Asszem, megtaláltam a blog eddigi legbetegebb, legsötétebb, legretardabb, legLULZabb keresési feltételét. Íme:

“mennyi az esely h a naruto yaoi?“

WIN! xDD

(Igeen, tudom, hogy elmaradt a Kaiji post, de jövő héten mindenképp összehozom.)

„Elkészült a nagy mű, igen!” Talán ez az idézet fedi le a legjobban azt, hogy mit is éreztem, mikor ezt a posztot írtam. Halogattam a dolgot, halogattam, próbáltam másfajta stílusban megírni, mint az eddigi animés summaryket, de aztán úgy döntöttem, marad a jólbevált formula, azonban az elsődleges célom ezúttal a kedvcsinálás lesz, tehát igyekeztem a posztot ennek fényében feldobni jóadag képpel és egy-két videóval.

Prince of Tennis tehát… Őszintén szólva nem is tudom, honnan-merről kéne megközelítenem a dolgot, tekintve, hogy akár egy kisebb regényt is tudnék róla írni, azonban félek, eme akcióm rövid időn belül elsorvasztaná a nagyra becsült olvasótábor lelkesedését, valamint ATM megfelelő kapacitással sem rendelkezek, hogy újabb kisregényt írjak egy újabb kedvencről. Igen, a Prince of Tennis vitathatatlanul az egyik emeletes favoritommá vált, ugyanis… Nah, ne szaladjunk ennyire előre; szépen-aprólékosan fogom kibontani, hogy miért is éreztem 178 epizód erejéig a mennyben magam.

Kezdjük rögtön egy rövid, de lényegre törő alapszituáció-meséléssel. Adott egy Echizen Ryoma nevű 12 éves fiúcska, ki huzamosabb időt töltött kint, Amerikában. Rövid idő alatt robbant be a köztudatba, mint a fiú, aki végigverte kategóriájának zöldfülűit illetve nagyágyúit, majd új ambíciókat kitűzvén visszatér Japánba, ahol kezdetét is veheti az anime tényleges cselekménye.

A Seishuun Gakuen tenisz-központú létesítményében kezdi meg gimnáziumi tanulmányait, azonban korántsem azért hívta ide a sors, hogy beálljon a vastagkeretes szemüvegesek sorába; Más valami hajtotta: A tenisz. Pontosabban a tenisz iránti határtalan vágy, valamint a cél, hogy megmutassa a világnak (de főleg Japánnak és eszement apjának), van benne elég tehetség ahhoz, hogy felvegye a versenyt még akár idősebb „kollégáival” is.

Első útja természetesen felkeresni az iskolában működő, egyébként igencsak nagynevű tenisz klubot, mely találóan az intézmény teljes nevének első x betűjéből lett összeollózva, tehát Seigaku néven keresendő. Az első blikkre egy random weirdo banda látszatát keltő Seigaku tagjai rövid időn belül elismerik Echizen tehetségét, miután az zsinórban „padlóra küldi” az iskola retteget viperáját (Kaidoh), valamint a harcban főleg adatokkal operáló zseniét (Inui). Echizen is bebocsájtást nyer a tenisz klub elismert kilences brigádjába, innentől pedig nyomon követhetjük a rövid időn belül nakamákká avanzsálódó klubtagok, valamint a már sokat emlegetett főhős vívódásait, ahogy folyamatosan haladnak előre az áhított Világbajnoki nagydöntő felé, megannyi ellenfelet félresöpörvén.

Első hallásra talán könnyelműen ráhúzhatjuk az „olyan, mint a többi” jelzőt az egész cuccra, I mean: Melyik sport anime nem a küzdelmekről, az elszántságról és a folyamatos felfelé törtetésről szól? Kvázi az összes ezt a formulát használja főhozzávalónak, amihez aztán vígan lehet hozzácsatolni a legkülönfélébb, illetve legeredetibb ötleteket, de mindenképp az a cél, hogy az összhatás különbözzön a többitől. És itt jön be a képbe a Prince of Tennis (egyik) nagy erőssége: A hangulata. A már meglévő elemek/alapok ugyan itt is megvannak, azonban az adalékok már egészen más formában kerültek bele az elkészült remekbe, kiválóan ötvözve ezzel a sportot, mint műfajt, a vígjátékot, illetve a shounen kisugárzást úgy általában. A „comedy” pedig külön kiemelendő, ugyanis nem titok: rengeteget és jóízűeket kuncogtam az egész sorozat folyamán. A legpoénosabb helyzeteket persze mindig Inui speciális zöldségleve és az ezzel járó mindenféle reakciók teremtették:

Essen szó az anime hosszáról is, mely sokakat elrémisztő, 178 epizódszámával vélhetőleg nem fogja szerves részét képezni a szombat délutáni animés matinéknak. Természetesen ilyenkor gyakran előkerül még a hosszú sorozatokra nagyonis jellemző betegség, nevezetesen a minőségromlás, mely anime fanok ezreit képes az őrületbe kergetni és ezzel párhuzamosan az aktuális sorozatot a „drop” ördögi karmai közé kényszeríteni. A PoT esetében… nos, téves vágányra terelés lenne, ha azt mondanám, nem jelentkezik bizonyos idő elteltével eme kellemetlenség, azonban messze nem oly drasztikusan és látványosan teszi ezt, mint hasonló hosszúsággal operáló társai. Az animáció az elejétől a végéig megtart egy fix színvonalat, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez messze nem kiemelkedőt jelent. Ezen a fronton meglehetősen közepes teljesítményt nyújt a stuff, azonban még azt is hozzátenném, hogy ez itt és most kivételesen nem volt zavaró. Bleach és egyéb shounen-fight animék esetében kegyetlen bosszantó tud lenni egy-egy kreténül meganimált jelenet, azonban itt egyrészt nem megy az élvezhetőség rovására, másrészt a hangsúlyosabb lépések/elemek azért teljes pompájukban égnek bele sokat megélt retináinkba. A grafika meg… nos, mondhatnánk, hogy a „szokásos shounen”, ami végülis megállja a helyét, továbbá – ahogy már említettem – később felüti fejét egy vissza-visszatérő QUALITY-parádé, de ezek nélkül meg nem shounen a shounen. :3

És ha már így szóba jött a genre… Nos, a shounent igazából csak jelképesen húzhatjuk rá a cuccra, ugyanis azonkívül, hogy a mangája a Jumpban futott és alkalmazta a szokásos elemeket, semmi másban nem merítette ki az említett „kategóriát”. A legtalálóbb kifejezés (amit már a Kuroshitsujinál is ellőttem) a „shounennek álcázott shoujo” lenne, tehát a fanservice-t is ennek fényében adagolják. Abszolút lányoknak készült produktumról van szó, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a tucatnyi bishounen-had, valamint a filler részeknek szánt szereplő-kapcsolatok elmélyítése. (Neeem, BL-ről természetesen szó sincs. Akkor én is kerültem volna. Messziről! ) Ettől függetlenül az anime (meglepő módon) rendelkezett egy viszonylag erőteljes GAR-faktorral, melyet talán Kawamura-senpai akcióival lehet a leghatásosabb módon szemléltetni. Ezek közül is kiemelendő a Dash Hadoukyuu nevű masszív GARNESS:

Amiről még nem esett szó, azok a karakterek. A legmeglepőbb talán az volt, hogy a 80+ karakter közül szinte mindenki kedvelhető volt. O_O Ritka gyöngyszem az ilyen. Ugyan a főhőst (mint a legtöbb shounen cuccban) itt sem kedveltem különösebben, szal elképesztő módon hajazott a Bleaches Hitsugayára, ami nálam kapásból negatívum, habár azért így is volt egy-két értékelhető pillanata. Másik, akitől még felállt a szőr a hátamon, az Atobe, aki egy végtelenül beképzelt, irritáló pretty boy volt az egész sorozat alatt… but who cares? A többiek (talán az amerikai lúzerek egy Kevin nevű bosszúmániás retarddal az élen az egyetlen kivételek) mind-mind rendelkeztek valami egyediséggel, vagy egyébbel, melyek miatt az ember talán képtelen lett volna visszatartani akár a legapróbb szimpátiáját is. Kedvenc karaktereim egyébként a már említett Kawamura, IchimaruFuji, Ooshitari és Kirihara (utóbbi rendelkezett egyébként a leglátványosabb karakterfejlődéssel), de említhetnék még vagy 8-10 másikat, akik ilyen-olyan okokból, de képesek voltak belopni magukat a szívembe. :3

Végezetül pár szót ejtenék még a meccsekről is, melyek 90%-a olyan kisugárzással rendelkezett, mint az igényes shounen-fight harcok többsége. Az alkalmazott technikák jelentős hányada szintén nagyon látványos lett és, bár voltak egészen WTF speckók is mint Tezuka zone, mely megmagyarázhatatlan módon szívja oda a labdát egy adott helyre, vagy Fuji harmadik counter specialja, de azért úgy nagy átlagban, a valóságban is kivitelezhető ütéseket vittek be kitartó tenisz csillagaink.

Egy szó, mint száz, a Prince of Tennis egy maradandó élmény volt számomra (top3-ban garantáltan ott a helye). 178 epizódon át képes volt lekötni, végig élveztem és már alig várom, hogy belecsaphassak a sztorit teljesen lezáró OVA-trilógiába. Az OST-t pedig ajánlom midnenkinek, ugyanis durvajó.

Végül itt a sorozat utolsó Op-ja, mely talán a legkiválóbban adja vissza az EGÉSZ cucc hangulatát. Enjoy! ^.^

Dumálás, pofázás, plot hasn’t gone nowhere, egy gigantikus facepalm és… mégis jó volt a chapter. :3

Igazából sokminden nem történt, ez is inkább csak átvezető volt, de annak bőségesen megtette hatását. Van tehát egy nyitott garganta by Mayuri, Ichigo és Cpt.Mom pedig FKT-be veszik az irányt. Kenpachi tovább folytatja a harcot Yammyval, utóbbi azonban nem képes egyébre, mint lomha ütésekre és idegbeteg reakciókra. Yammzilla tehát AKKORA FAIL, mint ide Yammousoukro. (Utóbbi egyébként itt található… Ugye mindenki, aki nézi a Kampfert érti a poént? xDD) Közben Mayuri, meg Byakuya pofáznak mindenféle baromságról, viszont egy lényegi pontja azért volt kettejük csevejének: SS elfogadta Ichigót, mint shinigamit. Nagy szó! Szal igaz, hogy annak idején segített SS-nek, meg stuff, de utána még bőven nem volt elismerve, mint shinigami, legalábbis a kapitányok többsége nem tekintette annak.

Ami a ch többi részét illeti: Igazából a lényeg kábé annyi volt, hogy Unohana hooooosszasan elmeséli, hogy miért Ichigo az egyetlen, akinek van esélye Aizen ellen: Nem látta még a shikaiát. Namármost: EZ BAROMSÁG! Kubo miért nem mondatta vele inkább azt, hogy „figy, eper-fájter, te vagy ennek a mangának a főhőse, Aizen meg a főgonoc, tehát végül neked kell majd lecsapnod”. Ez, hogy „OMG, nem láttad még a Kyouka Suigetsut” egy emeletes baromság. Kábé 3 másodpercig tartana Aizen részéről eme elfeledett hibát orvosolni, ugyanis pont ennyi időbe telik, mire előcibálja a kardját, release command, majd zanpa név. ERK, Ichigo máris elbűvölve. (Egyébként ha már itt tartunk, ezzel az erővel Ishidáéknak, vagy Tousennek is lenne esélye Aizen ellen, tekintve, hogy ők sem látták még a shikaiát.) Ja, és ha már shikai, akkor ne feledkezzünk meg a bankairól sem, amivel Aizen is rendelkezik, tehát eperkének kábé annyi esélyt jósolnék ebben a „harcban”, mint Hanatarónak *hasracsap* Nnoitra ellen. Nah, lényegében ennyit erről a fejezetről. Nekem tetszett és kész. :3

És akkor a végére ismét a már sokszor visszatérő kérdés: Mi lesz most, HM vagy FKT? Személy szerint utóbbinak szurkolok. Egyrészt kíváncsi vagyok, hogy hogyan is fogadják a többiek a váratlan vendégeket, másrészt van egy olyan sanda gyanúm, hogy mire Ichigóék átérnek FKT-be, addigra már az összes kapitány vaizardostul, mindenestül pwnolva lesz. Legalábbis eltudom képzelni, ahogy átérnek, sokkolt ábrázatok, majd a többség vérben feküdve a földön fekve.

Minami-ke ~ TTGL crossover = PURE WIN!

(Ja, és nem, nem felejtettem el a Prince of Tennis posztot. Ami késik, nem múlik. ^^)

Igeeen, tudom, már jóideje nem blogoltam ezt a mangát, pedighát messze nem volt eseménytelen az elmúlt ~3 hét, szal volt itt Hiyori kettévágás, plot progress, kétségbeesett SS, kétségbeesett vaizardok, Yammy, meg stuff, viszont a mostani ch mellett nem mehetek el szó nélkül, tekintve, hogy ennek most valahogy megint sikerült kicsapnia nálam a biztosítékot… >__>

Előszöris hosszú idő után ismét volt színes kép… Kár, hogy az ilyesmi már nagyon régóta nem érdekel… Úgyis mindig ugyanaz az 5-6 karakter van rajtuk, akkor meg minek foglalkoztasson? Ja, és persze az összes főszereplő rajta van, de Chad naná, hogy nem. Nah, nem mintha nagyon odalennék a fickóért, de azért nem kicsit böki a csőrömet, hogy az összes főszereplő rajta van csak ő nem. Hitsugaya és Matsumoto természetesen ismét kihagyhatatlanok voltak, ráadásul ismét fanservice módban. Előbbi kapott cukkancs fülecskéket, hadd élvezzen el a tengernyi fangirl-had, utóbbi meg a szokásos sablon: „kivillantom a melleimet, másból úgysem áll a karakterem, csak egy fanservice ribanc vagyok, de azért veritek a nyálatokat továbbrais, ugye?” – Blehh. Nah, mindegy, nézzük a chaptert.

Kis emlékeztető, hogy mi is történt legutóbb: Zéró!Yammy off-screen feltörölte a Chad-Rukia-Renji trióval a padlót, majd befutott eperke, aki szokatlanul badass módon utasította rendre Yammzillát. Hollow maszk + bankai + GT = kifektetett nulla? Oh, please, egyértelmű volt, hogy ennyitől nem pusztul meg, de nem is ez volt a „csúcs”, hanem ami utána jött: Ichigo nem érti, hogy miért nem végzett ellenfelével az iménti akciója, majd utána kapunk egy jópár oldalnyi elmélkedést a hollow maszkokról, meg… másról nem, inkább csak vissza-vissza utalások vannak eperke ungájára, amivel nem is lenne semmi probléma, de – véleményem szerint – elég idétlenül lett ez az egész tálalva, I mean Ichigo gyak nem is a harcra koncentrál, hanem, hogy mi történt vele ekkor meg ekkor. WTF? Azért a legerősebb espádát nem ártana egy kicsit komolyan venni… Ehh… A fejezet vége felé ismét hollow maszkot szeretne felhúzni, azonban az valamiért nem jön elő, majd ezt a lehetőséget kihasználva Yammy elkapja Ichigót és… megérkezik Kenpachi és Byakuya… ZOMG… >___> Egy hadóval és egy standard vágással levágják Yammy egyik lábát… WTF? Az odáig rendben van, hogy Kubo imádja őket össze-vissza fényezni, de ez már azért a pofátlanság netovábbja. Tényleg ilyen egyszerűen képesek voltak Yammy egyik lábát levágni? Röhögnöm kell… Nah, nem azért, bírom Kenpachit, meg minden, de pont, hogy neki, meg Byakuyának kéne a legnagyobb kussban maradnia, ugyanis pont, hogy ők nem szorulnak rá arra, hogy újabb espádát kelljen bedarálniuk. Mondjuk Kubót ismerve biztos ez lesz a vége a dolognak, ezért is van az, hogy kivételesen egyetértek a BleachAsylumos userekkel: Nem ártana, ha végre más is teret kap(hat)na és nem mindig csak ugyanazt az 5 karaktert fanservice-elnék jobbra-balra. Szal jah: Csakis remélni tudom, hogy Yammy annak rendje és módja szerint beledöngöli őket a földbe, majd felbukkan szépen Unohana és lenyomja. Úgyis bevan ígérve neki egy harc, hát itt a visszanemtérő alkalom.

Tegnap ennek az animének is megvolt a hazai premierje, így hát jöjjön az ilyenkor szokásos kritika a szinkronról, egyebekről, a la Junchi.

Amit első körben mindenképp megjegyeznék (a témába ugyan nem adekvát), hogy ezt a stuffot valahol a 12. rész körül kvázi gondolkodás nélkül vágtam ki a fenébe, melynek egyik oka a rettenetes japán szinkron volt. De tényleg! Talán 4-5 karakter volt, akiknek sikerült eltalálniuk a hangját; a többieknél vagy nagyon nem passzolt az adott seiyuu az adott karihoz, vagy csak szimplán irritált egy-két hang. Többek közt ezért is vártam a hazai premierjét a Soul Eaternek, ugyanis pont az a groteszk helyzet állt elő, hogy a japán szinkronnál bármilyen más produkció csak jobb lehet. (Maah, mondjuk egyébkéntis híve szoktam lenni az igényes és korrekt magyar szinkronoknak, szal mondhat akárki akármit, de a Bleach imo 90%-ban jól teljesített ezen a fronton, míg mondjuk egy Nana is lazán hozza ugyanezt az eredményt, a sort pedig még hosszasan lehetne folytatni…) A több hetes várakozásnak végül beérett a gyümölcse: Olyan lett a szinkron is, és a fordítás is, ahogyan az a Nagy Könyvben is megvagyon írva: ZSENIÁLIS! Nézzük részletesebben. (Az átláthatóság kedvéért külön veszem az egyes karaktereket és az őket megszólaltató színészeket.)

Soul – Sánta László. Közel tökéletes. Egyrészt, mert a hangszín elképesztően jól hajaz az eredetire, másrészt sokkalta több életet visz a karakterbe, mint az original seiyuu.
Maka – Csifó Dorina. Tipikusan az a helyzet állt elő, hogy „mindegy ki lesz az, csak az eredetit ne kelljen hallgatnom.” Nem csalódtam! Milliószor jobb volt, mint távol-keleti kolleginája. Fekszik is a karakterhez, nem irritálja az ember fülét és a színészi beleélés is megvan (bár azért ezen a fronton lehetne még egy keveset hozzárakni, de úgy ánblokk semmi különösebb problémám nincs vele).
Black Star – Nála beszéltem meg magammal azt, hogy édes-mindegy kit kap, úgysem fogom a fickót jobban kedvelni. És, hát Czető Rolandra esett a választás, ami egy kissé furcsa volt elsőre (meg másodszorra is), de full megszoktam az epizód végére.
Tsubaki – OMG, úgy tűnik, Szabó Zselyke mégiscsak tud, ha akar. Alapjáraton nagyon irritál a hangja, de Tsubakihoz remekül passzol, szal le a kalappal.
Death the Kid – Előszöris thumbsup a fordítónak. Halál fia! Hehe, erről most eszembe jut, hogy anno mennyit szoptunk Nihilus-szal a manga fanfordításánál, mikor Kidnek magyar(osított) nevet kellett valahogy összehozni, de erre valamiért egyikünk sem gondolt. ^^” Egyébiránt a szinkronja (Hamvas Dani) is teljesen rendben van, már amennyit hallottunk belőle.
Blair – Molnár Ilona. Neeeem szereteeeem az ő hangjááát… >__> Nem is volt jó Blairnek, hogy őszinte legyek, bár a nyávogás része azért ütött. :3
Shinigami-sama – Galbenisz Tomasz. Két szó: Bleach – Isshin. Ezzel szerintem el is mondtam mindent, amit kellett. 11/10.
Death Scythe – Juhász Zoltán. Beleélés 100%-on, színészi játék ugyanennyin, van még kérdés? (Egyedül talán azt az egyet tudnám kifogásolni, hogy hiányzott belőle az az oyaji-faktor, amit originálban tett még hozzá Ohkawa, de ez is inkább csak szőrszálhasogatás…)
Mifune – Vááh, pont egy ilyen hangot képzeltem el az ürgéhez. Szatmári Attila hangjában egyre kellemesebbeket csalódok.

Nos, ennyi lett volna az első két epizódban felvonultatott karakterek garmadája. Gondolom azt a konklúziót már mindenki szépen levonta magában, hogy bizony a magyar szinkron százszor jobb lett, mint az eredeti – legalábbis szerintem így van. A fordítás is eszméletlen rulzik, szal szerény véleményem szerint messze az egyik legjobb munkát végezték az illetékesek ezzel az animével. Ugyan még a két kedvenc karakterem (Medusa, Stein) nem szerepelt, de bízok benne, hogy ők is hasonlóan korrekt eredménnyel dalolásznak majd.

Nem túlzás, ha azt mondom, talán ez volt az idei év egyik legjobban várt animéje, legalábbis számomra mindenképp. Egyrészt 200+ év után ismét never ending shounen-fight animét kaptunk, másrészt ennek a cuccnak a mangáját véletlen pont ismerem is (bár nem szívesen mondom, de még mindig valahol a 30. fejezet környékén stagnálok… ^^””). Na, de maradva az animénél: Nos, hogy megérte e rá várni… a most következő sorokból kiderül.

Történetmesélés ismét kimarad… Elsősorban magát a kivitelezést szeretném most boncolgatni, ugyanis úgy összességében véve elégedett vagyok, de így is van nem is egy dolog, amik azért bökik a csőrömet. Kezdjük mindjárt a legkézenfekvőbb elemmel, vagyis a grafikával. Aki ismeri a mangát, annak bizonyára nem az újszerűség varázsával bombázza látóidegeit a One Piece-hez nagyonis hasonló látványvilág, azonban egy idő után jól elkülöníthetővé válik a két mangaka elsőre kissé nehezen észrevehető, de sajátos stílusa. Mondjuk nekem Mashima vonalai kissé közelebb állnak a szívemhez, amit a Fairy Tail anime verzsönje is kellően igyekezett visszaadni, legalábbis a karakterdesignra szerintem nem lehet panasz, esetleg Natsu „fiatalodtam 3 évet” külseje volt elsőre kissé zavaró, de egy rész alatt full megszoktam, szal ezen a fronton nincs különösebb gond. Ami viszont már sokkalta zavaróbb volt, az a grafika úgy nagy általánosságban, pláne a színek. Szal nem to’om, ki hogy van vele, de engem spec rohadtul idegesített a stuff tarka-barka színvilága és fullcsicsás kinézete, holott a manga alapján abszolút mást várna az ember. Jóó, persze nem azt mondom, hogy ne, vagy alig legyenek színek, mint egy bizonyos Ergo Proxynál, de azért lehetett volna mérsékeltebb keretek közé is venni a figurát. Egyébként annyira nem zavaró, szal nem fogok miatta eret vágni + abszolút „bele lehet jönni”, de elsőre kissé sokkoló volt, pláne a manga után.

Nah, mi van még? Jah, igen, grafika. (ehh, micsináljak; ezzel volt a legtöbb gondom, kvázi ezért is öleli fel az egész bejegyzés ezt a „kérdéskört”). Ami tehát még zavaró volt, azok a varázskörök. Ezekkel főként az volt a legnagyobb probléma/mám, hogy imo full feleslegesek voltak, legalábbis a mangában semmi ilyesmi nincs, meg design szempontjából sem túl praktikus randa körökkel díszíteni a varázslatokat és ezzel el is érkeztünk a második csokornyi hibákhoz: Spells. Szerény véleményem szerint kegyetlen ocsmányak… >__> (lásd: fenti kép). Nem tudom, hogy az ezzel a melóval megbízott emberkék milyen neműek lehetnek, de, hogy szépérzékük nincs, az már egyszer biztos. Legalábbis extra igénytelen volt villódzó CG-izéket pakolni a gráf mellé, ami ráadásul teljesen kilóg az általános megvalósításból, szal röviden: MEHH! A Grafika tehát fail. Később még lehet változtatnak majd rajta, de ez így (egyelőre) gáz.

Nos, ez lett volna a gráf és a hozzá tartozó szerves „kiegészítések” kritikája és… nos kábé ennyi is lett volna a negatívumok listája. Minden mással abszolút elégedett vagyok (az Op zenéjét kivéve)-> Az animáció korrekt, a zenék ütnek és a seiyuuk is nagyon jók. (Natsunak pölö PONT egy ilyen hangot képzeltem el, Kakihara Tetsuya pedig végelegesen meggyőzött arról, hogy ő igenis tehetséges és van keresnivalója a szakmában. Tulképp már korábban is bizonyított, hogy mire is képes, a la Simon, Fujioka, Ggio Vega, de szerintem most van az a pont, mikoris elérte „ereje” maximumát. :3 Hirano Aya szintén nagyon jó volt, mint Lucy, valamint tsundere cat-nek, izéé, Happynek sem volt rossz Kugimiya Rie, bár én a manga alapján valami olyasféle hangot képzeltem volna el neki, mint amilyet idehaza szokott összehozni Simonyi Balázs az idétlenebb karakterekkel. Nah, mindegy, pár rész és megszokom, csak persze tudjak majd elvonatkoztatni. xDD)

All in all, a grafikát leszámítva korrekt és igényes adaptációnak tűnik a Fairy Tail anime így első blikkre. Ugyan messze nem lett tökéletes, de a legfőbb érv így is mellette szól: A manga hangulatát teljes mértékben visszaadja és tulajdonképpen ez a legfontosabb egy hype-olt shounen-fight cuccnál. Így tehát elsőre 7/10 gyanús a dolog, de ez még később bőven változhat (legalábbis azt mindenképp egy üdítő változtatásnak könyvelném el, ha a későbbiekben elhagynák ezeket a varázsköröket.)

Már vagy egy hete kivégeztem, de csak most sikerült eljutnom odáig, hogy egyáltalán szót ejtsek róla. Röviden és lényegre törően, ha egyetlen mondattal értékelnem kéne, akkor azt mondanám: „Olyan volt, mint a többi”.

To be honest, nekem mind a Memories of Nobody, mind a DDR nagyon bejött, annak ellenére, hogy előbbiben gyak megállás nélkül eperke szerepelt, utóbbiban meg Hitsugaya + ugye ott még sztori sem volt nagyon, csak bazi fanservice-hegyek. Ami viszont a harmadik (Fade to Black) mozifilmet illeti… Nos, valahol a kettő közt félúton jár: Most is Ichigo szerepel gyak az elejétől a végéig és most is kapunk egy olyan „30 percünk van? Akkor dobjunk be minden kapitányt a közösbe egy nagyra nőtt dzsuvalény ellen, hadd nedvesedjenek a fujoshi és fanboi alsóneműk” jelenetet, tehát (mondhatni) ezen a fronton gyak semmi újat nem produkál a cucc. (Maah, azért az animáció még így is messze jobb volt, mint a DDR nagy mészárlásánál.) Ami a sztorit illeti: Nos, az FtB-nek igencsak kellemes történetet talált ki a mélyen tisztelt stúdió, tekintve, hogy volt egyáltalán valami, amin haladhatott a cselekmény. Rukia ugyebár a főszerepben, és… itt álljunk meg egy percre! Szal imo nem túlzás, ha azt mondom, Rukia emózása kvázi négyzetre emelte az angst fogalmát, ráadásul pont azt a fajtáját használták fel adaléknak, amit a legjobban rühellek: Mikor a karakter majdhogynem non-stop fetreng benne… >____> GIMME A BREAK! Még SS idején csak-csak elment damsel-in-distress!Rukia angst-parádéja, de, hogy az eredetileg nekiszánt múviban is folytassa, amit anno… hát, izé, FAIL! Nah, mindegy, lényeg tehát, hogy ismét egy Japánban közkedvelt karaktert helyeztek a középpontba, azonban (nem hiszem, hogy nagy újdonságot mondok) az ilyen Bleach múvik jó szokása, hogy általában felturbózzák azt jóadag ismert/közkedvelt karakterrel, akik a már említett „gyakjuk le a nagy kacatot” jelenet általános képviselői, ahol aztán mindenki kieresztheti az összes képességét, amije csak van, pontosabban szólva: amit EDDIG megismerünk a mangából. Vissza-visszatérő esemény, tehát már megszokhattuk. Egyébként megjegyzem, én valamiért nagyon szeressem az ilyesmit, szal lehet, hogy ismét az igénytelenség közel két méteres megtestesítője vagyok, de… nah, szal tetszik.

Essen egy-két szó a technikai kivitelezésről is. A film bruttó 90 percet számlál, mint összterjedelem, tehát ennek függvényében a gráf-animáció-esatöbbi is kissé hullámzó teljesítményt mutat. Ez mondjuk az animációnál leginkább azt tükrözi, hogy néha-néha leül a sztori, mikor csak a szájmozgásokért kellett zsoldot fizetni az animátor-csapatnak, azonban, mikor akció volt, vagy esemény, az rendszerint nagyon szép és korrekt dinamikával operált, szal ezen a téren biztos nem fogjuk a falunkra kiragasztott Studio Pierrot munkatársainak képeit meggyalázni. A grafika viszont már más tészta… A tájak/fegyverek/whatever szépen néztek ki, azzal nem is volt semmi probléma, viszont a karakterek ábrázatai egyes helyeken szó szerint fájtak. És igazából az „egyes” még nem is találó kifejezés, tekintve, hogy a karik 90%-ának fejszerkezetét az esetek 70%-ában elbarmolták, ami egy ilyen kaliberű múvinál egy ilyen kaliberű franchise-tól egyenesen szánalom! Mentségére szóljon, hogy a stuff még a „QUALITY” korszakban készült, ellenben az éppen most futó filler-sagával, ahol az esetek ~10%-ában fordul csak elő az ilyesmi, de ettől függetlenül egy Bleach filmtől szép, mangahű karaktereket várna az ember. Ami a zenéket illeti: Nos, azok (szokás szerint) most is rulzanak. Különösen a film végén felszólaló muzsika nyerte el a tetszésemet, mely mellékesen a Bleach Heat the Soul 6 PSP-stuff openingje is egyben, tehát vélhetően nem valami 100 forintos órabérrel tevékenykedő madárijesztőkből összepakolt VK brigád követte el eme remeket. A seiyuuk pedig… nos, továbbra is korrektek, ismertek, szeretjük őket.

Nah, ami még hátra van: Pozitívumok és negatívumok… Ami most kivételesen elmarad, ugyanis ezt már szépen-velősen kitárgyalták már előttem más kollégák, így legyen elég annyi, hogy kiemelnék egy, az én szememet különösen szúró dolgot, nevezetesen az IchiRuki fanservice-t. Szal őszintén szólva még mindig nem tudom, hogy az anime (mert a mangában még csak hintek sem voltak eddig ilyesmire…) hova erőlteti ezt az egész IchiRuki dolgot… Az odáig rendben van, hogy komoly pénzeket képesek a fanjaik leperkálni egy esetleges IchiRukivel díszített lábujjmelegítőért, de azért nem kéne átesni a paci túloldalára, pláne nem nyergestül, mindenestül… Engem ugyan rohadtul nem érdekel, hogy Ichigo kivel kavar, meg minden, ugyanis a magam részéről egyetlen párost supportálok csak az egész cuccban, ők viszont yuriban utaznak, tehát 99,99%-os valószínűsséggel nem lesz köztük kánon semmi, így az esélytelenek nyugalmával nyáladzom szét a billentyűzetet egy-egy igényes doujinshitől, de azért nem kéne figyelmen kívül hagyni az IchiHime, IchiNel, IchiAkárkimás fanokat sem. Szal igazából most nem is a magam problémáját vetettem lantba, hanem úgy objektívan a többiek gondolatait (is).

All in all (az előző gondolatmenettől elvonatkoztatva), kissé csalódás lett ez a múvi. Egyrészt többet vártam tőle, másrészt túlságosan sok volt az érdektelen jelenetek száma, harmadrészt meg a fentebb taglalt grafikai shit. Tehát összességében ez most nekem 8/10, ami lehetett volna sokkal több is.

Az őszi szezonból ez volt az egyik (nos, tulajdonképpen az egyetlen :3) fanservice-stuff, amit vártam. Már a „Mi lesz ősszel V1 plakát”-on feltüntetett kis szösszenet+kép alapján tudtam, hogy ez ismét azon kevés fanservice-cuccok egyike lesz, melyet vélhetően képes lesz befogadni sokat megélt ízlésvilágom és bizony azt kell, hogy mondjam, így az első epizódot frissen-szűzen begyűrve teljesen pozitív véleményen vagyok. (Legalábbis eddig, bár ez tipikusan olyan anime, amit nem nagyon lehet elrontani később se…)

Natsuru egy átlagos, egysíkú gimnazista (ehh, már a nemlétező szerveim is televannak ezzel a sablonmondattal és ezekkel a karakterekkel… >_>), aki átlagos életet él, átlagos mindennapjai vannak, stb. Egy szép(nek nem mondható) napon azonban a moderátorok (LOL!) kiválasztják őt Kampfernek, ami – egyelőre – annyiban merül ki, hogy nemet vált és kénytelen-kelletlen, de harcolnia kell más Kampferekkel. Legalábbis első blikkre ennyi információval látja el a nagyérdeműt az epizód, ugyanis ez inkább egy nagy adag fanservice-hegyen + a gender-benderből adódó poénok alapul, amit mondjuk láttunk már többször is, jobban előadva (KashiMashi), de azért még mindig ütnek. Természetesen azért történik más is, de, hogy mi is konkrétan ez a Kampferesdi, az csak (gondolom) a következő epizódban derül majd ki. Információmorzsák ugyan vannak elszórva, de – mint mondottam volt – inkább a poénokra és a szervizre fekteti a hangsúlyt. Amit mondjuk megtudtunk belőle, hogy a Kampferek csakis csajok lehetnek, három féle fegyverrel (magic, lőfegyverek és egy német nevű kard. OMG, kezd már nagyon unalmas lenni a jappók részéről ez a non-stop germán-imádat) nyílik lehetőségük felaprítani a másikat, spéci karkötők jelzik, hogy ki melyik csapatban van, aminek van egy másodlagos funkciója is, hogy eszeveszett villogásba kezd, mikor eljő a hajtépés és karmolászás ideje. Azt egyelőre homály fedi, hogy Kampfereink miért is harcolnak egymással, de gondolom, idővel majd ez is kiderül. Nah, de vissza az epizódhoz: Szóval mától kezdve Natsuru két nemi szervvel rendelkező harcos, bár az már most nyilvánvaló, hogy ez nem egy kaszabolós shoujo-fight, hanem egy alapvetően poénokra és fanservicre kihegyezett mű, tekintve, hogy ebből az egész gender-bender + ’titkoljuk el, hogy kik is vagyunk valójában’ + a ’lány, akire hajtunk belénk szeret in Kampfer mode’ dologban óriási lehetőségek rejlenek, szal a magam részéről bízok annyira a NOMADban, hogy ezt nem fogják elrontani.

Essen egy-két szó magáról a kivitelezésről is. Alapvetően tehát egy lájtosabb „sok lány a középpontban” cuccról vagyon szó, tehát a gráf is ennek függvényében alakult, amit (jelen esetben) nem feltétlenül a korrekt szó jellemez; talán a legtalálóbb kifejezés a „cukormázas” lenne, legalábbis nem tudom, ki hogy van vele, de nekem felettébb bántja érzékszerveimet ez a fajta ábrázolásmód. Persze tipikusan a megszokható kategória, de azért egyelőre húzom a számat. Másik fájó pont a seiyuu-brigád volt. Neem, Horie Yui hangja most is imádnivaló, viszont Inoue „Kana-chan” Marina konkrétan fájt, mint Natsuru. Szal WTF? Vannak női seiyuuk, akik tökéletesen alkalmasak hím karakterek eljátszására, de ő imo nagyon nincs köztük. A másik, ami még fájt, az a plüsstigris hangja. Apropó, plüssök. Szal a történet szempontjából 3 fontos plüssállatka került bele supportnak, akik látszólag Kampfereink útjait hivatottak egyengetni, viszont itt nem árt megjegyezni, hogy szerintem marhára irritálóak… :/ Már a Bleachben is b*szták az agyamat a hasonló kaliberű mod soulok és ez itt sincs másképp. (Ehh, tényleg olyan érzése van az embernek, mintha ők lennének ide is átmentve…) Nah, mindegy, all in all: jó cuccnak ígérkezik a Kampfer. A poénok jók (pláne a seiyuukon alapuló beszólogatásokon derültem jókat xDDD), a fanservice mennyiség-minőség (egyelőre) rendben, karakterek érdekesek, alapszituáció kedvemre való, szal mi mást is mondhatnék még: Ide nekem a második résszel. Nao!

Sokkalta elviselhetőbb chapter lett belőle, mint azt a spoilerek alapján vártam (vagyis jelen esetben: nem vártam). A RAGE-infarktusom okozta kellemetlenségek ugyan még most is éreztetik hatásukat, de összességében véve nem volt rossz ch. A megszokottól eltérően ezúttal pontokba szedem a pozitívumokat/negatívumokat az átláthatóság és egyebek kedvéért…

>Pro<
- Stark halála (Nagyjából pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. Nem volt se túldramatizálva, se félvállról véve; pont, amilyennek lennie kell.)

- Lisa shikai (Nah, semmi különös, csak egy izmosabb lándzsa, de legalább megy a maszkjához, meg stuff…)

- Volt Gin (^_^)

>Kontra<
- Stark kinyuvad egy shikaitól. Igazából ezt még mindig nem sikerült megemésztenem, ugyanis ez annyira szánalmas, hogy az már fáj. Ulquiorrát (#4, anyone?) csak úgy sikerült elpusztítani, hogy Ichigónak átkellett változnia megahaxx plot-monszterré, Barragant pedig még egy komplett ’kidou-házikó + masszív fire power’ kombója sem volt képes végelegesen eltakarítani az útból, erre Shunsui képes volt leütni a primérát a röhejes shikaiával… Hát.Ez.GÁZ! Maximálisan osztom Joker-san véleményét az egyik fórumról: „Kyourkau korábban bankait akart használni Stark ellen, de aztán időközben rájött, hogy shikai is elég?” – Annyira true, hogy nagyon…

- Harribel halála.

Könyörgök, ennyire szánalmas halált eddig csak Zommari produkált, de ő alapvetően sem volt egy nagy valaki. Harry viszont a hármas espada volt; Azért egy-két képkockányi flashbacket igazán megérdemelt volna, vagy (tudok jobbat is!!) Kubo jobban is belemászhatott volna a halál aspectjébe, bááár ez igazából még a köv. ch-kban is esedékes lehet, de ha nem, akkor ez így FAIL! Aizen meg egy segg…

- Hiyori shikai. Nah, nem mintha érdekelne, hogy mit csinál, meg milyen shikait kap, de azért ennél kreatívabb fegyvert is adhattak volna neki.

Hát, ennyi. Mint az szemmel is jól látható, a pro-kontra arány 3:3, tehát 50:50 arányban vagyok elégedett ezzel a ch-val; Az meg, hogy Aizenék most mit terveznek és, hogy mi van WW-vel viszont baromira érdekel, szal a fentiektől függetlenül várom a jövő heti fejezetet. Nagyon is!