Asszem, nem került még elő a blogon témaként a készülő új Berserk film(ek), így itt van mindjárt egy, a korábbiaknál valamivel hosszabb, ~6 perces előzetes.

Hogy mit gondolok róla? Megnézem… FOR TEH LULZ! Másért nem! A szinkronhangok iszonyúak (Sakurai Takahiro egyszerűen rossz Griffith-nek), a CG borzalmas (főleg Griffith lovára érdemes koncentrálni, de gyak minden második jelenetre jut valami förtelem) és, hogy ez hangulatra sehol nem lesz a sorozathoz képest, azt már előre elmerem könyvelni…

Igazság szerint ez a kép már bőven elegendő lenne, hisz a lényeg szerepel rajta, de nem bánom, vegyük (kicsit) hosszabbra a figurát.

Már a chart láttán sem voltak nagy elvárásaim a szezont illetően, de, hogy még azt a bizonyos minimumot is éppen csak karcolni tudja, az azért valahol hervasztó…

Egyedül a new Prince of Tennis-t és a Nisemonogatarit tudnám kiemelni, bár ezek közvetlen folytatásai az előző sorozataiknak, szal kapásból előnyben voltak a többihez képest. Ugyan a new PoT-tól pont nem voltak elvárásaim, de a fene sem gondolta volna, hogy ez animében ennyire jó lesz. A Nise meg a szokásos, Bake-féle ószomnessz, minőségi(!) fanservice-szel és az előző sorozat remek karaktereivel.

Erősen kardélen táncol, de még épp belefér a Brave10 és az Another. Előbbi egy fájdalmasan átlagos cucc, fájdalmasan átlagos karakterekkel, utóbbi meg egy horror szeretne lenni, de egyelőre álfeszültségkeltésekben és hülyén megírt párbeszédekben tudott csak jeleskedni… Persze lehet később javul a helyzet, de egy 12 részes sorozatnál nem ártana lehetőleg minél hamarabb belecsapni az érdekes dolgokba.

A Danshi Koukousei no Nichijou-t meg dobtam két rész után. Nagyon nem az én ízlésemre szabták ezt a cuccot.

És… ennyi! Black Rock Shooter tv, ami még érdekel ebből a szezonból. (Vigasztalásképp: a tavalyi téli szezon sem volt sokkal különb.)

Mesterképzés – első szemeszter – vizsgaidőszak pipa, így a napokban megpróbálok összeköhögni valami markánsabb posztot… noss… akármiről. (Vagy legalábbis úgy teszek, hogy úgy tűnjön, mintha sok meló lenne mögötte – még nem tudom biztosra. : P)

A kurrens anime-szezonról mindenképp írok majd, még akkor is, ha szar nem túl rózsás a helyzet. “Oldschool”-fronton Hunter×Hunter + Noir kettősével művelődök, de eddig ezekkel semmi problémám, hála a jó égnek.

Ami várható hosszabb post, az game-frontról érkezik ezúttal, a Dynasty Warriors 7 képében, amire olyan szinten sikerült ráfüggenem, hogy idejét sem tudom, mikor tapasztaltam ezt utoljára. Persze lehet az is közrejátszik, hogy egyre kevésbé érdekelnek már a gémek, így konkrétan mindennek örülök, ami legalább 2 hétnél tovább leköt. Ezt meg már egy hónapja nyúzom és még mindig nem játszottam ki, a tápolás része meg legalább három hónap pluszba, szal arigatya, Koei/Omega.

(Meg valamit a Bleach mangáról is kéne majd írnom…)

(Természetesen ez még egyelőre ilyen v1 kezdemény, de nem baj, megteszi.)

A szezon a szokásos (= semmilyen), de mint mindig, azért most is akad egy-két érdekesebb darab.

Fate Zero S2 – Nyilván.
Zetman – Ez úgy egész jól hangzott már a MAL-os leírás alapján is, úgyhogy egy belekukkantást megér. Persze, ha túl nagy baromság lesz (ami szintén nincs kizárva), akkor kukázom abban a minutában.
Medaka Box – A mangája jóféle (már amit olvastam belőle/felőle), szal jöhet az anime verzsön is. (Meg aztán köze van hozzá Nisio Isin mesternek, szal alap. :3)
Shining Hearts – 1000 éve nem láttam jó fantasy animét, hátha ennek sikerül majd elkápráztatnia.

Movie-k/OVA-k: Az a Deva Zan így képről szimpinek tűnik. A többi nem izgat.

Ha majd bővül a lista valami érdekes címmel, akkor max frissítem ezt a bejegyzést, de több, mint valószínű, hogy ez a végleges, már ami engem illet.

Csalódás vagyok, mit ne mondjak… Azért a tavaszi szezonok ennél jobbak szoktak lenni. (Bezzeg tavaly, mikor kapásból 12 cím érdekelt és ehhez még hozzájött +2… :/)

Egyszerűen imádom ezeket a [MAD]-féle crossover openingeket. :3

Karez barátom ötletét kölcsönvéve jöjjön egy amolyan összegzésféle, melyben megkísérelném röviden, címekre bontva felvázolni, hányadán is állok jelenleg a shounen-fight cuccokkal, meg magával a műfajjal úgy ánblokk.

Mikor annoanno elkezdtem komolyabban is foglalkozni (értsd, letöltögetni) az animékkel, nem ismertem igazán magát a műfajt (mint ahogy sok egyéb kifejezést se), egyszerűen csak követtem az akkori trendeket és leszedtem – a hype hívószavának engedve – először a Narutót, majd utána a Bleach-et. Mindkettő kellően hosszú volt (hjajj, régi szép idők, mikor még időmilliomos hírében álltam… >_>), harcoltak is benne (az meg ugye jó :3), volt sok karakter, stb. Előbb a Narutót gyűrtem be 135-ig, utána jött a Bleach, majd szépen sorban belefutottam a létező talán összes shounen-fight-ba az évek során, így (mondhatni) felszedtem némi hátteret, a témát illetően. 2007-2008, de még 2009-ben is menthetetlenül a műfaj rabja voltam – ha kijött egy új cím, rögvest vetettem is rá magam, mindegy, hogy mi volt a címe vagy az alapszituja. Aztán szépen-lassan kopásnak indult ez az énem, ma meg már ott tartok, hogy a lehető legnagyobb ívben kerülöm az összes újonnan kidobott címet, annyira nem érdekel már az egész. Na, de nézzük őket külön-külön.

Dragon Ball – Gondolom nem meglepő, hisz a többséghez hasonlóan nálam is egyike volt az első animés élményeimnek, bár jómagam egy egészen másféle utat jártam be ezzel a cuccal. Mikor anno adták nálunk, néztem ugyan én is, de korántsem váltam a rabjává (igen, még a tesi órákat sem lógtam el, csak, hogy láthassam az éppen aktuális epizódot). Talán 40-50 részhez lehetett szerencsém… Évekkel később aztán jött a „letöltős” korszak, és mivel furdalt a lelkiismeret, hogy nekem ez majd teljes egészében kimaradt, így „miért ne” alapon pótoltam is a dolgot. A sima sorozatra még úgy azt mondtam, oké, mert tényleg jó volt, ellenben a Z-t valahol a Cell saga környékén dobtam. Egyszerűen elegem lett az időhúzásokból, a nevetségesen nagy erőkből, a sok bénázásból és az idióta SSJ3, meg „szőkébb a hajam és abban az erő, de nem elég hosszú, ezért nincs esélyem ellened” átváltozásokból/helyzetekből. Legyen akármilyen alapmű, meg még ki tudja, mi-mindent hordanak róla össze a fanok – ha nekem egyszer nem tetszik. A DBGT-ből meg megnéztem az első két részt Animax-on, de annyi elég is volt belőle. ^^” (Kai még esetleg szóba jöhet, de az se mostanában lesz…)

Naruto + Shippuuden – Egyike volt az első letöltött és tudatosan nézett animémnek. Akkoriban tetszett (lehettem vagy 16 éves…), sőt, volt egy egészen félelmetes, kemény fél évig tartó Narutard korszakom, amikor tényleg kíméletlenül a rabja voltam, de (hála a jó égnek) könnyen jött, könnyen ment. Nnna jó, talán nem ment olyan könnyen, elvégre még utána is próbálkoztam vele, a SHITpuuden pölö számtalanszor kapott újabb esélyeket, de csak nem akart élni vele, a mangát meg valahol a 300francsetudjahányadik fejezetnél hajítottam kíméletlenül a kukába. Örökre végeztem vele. Ma meg már csak röhögök az egészen. xD

Bleach – Ezt annyira nem kell részletezni, aki ismer, úgyis tudja, hányadán állok ezzel a franchise-zal. A manga továbbra is jó (pláne most, hogy végre vége ennek a borzadály arc-nak és jöhet valami új), az anime viszont nagyon kaszára áll. Amit mostanában művelnek vele Pierroték, az enyhén szólva is vérlázító (azért az én türelmem is véges), ráadásul utána megint fillerek jönnek (gondolom én).

One Piece – Ugyanaz, mint a Bleach, annyi különbséggel, hogy ez még viszonylag friss élmény. A manga továbbra is király (kivéve ezt a mostani arc-ot, ami nekem baromira nem jön be), az animét meg csak megszokásból nézem már egy ideje. Enies Lobby-ig nagyon tetszett, utána volt még egy erős Sabaody + Amazon Lily arc, viszont, ami utána jött, az csak a szokásos Toei-féle időhúzás, épp csak pofátlanabb módon, mint korábban. Heti 20 perc még belefér, de ennyi.

Beelzebub – Ezt már részleteztem egy párszor, így nagyon nem is mennék most bele. A mangát olvastam egy darabig, de aztán hamar ráuntam, az anime meg… mai napig sem értem, milyen csoda folytán jutottam el vele a 49. (éppen aktuális) részig… Borzalmas, 20filléres félmunka kvázi az egész, a „poénok” harmatgyengék, de még pont van benne annyi, hogy ne dobjam (bár persze ez is csak idő kérdése; ha elfogy a türelmem, repül ez is, mint a győzelmi zászló). Kerüljétek! (Elég, ha én kínzom magam vele. )

Yuu Yuu Hakushou – Még a néhai A+-on volt szerencsém hozzá. Kellemes shounen-fight, egyszer mindenképp érdemes megnézni. Igaz, az első 20-30 rész majdhogynem nézhetetlen, de utána javul a színvonal, a Senshui-s arc meg kifejezetten tetszett. (A minőség mondjuk hagy némi kivetnivalót…)

Katekyou Hitman Reborn – Csak úgy sugárzott belőle a nagybetűs GAYNESS, úgyhogy 33 fejezet után dobtam a fenébe. Az animével már meg sem próbálkoztam…

Claymore – Mind a mai napig rulz. Az animét már kétszer is végignéztem, a manga meg még annál is jobb (kivéve a mostani arc-ot, ami valahogy itt is egyszerre pocsék és vérszegény). Igaz, talán a legstandard-ebb shounen-fight cucc + a hasonlóságok a Berserk-kel erősen befigyelnek, de valahogy nagyon élvezhető, a karakterek jók és a harcok is. Egyedül a plot lassúsága ellen emelnék vádat…

D.Gray-man – Az anime egynek (csiszre ugyan, de) elment (az első fele bűnrossz, 50-től fölfelé viszont egész pofás), a mangát meg kukáztam bő egy hónapja. Alapból sem volt a szívem csücske ez a sorozat, de a megváltozott design (amikor már fel sem ismerem a karaktereket, az valahol gáz), az engem totál hidegen hagyó plot és a förtelem Alma-Kanda arc után ez volt vélhetően a legjobb döntés.

Fairy Tail – A manga, amit a Laxus arc-ig komáltam; az anime, amire az első résztől kezdve fújok és a manga, ami két békasegg-színvonal arc után újra egy értékelhetőt vonultat fel, hogy aztán végül azt is elrontsa. Hát kell ez nekem? Egy frászt! Anime, manga egyaránt drop.

Kekkaishi – Fájdalmasan átlagos, de még épp vállalható SF anime. Manga kimaradt.

Ao no Exorcist – Ugyan egy darab részt nem láttam belőle, de két darab vélemény elég volt hozzá, hogy még csak minimális szinten se érdekeljen. Egyszerűen tudtam, mit fogok kapni tőle.

Toriko – Nálam a műfaj egyik legalja. A mangába épp csak belelapoztam, szal azt nem tudom, de az anime úgy rossz, ahogy.

Kenshin – A mangát a mai napig az egyik legigényesebb SF-nek tartom, mind designra, mind sztorira, mind úgy egyébként. Az animét meg már részleteztem egy korábbi posztban.

Busou Renkin – Mint a Kekkaishi. (Kivéve, hogy itt van badass és HOT női főhős. :3)

Nurarihyon no Mago – Hogy a mangába belekukkantok e, azt még nem tudom, de, hogy az anime első sorozata úgy rossz, ahogy van, afelől semmi kétségem. (Második szezonnal egyelőre győzködöm magam, bár netszerte csiripelik a kismadarak, hogy lényegesen jobb, mint az előd volt.)

Soul Eater – Az animét annak ellenére, hogy egyszer dobtam, egészen jónak tartom (köszönhető mindez a remek magyar szinkronnak), egészen Medusa lolhalálig. Eddig tart nekem az anime. A manga meg… terveztem, hogy begyűröm, de aztán valahogy elment tőle a kedvem.

Hunter × Hunter – Ez csak így bónusznak ide a végére, hisz jelenleg ettől várom a megváltást. Ha ez sem tud minimum egy elfogadható szintet megütni, hát örökre végzek a műfajjal. Ez fix.

Elmondható tehát, hogy a Bleach-One Piece-Claymore manga triumvirátus tartják bennem egyedül a lelket, már ami a jelenlegi állapotokat illeti. A többi szimplán MEHH, animék különösen.

That’s all, folks, a kiöregedett SF-róka üzenetét olvashattátok.

(Maradt még ki egy-kettő, pölö Seiya, Kinnikuman, Ueki, etc, de ezeket vagy egyáltalán nem ismerem vagy épp csak belenéztem egyikbe-másikba, így jobbnak láttam, ha kimaradnak.)

Hátő… Mi volt ez? Fikázásra készültem, hogy majd jól elhordom mindennek, elvégre az anime után a new PoT manga igen hamar a kukában találta magát, de ez… JÓ volt. És meglepett.

Valszeg egyike vagyok a Földön élő nagyon kevés férfiembernek, aki becsülettel végignézte a korábbi Prince of Tennis anime-sorozatot, OVA-stul, mindenesetül, sőt, még tetszett is neki (nem is kicsit). A javarészt női rajongókból verbuválódott fantábor érthető okokból olyan szerkezetű, amilyen, köszönhető mindez annak a ténynek, hogy az anime karakterarzenálját 95%-ban hímek alkotják, ezek további 90%-ára pedig nyugodt szívvel húzható rá a bishi „jelző”. Aztán tudja a fene miért, de engem valamilyen oknál fogva nem zavart a dolog. Mondjuk ennek egyik oka a páratlan hangulata volt, ami inkább volt pöpec shounen-fight jellegű (némi GAR-ral fűszerezve), semmint standard sport anime, így valahol nem meglepő, hogy a több mint 200 epizód ellenére sem fulladt unalmasba vagy érdektelenbe. Ennek ellenére az anime után már különösképp nem érdekelt az akkor újonnan útnak indított mangája, elvégre volt egy egész kellemes zárás + ezt már nagyon nem is lehetett volna tovább húzni.

Így is lett végül – valahogy az új történeti szál már egyáltalán nem hozott lázba, az meg különösképp bökte a csőrömet, hogy egyszerre hozták vissza majd az összes korábbi karaktert, ami azontúl, hogy ideális fanservice, sok értelmét nem láttam. WTF a WTF-ben, hogy a mostani új sorozat épp ezt a mangát veszi alapul, így valahol természetes, hogy annyira nem hozott lázba a dolog, de azért egy „piszkáljunk bele” erejéig csak-csak érdekelt… És lám, milyen jól tettem, hogy adtam neki egy esélyt. :3 Ugyanaz a fanservice-fest, mint a manga, de hangulatra valahogy teljesen más. Lehet ennek egyik oka maga a pacing (az első rész 3 fejezetet dolgozott fel), de lehet, hogy csak a zenei aláfestés adja a dolog igazi savát-borsát, nem tudom, de lényeg, hogy ez így, animált formában rendkívül működőképes. Ami mondjuk nem tetszett (ha most csak az animét nézem), azok a seiyuuk voltak. Ugyan mindenkinek ugyanaz a hangja, de imho erősen érződött egy-két karakternél, hogy még vissza kell rázódjon kicsit a szerepébe. (Szal azért ennyire nem volt pincemély hangja Echizennek, de még Inuinak se.)

Azt mondom, jó lesz ez! Ha nem is lesz olyan rulz, mint az alapsorozat, de bőven megéri azt a heti 20 percet. A grafika jobb mint valaha (a design meg ugyanaz, hála a jó égnek), az animáció valamivel tűrhetőbb, mint volt és hangulatra még mindig nagyon ott van az egész. (Maa, mondjuk ezek a laborköpenyes hapsik nem rémlenek a mangából, szal ott mintha fehér öltönyben lettek volna… De whatever.)

Itt az új OP is, csekkoljátok (mondjuk szerintem ritka szar lett ^^”):

(Ja, és kijött ennek a „11 éves vagyok és egy-nyolcvan magas, míg a nővérem 17 és 137 centi” BS-nek is az első része, de ebbe, ha lőnének, se néznék bele. Még úgy se, hogy össz-vissz 3 perces egy rész…)

(Természetesen a régit fogom nézni, az új sorozat annyira nem izgat.)
Hátha látok végre egymillió év után valami normális shounen-t, és nem ilyen kurrens Toriko – Beelzebub – Fairy Tail szintűt…

Újabb gürizésben, sikerélményekben, csalódásokban, meglepetésekben és persze animékben gazdag éven vagyunk túl, így itt az ideje értékelni egyet.

Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem az évet, akkor azt mondanám, „jó” volt. Messze több igényes és korrekt cím született 2011-ben, mint az ezt megelőző két-három évben, mégsem titulálnám kiemelkedőnek, köszönhetően a rengeteg szemétnek… Merthogy belőlük is volt nemkevés, sőt, már-már ijesztő méreteket öltött, különösen igaz ez a nyári szezonra. Ergo hiába a sok húzócím, ha az „ellentábor” többségben van és még el is nyomják a másik oldalt. Mindenestre, egy táblázatba rendezve valahogy így nézne ki nálam az idei felállás (csak a sorozatokra koncentrálva, azon belül is azokra, amelyekből legalább két epizódhoz szerencsém volt):

~Kategóriákra lebontva~

Legjobb anime:

Steins;Gate – Gondolom nem okoztam különösebb meglepetést. Messze-messze a legzseniálisabb cucc volt idén. (Meg úgy általában véve.)

Legrosszabb anime:

Kyoukai Senjou no Horizon – Az első rész annyira botrányosan nevetséges és röhejes volt, hogy egyszerűen muszáj volt továbbnézzem, már csak az endless lulz-faktor miatt. Kár, hogy a második részre ebből semmi nem maradt, így kénytelen voltam dobni. De kár! (Megjegyzem, esélyes volt ide még a Toriko is…)

Legnagyobb csalódás:

Deadman Wonderland – Ha a mangától elvonatkoztatva nézem, akkor azt mondom, nem volt rossz (kivéve persze a vége), de így, a mangát is ismerő anonként nem sűrűn jut eszembe semmi kiemelkedő. Nah, félreértés ne essék, vannak ennél bőven rosszabb manga-adaptációk is (hajjaj!), de az „év legnagyobb csalódása” díjtól ez nem mentesíti. (Pedig mennyire nagyon vártam… :/)

Legnagyobb meglepetés:

Ben-to és Tiger & Bunny – Sokat vacilláltam, hogy végül melyiket nevezzem itt meg, de aztán úgy döntöttem, simán befér mindkettő. A Ben-to valami egészen szenzációsra sikeredett, végig lekötött, holott el sem akartam kezdeni. Gyak a véletlen hozott össze vele. A T&B pedig minden bizonnyal nem csak nálam lett az év (egyik) meglepetése. Tipikus példája annak, hogyan lehet klisékből jót alkotni.

Legjobb vígjáték:

Gintama’ – Magától értetődő.

Legjobb dráma:

AnoHana – Az utolsó rész kifejezetten gáz volt imho, de még így is megvoltak a maga torokszorító pillanatai, főleg a közepe tájékán.

Legjobb mindfuck:

Mawaru Penguindrum – Akár az Utena utódjának is mondanám, csak kevesebb szimbolikával és még kevesebb shoujo-jelleggel.

Legjobb sci-fi:

Steins;Gate – Nyilván.

Legjobb akció:

Mirai Nikki – Ugyan még javában ongoing, de ehhez a kategóriához keresve sem találnék ennél jobbat. (Plusz, ha lenne „legjobb manga adaptáció” kat, akkor oda is jelölném.)

Legjobb folytatás:

Kaiji S2 – Bármennyire is játszott az idegeimmel a bog-arc, még így is lazán a legjobb folytatás volt idén. Meg mert Kaiji. : P

Legjobb animáció:

Fate/Zero – Már-már súrolja egy mozifilm animációs színvonalát.

Legjobb grafika:

Hanasaku Iroha – Ha nem lett volna a Fate/Zero 11. része, ide is azt jelöltem volna…

Legjobb opening:

Mirai Nikki – Mind a zenéje, mind a képi világa kellően odabaszósra sikeredett.

Legjobb ending: Fate/Zero – Itt főleg a képi világa fogott meg, de a zene se rossz.
(Erről érdekes, nem találtam TV-size-t Yotsubán…)

Legjobb női főszereplő:

Makise Kurisu (S;G) – Egyike a nagyon kevés tsundere-karaktereknek, aki nem, hogy kedvelhető, hanem egyenesen imádnivaló, és még egy erős jellemre is futotta.

Legjobb férfi főszereplő:

Okabe Rintarou (S;G) – Tavaly a Shiki-s Oozaki volt az egyik, akit jelöltem ide, így valahol ironikus, hogy idén is egy fehérköpenyes hapsié a megtiszteltetés. xDD Slusszpoén, hogy az elején még kifejezetten nem bírtam a búráját, aztán a végére az egyik legepikusabb anime-hős lett belőle.

Legjobb női mellékszereplő:

Kazamori (UN-GO) – Nna jó, mondjuk ő nem egy csaj, hanem egy MI robot, de ettől függetlenül itt a helye. Sokszor egész epizódokat tudott élvezhetővé tenni az egyébként meglehetősen langyi UN-GO-ban.

Legjobb férfi mellékszereplő:

Rider a.k.a Nagy Sándor (Fate/Zero) – GAR! Egy igazi férfi anime-karakter. Ritka az ilyen, hát meg kell becsülni.

Ez(eke)t várom legjobban 2012-ben: Fate/Zero S2 és Nisemonogatari.

Köszönöm a figyelmet.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket minden erre tévedőnek (meg mindenkinek)!