Tengen Toppa Gurren-Lagann ~ Mestermű a Gainax szárnyai alól

~Tengen Toppa Gurren-Lagann

Elérkezett az idő, hogy végre összehozzak egy bejegyzést arról az anime-ről, amelyik nemcsak, hogy a 2007-es abszolút winner volt köreimben, de még a top listám legelső helyére is bekerült a Bleach mellé. Igazából ezzel a posttal kicsit csalok, ugyanis az egyik fórumon már áradoztam róla “egy keveset”, így most könnyítek a helyzeten és egy elegáns kopipászte megoldással beillesztem ide korábbi fanboyulásom eredményét  Asszem nyugodt szívvel állíthatom, hogy az utóbbi időkben a tavaszi anime felhozatal lehozza a néző elé a csillagos eget (is). Így volt ez tavalyelőtt és 2007-ben sem volt másképp, rengeteg finom szaftos cuccot dobtak piacra, alaposan kielégítve a nézők (yaay, mégiscsak ők a többség) és éhes otakuk igényeit. A tavaszi szemeszter kezdetén látta meg a napvilágot a Tengen Toppa Gurren-Lagann névre hallgató darab is; a munkálatok hátterében ezúttal a Gainax csücsült: Az eredmény… Naa, kicsit előre szaladtam asszem, inkább előtte nézzük is miről szól ez a stuff:

Adott egy falu, legyen a neve Jiiha (vagy Jeeha, tök mindegy, ahány sub, annyi verzsön). Azt már rögtön az elején látja az átlag néző, hogy nem valami hétköznapi cuccról van szó, elég csak a grafikára koncentrálni;; és maga a plot sem hétköznapi, de nem ám. Szal Jiiha falu egy föld alatt fekvő kis település, de nem csak ez a falu az egyetlen, mely kénytelen a napfény elől elzártan élni, hanem sok-sok más apróbb falu/település is osztozik a sorsukon. A falut emberek lakják, akik az évek sodrásával kénytelenek voltak a felszíni fenyegetettség és a Beastmen nevű faj elől a föld alá bújni. Más dolguk nagyon nem akad, mint ásni, ásni, ásni, hogy a falu területét növelhessék. A sztori főhőse, Simon is egy ilyen ásólegény, aki egyik turkálása során érdekes holmira bukkan. Egy mini fúróra. Hardcore fanoknak persze rögtön feltűnik, hogy ez a fúró valójában egy kulcs, mindössze ki kell találni, hogy minek a kulcsa. Erre az anime választ is ad! Simon némi önsajnálat után belebotlik Kamina-ba (megjegyzem, az utóbbi idők egyik legkúlósabb karakterét testesíti meg a tag, kissé weird napgépével és eszméletlen stílusával). Kamina Simon totális ellentéte, ergo minden ami Simonra igaz, Kaminara már kevésbé. De az ellentétek vonzzák egymást, ahogy ők is, na persze nem hawt yaoi eksünre kell feltétlen gondolni, hanem egy jó testvéri viszony ápolására. Kékhajú héroszunknak azonban egy ideje egy cél lebeg a szeme előtt: Kijuttatni az embereket a felszínre, azonban ez nem olyan egyszerű, mivel a plafont áttörni nemcsak hogy lehetetlen, de veszélyes és tilos is, szal rajta kívül más nem nagyon lelkesedik az ötletért. Persze Kamina a kúl főhős, így nem hagyja ennyiben a dolgot. Tesz egy próbát, melyet siker koronáz…na, azonban valami hiba csúszott a számításaiba, így kénytelen az estét dutyiban eltölteni. Simon ezalatt tovább túrja a földet és láss csodát. Megtalálja azt a tákolmányt, amibe a mini fúró illik, mint a slusszkulcs. Gyorsan felkeresi Kaminat, hogy megmutathassa új szerzeményét, azonban lebuknak, jönne a dorgálás, de hirtelen a felszínről leesik Jiiha faluba egy Ganmen (egy bazi mecha, a sorozat így nevezi őket) és azonnal az emberekre támad. Vele együtt azonban érkezik mégvalaki: Yoko, a szomszédos faluból. A jó férfi népnek már van is egy indoka, hogy végignézze a sorozatot, ugyanis a meglehetősen hiányos öltözetű hölgyeménynek nagy fegyverén kívül hatalmas dinnyéi is figyelemre méltóak. Így csatlakozik Kamináékhoz, hogy hármasban szálljanak szembe a Ganmennel. Simon használatba veszi azt a szerkezetet, amit talált és eszméletlen jól animált jelenetek után – a Ganment elsöpörve – kijutnak a felszínre, ezzel valóra váltva Kamina álmát. Azonban a bonyodalmak még csak eztán jönnek, ugyanis a felszín nem több, mint egy potenciális veszélyforrás az emberekre nézve, ahol állandó harcban állnak a többi Beastmennel. És ezzel itt veszi kezdetét az anime tényleges cselekménye, ahol a cél még igencsak messze jár. A plotról ennyi bőven elég, a továbbiakban már erős spoilerek jönnének, elég csak a 8. rész történéseire gondolni, ami igencsak ritka esemény ha animet néz az ember. Nézzük inkább magát a kivitelezést, amiről ódákat lehetne zengeni:

Szereplők: A sorozat egyik nagy pozitívumai. Ugyanis búcsút mondhatunk a korábbi tézisnek, miszerint a főszereplőben muszáj, hogy legyen valami sablon. Nem-nem, itt nem erről van szó. Kamina, Simon és Yoko szerencsére igencsak messze mozognak a sablonosság fogalmától, ami a többi szereplőre is igaz. Btw, többi szereplő: A három tagú brigád hamarosan egy kisebb seregre fog kibővülni. Közülük fontos szerep jut majd a későbbiekben Leeron-nak (Warning! Fangirltrap alert!), aki a csapat technikusa és ferde hajlama ellenére sokszor segíti a Gurren brigádot. Aztán Kittan és 3 huga is komoly erőket képviselnek, főleg, hogy a szőke harcos pozőrsége még Kamina-val is vetekszik. Később egy egész sor szereplő csatlakozik még a bandához, de ugyanakkor egyre több és több ellenséget szereznek. Ezek közül az első komolyabb enemí Viral személyében jelenik meg, aki mellesleg személyes kedvencem. Ő is Beastmen, de sokkal emberszerűbb, mint a többiek. A sztori felénél pedig még fontos szerepe lesz Nia-nak, aki Simonnal lesz közelebbi viszonyban és Rossiunak, akit jópárszor kedvem lett volna megcsapkodni... Ok, szereplők letudva, megvalósítás:

Amit érdemes rögtön leszögezni: Ez a stuff nem valami minimális költségvetéssel összeütött tömeg cucc, hanem a Gainaxos tördelők kicsiny kezei által dicsért munka. Merthogy az animáció olyan szinten ver minden mást, hogy… ehh, minek beszélek. Ezt LÁTNI kell, nem elolvasni egy fan véleményét. Aztán: a sorozatot ha műfajilag be kéne sorolni, akkor a vígjáték-mecha-dráma (+fanservice) hármassal illetném. Ebből persze a középső elem a figyelemre méltó, ugyanis a lelkes fan (értsd jómagam 😀 ) világéletében utálta a műfajt, de ebben az animeben olyan szinten le tudott nyűgözni az óriás robotok harca és átalakulásai, hogy az eredmény nem volt más, mint elégedett és széles száj. A vígjáték része megint csak külön oldalakat érdemelne, hisz olyan szinten rekeszizom megmozgató a stuff, amire manapság ritkán van példa. A fanservice meg a központi eleme a műnek, tehát ettől olyan tökéletes.

Végül egy személyes vélemény: nálam mindenképp felkeltette a figyelmemet a stuff már a tavaszi promo leleplezésekor és ugyan kissé vonakodva álltam a cucc elé, de a hatás…mindenért kárpótol. Legelőször sajnos egy rendkívűl pocsék verzióhoz volt szerencsém, ahol a sub is harmat gyengén muzsikált. Persze HD korszak powa, így nem tellett bele sok idő, mire sorba jöttek ki a szaftosabbnál szaftosabb verzsönök. Végül elmondhatom, hogy ez az anime egy unikum, egy mestermű és csakis legekben érdemes róla beszélni. TRULY EPIC!!
 

>Tengen Toppa Gurren-Lagann
Látvány: 5
Hangok/Zenék: 5
Seiyuu alakítás: 5
Hangulat: 5
Tetszett – Hangulat rullz!!!
Nem tetszett – Nia és az idegesítő nyávogásai…
Végítélet: 10 pont  

A rettenthetetlen Kittan Yoko (balra), Simon (középen), Kamina (jobbra) Eszméletlen kúlos beállás onsen-Kamina módra xD Mutasd a fogaid Viral!

’(( Giga Drillll! Repcsik Egységben az erő

WTF?? o__O A zseniális napszemüveg. Ilyen merchandise nekem is kelll xDD D Giga fangirltrap dammit ~ Leeron

Advertisements
Explore posts in the same categories: Friss-ropogós, Kedvenc animéim

16 hozzászólás - “Tengen Toppa Gurren-Lagann ~ Mestermű a Gainax szárnyai alól”

  1. Simon Says:

    Na ezért szeretem olvasni a postjaidat Junchi: Mindig meghozod a kedvem az egyes animek nézéséhez. Így van most is, már fel is veszem a listámra 😀

  2. siklara Says:

    “a top listám legelső helyére is bekerült a Bleach mellé” – Juj, ez fájt 😄

    A többivel nagyjából egyetértek és Isten hozott a Gainax fanok táborában. 😀 Vicces módon engem sem az NGE, hanem ez a csoda térített meg. A Kamina-Simon páros után (KYOUDAI GATTAI!) Kittan volt a kedvencem, de Viral pajtit is nagyon kedveltem. Meg úgy általában majdnem mindenkit : )

    (btw, a Kaminás szmálylid awesome, le is nyúltam msn-es használatra :D)

  3. Junchidono Says:

    Blícset nem turjuk ki az első helyről, jól megvannak ott a Gurrennel 😀 (Úccselesz mostanában mégegy ilyen hasonló stuff…). Amúgy figyeltétek, hogy milyen nagy a hasonlóság a Bleach seiyuu brigádjával? Kamina – Shuuhei; Leeron – Shinji; Viral – Ikkaku, etc. 😀

    A Kamina-Simon páros meg überelhetetlen, főleg mikor egyesítették Gurren-t és Lagann-t… xD

  4. luggeriano Says:

    No, végre az avatarod megkaminásodása után olvasható állapotba került a fankodásod 😄
    Igazából engem nem a mecha hanem a vigjáték szál és a karakterek pózolásai tetszettek, meg az hogy csomó éles helyezetet komoytalanra vettek……ez a vonzereje? A grafika tényleg elég egyedi, HD-ban az igazi….első 1280-as HD vidi amit szaggatás nélkül lejátszott a korábbi gépem (grat BSS-Anon srácok a jó kódolásért!) de szerintem nem a grafika tett sokat a hangulathoz hanem a zúzós dalok és a seiyuus meló…..BTW,..nájsz és élvezetes beszámoló lett tőled is, ahogy siklaratól is, testvéri triónk hirdeti a a GL igéjét a tudatlan otakuknak XDXDXD tehát: ” What do you think, who the fuck we are !? ” ;-)))

  5. Junchidono Says:

    >Luggeriano

    Azaz, ott a pont. 😀 A karakterek pozőrsége mindent visz xDD. Szerencsére Kamina és Kittan otthonosan mozog a témában;; Én legalábbis imádtam kettejük közös jeleneteit, lehetett volna több hint erről a frontról… A BSS-Anonos verzsönök meg tényleg lehozzák a csillagos eget, olyan durva eye-candy-t kapunk a stuff részéről, hogy csak na 😛

    “nájsz és élvezetes beszámoló lett tőled is”

    Köfi 🙂 Előtte átnyálaztam a ti bejegyzéseiteket is, nehogy valami kulcsfontosságú momentum kimaradjon. ÉS: Hírdessük csak a Gurren-t 1000-el. Vannak olyan stuffok, amikre mindenképp fel kell hívni a fandom figyelmét. A Gurren közéjük tartozik xD

  6. luggeriano Says:

    Hamár NGE paródia is van benne bedobom ide ezt a LOL képet XD:

  7. Junchidono Says:

    Lolololololol xDDDDDD Ez 10-es 😛

  8. Nihilus Says:

    Van egy olyan érzésem,hogy ez az “ideális” anime nekem.:DEgyrészt Mechák rulzanak,imádom az ecchit és a vígjátékot is.(Meg Yoko melleit:P)

  9. baluzz Says:

    Na, ez pont nem tudom, hogy megnézem-e. Legelöszőr, csak rosszat halottam, de úgy látszik összekapták magukat a készítők? Meg mennyire volt cenzúrázva az első vetítéskor?

  10. Nihilus Says:

    “Legelöszőr, csak rosszat halottam” – Hol,kit kell megölni?:D

  11. baluzz Says:

    Nihilus:
    Oldernt, 576 konzol szerkeztőt!:D

    Bár a cenzúrázatlan verzió elvileg jobb.

  12. Junchidono Says:

    Oldern írásait komálom, mert IMO jó cikkeket szokott összehozni, de ebben a Gurrenes dolgoban Én sem értettem vele egyet. Szal szerintem volt akkora neve a cuccnak, mint mondjuk a Naruto Shippuudennek/Berserknek/Bleach-nek/etc.

    >Baluzz

    A cenzúrázatlan verzió naná, hogy jobb 😀 Szerintem nyugodtan kezdj bele, mert tényleg az egyik legjobb cucc, amit valaha láttam. Minden benne van, ami miatt szeretem az animét, mint olyant 😀

  13. baluzz Says:

    Megnéztem az első részt. Nem rossz, csak nem derült ki, hogy melyik verziót nézem!:D

  14. jaaku Says:

    OMG O.o Cenzúrázott, és a cenzúrázatlan?

    Én az Orderrel, és BSS-Anonnal néztem, azok most akkor mik? 😄

  15. Junchidono Says:

    >Jaaku

    BSS-Anon cenzúrázatlan (A 6-os részt kivéve), Ordert nem tudom 😀 Amúgy üdv a TTGL fanatikusok körében 🙂

  16. nihilus Says:

    Nincs is cenzúrálatlan sorozat belőle,csak egy cenzúrázott 6.rész,az pedig sem az Orderesben,sem az anonosban nincs.


Szójjá' hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: