat illeti. A többi szimplán MEHH, animék különösen.

That’s all, folks, a kiöregedett SF-róka üzenetét olvashattátok.

(Maradt még ki egy-kettő, pölö Seiya, Kinnikuman, Ueki, etc, de ezeket vagy egyáltalán nem ismerem vagy épp csak belenéztem egyikbe-másikba, így jobbnak láttam, ha kimaradnak.)

Explore posts in the same categories: Minden más