Úgy tűnik, hogy a már lassan egy éves, source nélküli híresztelések végül megerősített tényként funkcionálnak a mai naptól kezdve, ugyanis épp ebben a minutában olvastam hírét egy 2010-es leendő Code Geass projektnek. A teljes cikk amúgy ANN-en található: http://www.animenewsnetwork.com/news/2009-12-04/new-code-geass-project-launch-revealed.

Nos, ami engem illet: Nagy ívben tojok rá… A zseniális első- és a röhejes második széria után ezt a hírt kábé egy egyszerű legyintéssel elintéztem, ugyanis PONT, hogy a CG az egyik olyan széria, amit egyszerűen pure marhaság folytatni, vagy akármilyen bőrt lerántani róla. Csak hát sajnos ami jövedelmező, meg erősen kiemeli az “anime is a srs bsns” jelmondatot az többnyire visszatérő kellemetlenség lesz egészen addig, míg van mögötte megfelelő zsetonszerzési lehetőség. Szal igen: Én megfogadtam anno, mikor eljutottam a második széria végére, hogy ebből akármilyen folytatás/whatever is lesz, kerülni fogom, úgyhogy köszönöm Sunrise, de engem spec nem sikerült lekenyerezni.

(Belenézni max csak akkor nézek bele, ha majd megbízható emberektől olvasok megbízható kedvcsinálókat és egyebeket… De addig nem!)

Ma kaptam ezt az e-mailt drága egyetemem Tanulmányi Osztályától és… szerintem a levél tárgya önmagáért beszél. xDD

Váradááás?? Igen, elfogadnék egyet, már képzeletben be is rendeztem. xD

(Igen, tudom, ennek most nem sok köze volt az animékhez, de gondoltam röhögjetek már Ti is egy jót. )

Na, hát mostanában megint nem volt Bleach manga-bejegyzés, viszont a mostaniról muszáj valamit bloggantanom, ugyanis erősen rulzott.

Ichigo és Cpt. Mom FKT-be tartanak tehát, hogy leszámoljanak Aizennel és bandájával, míg a Hueco Mundo nevű mészárszék továbbrais a Yammy vs Zaraki-Byakuya harccal igyekszik fenntartani az érdeklődést. Folytatódik a már x hete megkezdett „beleröhögünk a zéró espada képébe és ott gyakjuk, ahol érjük” mozgalom, azonban mielőtt végeleges kiábrándulnánk Yammykából, előránt egy Lv2 szerű formát, mely azonkívül, hogy nagyon jól néz ki (Junchi has no taste, he has to bear your words… :3), még imbábbá is teszi használóját (remélem legalábbis), ergo végre képes vagyok nem egy 30m-es selejtként tekinteni rá. Kérdés persze az, hogy lesz e belőle valami, vagy folytatódik tovább a non-stop gyakás. Mindegy, plot goes to FKT. Shinji Hacchira bízza Hiyorit, majd farkasszemet néz ex-hadnagyával. Aizen szokás szerint játssza az eszét, bár nála ez már 1) megszokott dolog, 2) legalább van mire vernie, nem úgy, mint egyeseknek… Megossza Shinjivel, hogy mit, miért, hogyan, miknek is tekinti beosztottait + némi önfényezés, majd ugrunk Komamuráékhoz. „I have permission to unleash my true power” – Mondá ezt igazságbajnok feketénk, majd sötét ábrázatához nyúlva… véget ér a chapter. ^^

Konklúzió: Hollow erők, OMG! 100, hogy hollow maszk lesz és, hogy őszinte legyek, nem lep meg. Számítottam rá, hogy Aizen kísérletezgetett a hógolyóval Ginen és Tousenen, szal ezt most egy kellemes twistnek könyvelem el. Btw ha ez igaz, akkor Komának és 69-nek lőttek, bááár… Nah, de ez már a jövő zenéje.

Amit még megjegyeznék, hogy meglehetősen sokminden halmozódott itt fel az utóbbi időkben, szal ha Kubo kellően jól forgatja a tollat (és nem áll le megint trollkodni), akkor itt NAGYON DURVA dolgok és csavarok lehetnek még, szal számítok rá.

Ja, és igen, kijött a 42-es kötet Japánban, borítón Ressu!Harribel (fanservice cover, yatta! :3) a kötet címe pedig Shock of the Queen, szal mindenképp örvendetes, hogy ez Soifon bankaiát rejti és nem Hitsugaya lolplotkaiát.

Mára ennyi. (Mangát pedig itt olvassátok: http://mangastream.com/read/bleach/383-3/1)

Hamarosan ismét beköszönt ama bizonyos didergős, hóesésben gazdag (mibe, hogy idén nem lesz fehér kari… :/), vizsgákban bővelkedő évszak, melynek szerves részét képezi az utóbbi időkben sajnos meglehetősen gyengén muzsikáló téli anime-szemeszter.

Pechünkre idén sem lesz húzós címekben gazdag telünk, legalábbis az – egyelőre – V1 plakátként funkcionáló ízelítő igencsak szegényes, szal első blikkre + a képeket/mini kedvcsinálókat elnézve mindenképp. Öröm az ürömben, hogy azért így is akadnak érdekes címek, kérdés persze, hogy mit képesek majd végeredményben az asztalra tenni:

So-Ra-No-Wo-To – Igen, tökéletesen igaz rá a “military K-ON” jelző. :3 Meg is van a szezon ilyenkor szokásos “nesztek otakuk, vigyétek” darabja, ergo amire számítsunk: soksok KUWAII szituáció, lolik, KUWAII grafika, lolik és lolik. xD A magam részéről mondjuk továbbra sem izgatnak, de hátha kellemes csalódás lesz. HÁTHA!
Durarara!! – Sok szépet, s jót hallottam már a Baccanóról is, szal lehet, ezt a kettőt majd együtt nézem.

És… ennyi! De tényleg! (Esetleg még a Katanagatarinak adok egy esélyt. Hiába no, kellemesen weird grafikája van, az ilyesmi pedig mágnesként vonzza két csodás szempáromat. xD)

A többi vagy csípőből nem érdekel, vagy valamilyen folytatás, melynek előzményei sajna kimaradtak az életemből. Pölö a Harukanaru Toki etcetc 3 még érdekelne is, csak sajnos most hallok erről a franchise-ról életemben először. ^^” Nodame Final Act meg… Nos, meg kéne még lessem előtte a Paris-hent.

(Egyébként érdekes szemeszter, meg kell hagyni, legalábbis a Gainax “nevet” nem kicsit WTF egy “Hanamaru Óvoda” címmel ellátott cucc mellett látni. A Qwaser of Stigmata főhőse meg egy-az-egyben a D.Gray-manes Allen koppintása, szal fő a változatosság és az egyediség.)

Avagy hogyan lehet egy izgalmas és lebilincselő animét készíteni hiperintelligens prettyboyok, erőltetett mondanivaló és orrba-szájba fanservice nélkül.

Egy hete sincs annak, hogy befejeztem a Kaijit, de még mindig a hatása alatt állok. Olyan szinten zseniálisan volt tálalva az egész, hogy a hatás egyértelműen magáért beszél. Az elejétől a végéig képes volt lekötni, mindig volt valami, ami miatt egy másodpercre sem unta magát az ember, legyen szó akár kártyázással átitatott masszív brainstormingról, nézőket lelki terrorban tartó heves moralizálásról 72 méter magasan rúdjárva (létezik egyáltalán ilyen szó? ), vagy akármi másról. Az utóbbi idők (értsd, évek) egyik legzseniálisabb animéje mutatkozott ezzel meg, mely egyértelműen kiérdemelte, hogy az előkelő második helyre pakoljam be, megelőzve ezzel olyan magasztos (szubjektív oldalról persze) animéket, mint Berserk, Gankutsuou, Ga-Rei: Zero, Gintama vagy Gurren Lagann. Felmerülhet viszont a kérdés: Tökéletes animével állunk szemben? Természetesen erre egy határozott nem lesz a válasz, elvégre ilyesmi nem létezik nem, hogy anime/manga szférákon, de úgy általában az életben sem.

Jelen blogbejegyzés témája egyébként (ismét) különbözni fog a már megszokottól. Élveboncolásom témáját ezúttal nem áll szándékomban minden részletre kiterjedően bemutatni, legyen elég egy mondat, mely bőőőven felér több ezer karakterrel: „Nézzétek meg!” A bejegyzés aktuális témája leginkább a sorozat befejezésére fog fókuszálni, tehát nyomatékosan felszólítok mindenkit, hogy aki még nem látta, vagy nem szeretne magának durva „poénokat” lelőni, az hanyagolja a bejegyzés további tartalmát. Erőteljes SPOILER-VESZÉLY következik!

Tulajdonképpen azzal, hogy az anime befejezését veszem górcső alá, ezzel meg is válaszoltam a fent említett kérdést még egyszer. A Kaijit pusztán egyetlen hajszál választotta el a tökéletestől, nevezetesen a befejezés. Gondoljunk csak bele, miket kellett kiállnia szerencsétlennek ahhoz, hogy végül célegyenesbe jusson, majd az áhított vonalat átlépve mi várt végül rá. Röviden-tömören: A NAGY SEMMI! 26 részen át küzdött, méghozzá nem akármiért: Az életéért. És mi várt végül rá? Nem, halálról szó sincsen, ennyire azért még ő sem peches, viszont tény és való nem járt így sem jobban. Tulajdonképpen egyetlen pozitívumot tudnék a befejezés védelme mellett felhozni, ez pedig a karakterfejlődés, elvégre igaz, hogy a végső megmérettetésen főhősünk csúnyán elhasalt, de mégis ez volt az a bizonyos apró szikra, mely végül sikeresen megmentette a lezárást a totális facepalm-rohamtól. Kaiji karaktere kiteljesedett, megközelítette ezzel végső határait, ahonnan lefelé már nem, felfelé viszont annál inkább megnyílt előtte az a bizonyos ösvény, innentől kezdve pedig saját élete az ő kezében van. Na, igen… ez mind szép és jó, de még mindig ott van az érem másik oldala: Minden, amiért egészen idáig harcolt, mintegy szertefoszlott. Hiába próbálta eltörölni súlyos adósságát, nem jött össze. Hiába próbálta megbosszulni a gerendás arc-ban elvesztett társait, nem jött össze. Hiába próbált új életet kezdeni, nem jött össze. És ha engem kérdeztek, ez bizony szemétség!

Reménykedtem, hogy egy kellemesen pozitív befejezést kap végül a cucc, elvégre Kaiji végig kitartó volt és helyén volt az esze, viszont azzal, hogy elvesztette az öreg elleni végső összecsapást, bukott ezzel minden mást is. Társait képtelen volt megbosszulni, adóssága több mint eddig valaha és sajnos a jövőben már csak félig-meddig fogja hallani, mikor az utcáról odakiabálnak neki egy gúnyos „két kezeden hat ujj” provokációt. Geciség, na! Aszittem, a falnak megyek, mikor a képembe dobták a 26. rész endingjét. Küzdelem a nagy semmiért! Nem túl kellemes érzés, az már egyszer biztos. Szerény véleményem szerint Kaiji megérdemelte volna, hogy végül győztesként távozhasson. Lelkiekben ugyan így tett, de fizikálisan sajna már nem. Természetesen lehetne még tovább is firtatni ezt a kis szösszenetet, például külön vita-téma lehetne Kaiji végső döntése is, vagy, hogy miért nem hallgatott társaira és húzta el a belét 20 millával a zsebében. Tehát jah, a végső megítélésben felelősségre vonhatjuk akár magát Kaijit is, aki addig játszott a tűzzel, míg végül megégette magát.

-SPOILERZ HAVE ENDED-

ZAWA~

Asszem, megtaláltam a blog eddigi legbetegebb, legsötétebb, legretardabb, legLULZabb keresési feltételét. Íme:

“mennyi az esely h a naruto yaoi?“

WIN! xDD

(Igeen, tudom, hogy elmaradt a Kaiji post, de jövő héten mindenképp összehozom.)

„Elkészült a nagy mű, igen!” Talán ez az idézet fedi le a legjobban azt, hogy mit is éreztem, mikor ezt a posztot írtam. Halogattam a dolgot, halogattam, próbáltam másfajta stílusban megírni, mint az eddigi animés summaryket, de aztán úgy döntöttem, marad a jólbevált formula, azonban az elsődleges célom ezúttal a kedvcsinálás lesz, tehát igyekeztem a posztot ennek fényében feldobni jóadag képpel és egy-két videóval.

Prince of Tennis tehát… Őszintén szólva nem is tudom, honnan-merről kéne megközelítenem a dolgot, tekintve, hogy akár egy kisebb regényt is tudnék róla írni, azonban félek, eme akcióm rövid időn belül elsorvasztaná a nagyra becsült olvasótábor lelkesedését, valamint ATM megfelelő kapacitással sem rendelkezek, hogy újabb kisregényt írjak egy újabb kedvencről. Igen, a Prince of Tennis vitathatatlanul az egyik emeletes favoritommá vált, ugyanis… Nah, ne szaladjunk ennyire előre; szépen-aprólékosan fogom kibontani, hogy miért is éreztem 178 epizód erejéig a mennyben magam.

Kezdjük rögtön egy rövid, de lényegre törő alapszituáció-meséléssel. Adott egy Echizen Ryoma nevű 12 éves fiúcska, ki huzamosabb időt töltött kint, Amerikában. Rövid idő alatt robbant be a köztudatba, mint a fiú, aki végigverte kategóriájának zöldfülűit illetve nagyágyúit, majd új ambíciókat kitűzvén visszatér Japánba, ahol kezdetét is veheti az anime tényleges cselekménye.

A Seishuun Gakuen tenisz-központú létesítményében kezdi meg gimnáziumi tanulmányait, azonban korántsem azért hívta ide a sors, hogy beálljon a vastagkeretes szemüvegesek sorába; Más valami hajtotta: A tenisz. Pontosabban a tenisz iránti határtalan vágy, valamint a cél, hogy megmutassa a világnak (de főleg Japánnak és eszement apjának), van benne elég tehetség ahhoz, hogy felvegye a versenyt még akár idősebb „kollégáival” is.

Első útja természetesen felkeresni az iskolában működő, egyébként igencsak nagynevű tenisz klubot, mely találóan az intézmény teljes nevének első x betűjéből lett összeollózva, tehát Seigaku néven keresendő. Az első blikkre egy random weirdo banda látszatát keltő Seigaku tagjai rövid időn belül elismerik Echizen tehetségét, miután az zsinórban „padlóra küldi” az iskola retteget viperáját (Kaidoh), valamint a harcban főleg adatokkal operáló zseniét (Inui). Echizen is bebocsájtást nyer a tenisz klub elismert kilences brigádjába, innentől pedig nyomon követhetjük a rövid időn belül nakamákká avanzsálódó klubtagok, valamint a már sokat emlegetett főhős vívódásait, ahogy folyamatosan haladnak előre az áhított Világbajnoki nagydöntő felé, megannyi ellenfelet félresöpörvén.

Első hallásra talán könnyelműen ráhúzhatjuk az „olyan, mint a többi” jelzőt az egész cuccra, I mean: Melyik sport anime nem a küzdelmekről, az elszántságról és a folyamatos felfelé törtetésről szól? Kvázi az összes ezt a formulát használja főhozzávalónak, amihez aztán vígan lehet hozzácsatolni a legkülönfélébb, illetve legeredetibb ötleteket, de mindenképp az a cél, hogy az összhatás különbözzön a többitől. És itt jön be a képbe a Prince of Tennis (egyik) nagy erőssége: A hangulata. A már meglévő elemek/alapok ugyan itt is megvannak, azonban az adalékok már egészen más formában kerültek bele az elkészült remekbe, kiválóan ötvözve ezzel a sportot, mint műfajt, a vígjátékot, illetve a shounen kisugárzást úgy általában. A „comedy” pedig külön kiemelendő, ugyanis nem titok: rengeteget és jóízűeket kuncogtam az egész sorozat folyamán. A legpoénosabb helyzeteket persze mindig Inui speciális zöldségleve és az ezzel járó mindenféle reakciók teremtették:

Essen szó az anime hosszáról is, mely sokakat elrémisztő, 178 epizódszámával vélhetőleg nem fogja szerves részét képezni a szombat délutáni animés matinéknak. Természetesen ilyenkor gyakran előkerül még a hosszú sorozatokra nagyonis jellemző betegség, nevezetesen a minőségromlás, mely anime fanok ezreit képes az őrületbe kergetni és ezzel párhuzamosan az aktuális sorozatot a „drop” ördögi karmai közé kényszeríteni. A PoT esetében… nos, téves vágányra terelés lenne, ha azt mondanám, nem jelentkezik bizonyos idő elteltével eme kellemetlenség, azonban messze nem oly drasztikusan és látványosan teszi ezt, mint hasonló hosszúsággal operáló társai. Az animáció az elejétől a végéig megtart egy fix színvonalat, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez messze nem kiemelkedőt jelent. Ezen a fronton meglehetősen közepes teljesítményt nyújt a stuff, azonban még azt is hozzátenném, hogy ez itt és most kivételesen nem volt zavaró. Bleach és egyéb shounen-fight animék esetében kegyetlen bosszantó tud lenni egy-egy kreténül meganimált jelenet, azonban itt egyrészt nem megy az élvezhetőség rovására, másrészt a hangsúlyosabb lépések/elemek azért teljes pompájukban égnek bele sokat megélt retináinkba. A grafika meg… nos, mondhatnánk, hogy a „szokásos shounen”, ami végülis megállja a helyét, továbbá – ahogy már említettem – később felüti fejét egy vissza-visszatérő QUALITY-parádé, de ezek nélkül meg nem shounen a shounen. :3

És ha már így szóba jött a genre… Nos, a shounent igazából csak jelképesen húzhatjuk rá a cuccra, ugyanis azonkívül, hogy a mangája a Jumpban futott és alkalmazta a szokásos elemeket, semmi másban nem merítette ki az említett „kategóriát”. A legtalálóbb kifejezés (amit már a Kuroshitsujinál is ellőttem) a „shounennek álcázott shoujo” lenne, tehát a fanservice-t is ennek fényében adagolják. Abszolút lányoknak készült produktumról van szó, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a tucatnyi bishounen-had, valamint a filler részeknek szánt szereplő-kapcsolatok elmélyítése. (Neeem, BL-ről természetesen szó sincs. Akkor én is kerültem volna. Messziről! ) Ettől függetlenül az anime (meglepő módon) rendelkezett egy viszonylag erőteljes GAR-faktorral, melyet talán Kawamura-senpai akcióival lehet a leghatásosabb módon szemléltetni. Ezek közül is kiemelendő a Dash Hadoukyuu nevű masszív GARNESS:

Amiről még nem esett szó, azok a karakterek. A legmeglepőbb talán az volt, hogy a 80+ karakter közül szinte mindenki kedvelhető volt. O_O Ritka gyöngyszem az ilyen. Ugyan a főhőst (mint a legtöbb shounen cuccban) itt sem kedveltem különösebben, szal elképesztő módon hajazott a Bleaches Hitsugayára, ami nálam kapásból negatívum, habár azért így is volt egy-két értékelhető pillanata. Másik, akitől még felállt a szőr a hátamon, az Atobe, aki egy végtelenül beképzelt, irritáló pretty boy volt az egész sorozat alatt… but who cares? A többiek (talán az amerikai lúzerek egy Kevin nevű bosszúmániás retarddal az élen az egyetlen kivételek) mind-mind rendelkeztek valami egyediséggel, vagy egyébbel, melyek miatt az ember talán képtelen lett volna visszatartani akár a legapróbb szimpátiáját is. Kedvenc karaktereim egyébként a már említett Kawamura, IchimaruFuji, Ooshitari és Kirihara (utóbbi rendelkezett egyébként a leglátványosabb karakterfejlődéssel), de említhetnék még vagy 8-10 másikat, akik ilyen-olyan okokból, de képesek voltak belopni magukat a szívembe. :3

Végezetül pár szót ejtenék még a meccsekről is, melyek 90%-a olyan kisugárzással rendelkezett, mint az igényes shounen-fight harcok többsége. Az alkalmazott technikák jelentős hányada szintén nagyon látványos lett és, bár voltak egészen WTF speckók is mint Tezuka zone, mely megmagyarázhatatlan módon szívja oda a labdát egy adott helyre, vagy Fuji harmadik counter specialja, de azért úgy nagy átlagban, a valóságban is kivitelezhető ütéseket vittek be kitartó tenisz csillagaink.

Egy szó, mint száz, a Prince of Tennis egy maradandó élmény volt számomra (top3-ban garantáltan ott a helye). 178 epizódon át képes volt lekötni, végig élveztem és már alig várom, hogy belecsaphassak a sztorit teljesen lezáró OVA-trilógiába. Az OST-t pedig ajánlom midnenkinek, ugyanis durvajó.

Végül itt a sorozat utolsó Op-ja, mely talán a legkiválóbban adja vissza az EGÉSZ cucc hangulatát. Enjoy! ^.^

Dumálás, pofázás, plot hasn’t gone nowhere, egy gigantikus facepalm és… mégis jó volt a chapter. :3

Igazából sokminden nem történt, ez is inkább csak átvezető volt, de annak bőségesen megtette hatását. Van tehát egy nyitott garganta by Mayuri, Ichigo és Cpt.Mom pedig FKT-be veszik az irányt. Kenpachi tovább folytatja a harcot Yammyval, utóbbi azonban nem képes egyébre, mint lomha ütésekre és idegbeteg reakciókra. Yammzilla tehát AKKORA FAIL, mint ide Yammousoukro. (Utóbbi egyébként itt található… Ugye mindenki, aki nézi a Kampfert érti a poént? xDD) Közben Mayuri, meg Byakuya pofáznak mindenféle baromságról, viszont egy lényegi pontja azért volt kettejük csevejének: SS elfogadta Ichigót, mint shinigamit. Nagy szó! Szal igaz, hogy annak idején segített SS-nek, meg stuff, de utána még bőven nem volt elismerve, mint shinigami, legalábbis a kapitányok többsége nem tekintette annak.

Ami a ch többi részét illeti: Igazából a lényeg kábé annyi volt, hogy Unohana hooooosszasan elmeséli, hogy miért Ichigo az egyetlen, akinek van esélye Aizen ellen: Nem látta még a shikaiát. Namármost: EZ BAROMSÁG! Kubo miért nem mondatta vele inkább azt, hogy „figy, eper-fájter, te vagy ennek a mangának a főhőse, Aizen meg a főgonoc, tehát végül neked kell majd lecsapnod”. Ez, hogy „OMG, nem láttad még a Kyouka Suigetsut” egy emeletes baromság. Kábé 3 másodpercig tartana Aizen részéről eme elfeledett hibát orvosolni, ugyanis pont ennyi időbe telik, mire előcibálja a kardját, release command, majd zanpa név. ERK, Ichigo máris elbűvölve. (Egyébként ha már itt tartunk, ezzel az erővel Ishidáéknak, vagy Tousennek is lenne esélye Aizen ellen, tekintve, hogy ők sem látták még a shikaiát.) Ja, és ha már shikai, akkor ne feledkezzünk meg a bankairól sem, amivel Aizen is rendelkezik, tehát eperkének kábé annyi esélyt jósolnék ebben a „harcban”, mint Hanatarónak *hasracsap* Nnoitra ellen. Nah, lényegében ennyit erről a fejezetről. Nekem tetszett és kész. :3

És akkor a végére ismét a már sokszor visszatérő kérdés: Mi lesz most, HM vagy FKT? Személy szerint utóbbinak szurkolok. Egyrészt kíváncsi vagyok, hogy hogyan is fogadják a többiek a váratlan vendégeket, másrészt van egy olyan sanda gyanúm, hogy mire Ichigóék átérnek FKT-be, addigra már az összes kapitány vaizardostul, mindenestül pwnolva lesz. Legalábbis eltudom képzelni, ahogy átérnek, sokkolt ábrázatok, majd a többség vérben feküdve a földön fekve.

Minami-ke ~ TTGL crossover = PURE WIN!

(Ja, és nem, nem felejtettem el a Prince of Tennis posztot. Ami késik, nem múlik. ^^)

Igeeen, tudom, már jóideje nem blogoltam ezt a mangát, pedighát messze nem volt eseménytelen az elmúlt ~3 hét, szal volt itt Hiyori kettévágás, plot progress, kétségbeesett SS, kétségbeesett vaizardok, Yammy, meg stuff, viszont a mostani ch mellett nem mehetek el szó nélkül, tekintve, hogy ennek most valahogy megint sikerült kicsapnia nálam a biztosítékot… >__>

Előszöris hosszú idő után ismét volt színes kép… Kár, hogy az ilyesmi már nagyon régóta nem érdekel… Úgyis mindig ugyanaz az 5-6 karakter van rajtuk, akkor meg minek foglalkoztasson? Ja, és persze az összes főszereplő rajta van, de Chad naná, hogy nem. Nah, nem mintha nagyon odalennék a fickóért, de azért nem kicsit böki a csőrömet, hogy az összes főszereplő rajta van csak ő nem. Hitsugaya és Matsumoto természetesen ismét kihagyhatatlanok voltak, ráadásul ismét fanservice módban. Előbbi kapott cukkancs fülecskéket, hadd élvezzen el a tengernyi fangirl-had, utóbbi meg a szokásos sablon: „kivillantom a melleimet, másból úgysem áll a karakterem, csak egy fanservice ribanc vagyok, de azért veritek a nyálatokat továbbrais, ugye?” – Blehh. Nah, mindegy, nézzük a chaptert.

Kis emlékeztető, hogy mi is történt legutóbb: Zéró!Yammy off-screen feltörölte a Chad-Rukia-Renji trióval a padlót, majd befutott eperke, aki szokatlanul badass módon utasította rendre Yammzillát. Hollow maszk + bankai + GT = kifektetett nulla? Oh, please, egyértelmű volt, hogy ennyitől nem pusztul meg, de nem is ez volt a „csúcs”, hanem ami utána jött: Ichigo nem érti, hogy miért nem végzett ellenfelével az iménti akciója, majd utána kapunk egy jópár oldalnyi elmélkedést a hollow maszkokról, meg… másról nem, inkább csak vissza-vissza utalások vannak eperke ungájára, amivel nem is lenne semmi probléma, de – véleményem szerint – elég idétlenül lett ez az egész tálalva, I mean Ichigo gyak nem is a harcra koncentrál, hanem, hogy mi történt vele ekkor meg ekkor. WTF? Azért a legerősebb espádát nem ártana egy kicsit komolyan venni… Ehh… A fejezet vége felé ismét hollow maszkot szeretne felhúzni, azonban az valamiért nem jön elő, majd ezt a lehetőséget kihasználva Yammy elkapja Ichigót és… megérkezik Kenpachi és Byakuya… ZOMG… >___> Egy hadóval és egy standard vágással levágják Yammy egyik lábát… WTF? Az odáig rendben van, hogy Kubo imádja őket össze-vissza fényezni, de ez már azért a pofátlanság netovábbja. Tényleg ilyen egyszerűen képesek voltak Yammy egyik lábát levágni? Röhögnöm kell… Nah, nem azért, bírom Kenpachit, meg minden, de pont, hogy neki, meg Byakuyának kéne a legnagyobb kussban maradnia, ugyanis pont, hogy ők nem szorulnak rá arra, hogy újabb espádát kelljen bedarálniuk. Mondjuk Kubót ismerve biztos ez lesz a vége a dolognak, ezért is van az, hogy kivételesen egyetértek a BleachAsylumos userekkel: Nem ártana, ha végre más is teret kap(hat)na és nem mindig csak ugyanazt az 5 karaktert fanservice-elnék jobbra-balra. Szal jah: Csakis remélni tudom, hogy Yammy annak rendje és módja szerint beledöngöli őket a földbe, majd felbukkan szépen Unohana és lenyomja. Úgyis bevan ígérve neki egy harc, hát itt a visszanemtérő alkalom.