Gotei 13 ~ “Kinek mekkora póverje van” elmélet by Junchi – UPDATED!

Egy elég érdekes listába botlottam bele a hazai fandom egyik népszerű fórumán. Az eredeti Gotei 13-as bagázs volt erősség szerint sorba rendezve. Természetesen több, mint… érdekes volt elsőre a látvány, ami fogadott, és hogy kifejezzem egyet nem értésemet, összedobtam Én is valami hasonlót. Természetesen ez csak saját vélemény, azaz nem kell véresen komolyan venni. Fontos, hogy a listát az alapján állítottam össze, ahogyan megismertük a taichou-kat a Soul Society saga-ban. Továbbá felhívnám a figyelmet, hogy elég spoileres a cucc, szal csak óvatosan. Tehát…

Amit láttam…:
1. Yamamoto & Aizen
2. Unohana
3. Kyouraku
4. Byakuya
5. Hitsugaya
6. Ukitake
7. Gin
8. Komamura
9. Soi Fong & Tosen
10. Mayuri
11. Kenpachi

…és a saját elképzelésem:
1. Yamamoto Genryuusai (főparancsnok, nagyon durva már a shikai-a is, baromi nagy reiatsu és jól ismeri a kidout + több ezer év tapasztalat)
2. Aizen Sousuke (a Kyouka Suigetsu képessége eleve aláz, meg egyébként is Aizenről beszélünk)
3. Unohana Retsu (őskapitány, gyanúsan nem csinált még semmi tettleges megmozdulást, ergo, valamit rejteget)
4. Kyouraku Shunsui (egyike az első kapitányoknak, szal gondolom van azért tapasztalata harc terén. Bankai-t még nem láttunk, meg ő eleve az a “több rejlik bennem, mint ami a felszín” típusú karakter)
5. Zaraki Kenpachi (okéé, hogy nem ismeri a kardja nevét, meg semmit sem tud a démon mágiáról, de még így is széjjelverte Komamurat és Tousent)
6. Soi Fong (durva shikai, továbbá ő a különleges osztag vezetője és talán a leggyorsabb kapitány. Bankai meg még nem volt…)
7. Ichimaru Gin (ugyan nem az övé a legerősebb shikai, de még így is simán itt a helye. Az erejéből még szinte semmit se mutatott és bankai-t sem láttunk)
8. Ukitake Juushirou (ugyanaz, mint Shunsuinál. Talán a betegsége miatt tettem a 8. helyre)
9. Kuchiki Byakuya (baromi jól ismeri a kidout és a banaki-a meglehetősen hasznos, viszont aki szerint feljebb lenne a helye, jelentkezzen, hadd röhögjem körbe)
10. Komamura Sajin (meglehetősen hatásos bankai és róka koma a védekezésben sem utolsó)
11. Kaname Tousen (nála éreztem talán a legjobban, hogy nagyon túl van értékelve. A Banaki-a erős meg minden, de szerintem bőőőven Zaraki alatt van)
12. Hitsugaya Toushirou (fiatal, bankai limit, eddig szinte mindenki elhúzta a nótáját)
13. Kurotsuchi Mayuri (a bankai-a erősnek nem igazán mondható és egyébként sem kifejezetten harcra orientálódott a tag)

Hát ennyi. Lehet egyetérteni, lehet kritizálni, csak az olyan kommentek kíméljenek, mint „miért tetted Hitsugaya-t a 11. helyre, hiszen ő a kedvencem, akkor nagyon erős kell, hogy legyen”.

–ETA–

Közkívanatra egy hadnagyos “ki milyen erős” lista, a la jómagam xD; Tehát:

1. Shuuhei Hisagi (gázosan kinéző, ám annál fenyegetőbb shikai, kidou exp és “ős-hadnagy”)
2. Kaien Shiba (Nejibana véleményem szerint meglehetősen erős zanpakutou, meg ha azt vesszük, Kaien sem volt épp piskóta)
3. Abarai Renji (gondolom ez egyértelmű. Képes a bankai-ra és ugyan kidouban elég béna, de helyén van az esze harc közben. Csak lassú. Nagyon)
4. Choujirou Sasakibe (egyszerűen túúúúl keveset tudunk róla. Gyanítom, hogy van neki ereje, csak még nem nagyon tevékenykedett harcok terén)
5. Kira Izuru (Wabisuke Shikai-ban meglehetősen hasznos)
6. Hinamori Momo (ha azt vesszük, hogy tűz alapú zanpakutou-ja van, akkor talán van benne kurázsi is bőven)
7. Rangiku Matsumoto (benne szerintem több rejlik, mint mutatja)
8. Tetsuzaemon Iba (ookéé, innentől kezdve már csak azt nézem, hogy ki milyen erősnek tűnik, mert innentől már képtelenség bármilyen sorrendet felállítani)
9. Nemu Kurotsuchi (ha azt vesszük, hogy nem nagyon érez fájdalmat…)
10. Nanao Ise (ha van zanpakutouja, ha nincs, akkor is egy kidou expert)
11. Yachiru Kusajishi (talán van valami rejtett póverje…)
12. Koutetsu Isane (4-es osztag ugye xDD)
13. Oumaeda Marechiyo (gyenge, mint a harmat, meg mit keres a második osztagban? o_O)

Hát ennyi. Bár igazából elég nehéz sorrendet felállítani, mert a hadnagyok nem harcoltak valami sokat a sztori folyamán… Mondjuk kinek hiányoznak? 😛 Taichou-k rulzz.

Advertisements
Explore posts in the same categories: Bleach

92 hozzászólás - “Gotei 13 ~ “Kinek mekkora póverje van” elmélet by Junchi – UPDATED!”

  1. Nekomajin Says:

    „miért tetted Hitsugaya-t a 11. helyre, hiszen ő a kedvencem, akkor nagyon erős kell, hogy legyen”
    XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    Amúgy jaja, Kenpachi csak gyengébbnek tűnik, de jó helyre raktad. Meg különben is, ő a kedvencem, jó hogy erős. XDDDD

    Viszont én úgy érzem, hogy a shinigamik “erejét” nagyban meghatározza, hogy milyen a kardjuk. Ahogy írtad is, Mayurinak nagyon szar Bankai-a van. De pölö Byakuya jó hogy erős, elég neki egy helyben állni, a pengék meg mennek mindenfelé.

    Amúgy a hadnagyokról nem akarsz írni egy ugyanilyet?

  2. Csonti Says:

    Többnyire egyetértek a te vélemyényeddel, és gin-t és hitsugaya-t tettem volna máshova a rangsorban. A hadnagyos jó ötlet, de arról meg még nehezebb lenne sztem ilyet írni mert sokukat szinte harcolni sem láttuk, nem hogy még a kardjuk képességét, de ha megírod sztem beleteheted kaien-dono-t meg meg aki a bounto saga alatt volt karya-val. (nem jut eszembe a neve XD)

  3. traumus Says:

    Korrekt lista, és az első három tutibiztos.
    Amúgy nekem is Kenpachi a kedvencem. Az a jó benne, hogy úgy… megtehet dolgokat :D. Olyanokat, amiekt pl. Yamatata sem. És nem azért mert mekkora kúl technikája van, meg kitanulta, meg az idő, stb… Hanem mert egy mocskos állat :D.

  4. Yana Says:

    Jó lista O.o Én mondjuk Tousen-t hátrébb raktam volna, de ez egyéni vélemény ^___^””” Támogatom a hadnagyos listát ^^

  5. outsyder Says:

    „miért tetted Hitsugaya-t a 11. helyre, hiszen ő a kedvencem, akkor nagyon erős kell, hogy legyen”
    ez mintha nekem szólt volnaXD

    jó lista, az első hárommal én is egyetértek, a továbbiaknál csak kicsit változtatnék. Kenpach rulz^^

    btw, melyik jeles fórumon találhatál rá az eredetire? mert ott még nem vagyok jelen… (lehet, h nem is leszek, csak kíváncsi vagyok:) )

  6. Junchidono Says:

    Vahh, jó sokat írtatok 😀

    >Neko

    Jaja, a Bankai sokat dobhat, szal még ezt a listát is változtatni fogom, ha végre lesz majd a maradék 6 taichou Bankai-a is.

    >Csonti

    Előrébb, vagy hátrébb tennéd Gin-t és Toushirou-t? 😀

    >Trau

    Pontosan, Zaraki egy mocskos állat 😀 De ezért szeressük.

    >Yana

    Tousen-t Én sem igazán érzem tizediknek… xDD

    >Outsyder

    Nyugi, nem neked szólt. 😉 Inkább az elvakult fanoknak. Btw, miket változtatnál? 😀
    Amúgy a Mondo fórumon akadtam rá az “eredetire”. Megnyutatok minden itt jelen lévőt, hogy nem vagyok beregelve oda, de néha olvasgatom a Bleach topicot.

    Btw #2, közkívanatra gyártok is gyorsan egy hadnagyosat ebbe a postba 🙂

  7. Nekomajin Says:

    Traumus: “Mocskos állat…” XDDDDD

    Amúgy simán Renji a legerősebb. Viszont leginkább Yachiru képességére lennék kíváncsi. :3

  8. Csonti Says:

    Gin-t hátrébb Toushirou-t előrébb. Kár h Ikkaku nem alparancsnok akkor ő lenne az élen sztem.:-) Persze a taichou-k után.

  9. nihilus Says:

    Ikkaku sztem már így is leelőz néhány taichot…úgy betenném Junchi listájában a 8. és a 9. hely közé,elég táp ő is. 😀

  10. Nekomajin Says:

    Ikkaku egy hülyebetegállat. *_* 😀
    Kerestem is a hadnagyos listában, aztán leesett, hogy miért nincs benne. XD

  11. outsyder Says:

    hát, ott nem is leszek megtalálható^^;

    jobban átgondolva mégse olyan kisebbek a változások, úgyhogy inkább itt a lista:
    Yamamoto Genryuusai Shigekuni szótájcsó-szama-őnagyurasága
    Aizen Sousuke
    Zaraki Kenpachi
    Unohana Retsu
    Soi Fong
    Kyouraku Shunsui
    Kuchiki Byakuya
    Ukitake Juushirou
    Kurotsuchi Mayuri
    Ichimaru Gin
    Hitsugaya Toushiro
    Tousen Kaname
    Komamura Saijin

    Abarai Renji
    Shiba Kaien
    (IkkakuXD)
    Hisagi Shuuhei
    Choujirou Sasakibe
    Hinamori Momo
    Kotetsu Isane
    Matsumoto Rangiku (bOOb’s powa!)
    Kusajishi Yachiru
    Kira Izuru
    iba Tetsuzaemon
    Nanao Ise
    Oumaeda Marechiyo
    Kurotsuchi Nemu

  12. Junchidono Says:

    Ikkaku valóban nagyon táp, szal a hadnagyok egy részét simán leelőzi. 😀

    >Outsyder kartárs

    Hmm… korrekt a te verziód is 😀 Lehet, hogy akkor Komamura-t “kicsit” túlértékeltem? o_O. Minden bizonnyal. Ookéé, akkor Soi Fong és rókakoma kicserélve 😛

  13. nihilus Says:

    Hadnagyok egy részét? 😀 Szvsz a kapitányok egy részét is simán.

  14. eres Says:

    Hhhhhhhhhhhhhhhu bázzé!!!!……
    A magam részéről anime kedvelő vagyok, de ez az oldal még nekem is sok volt. Komolyan milyen idősek vagytok? Mert persze egy bizonyos korig teljesen érthető ez a messzemenő érdeklődés, de őszintén szólva, az eszmecserétek és a szakszavak még a hasonló érdeklődési köröm ellenére is visszatetszést váltottak ki belőlem. Nem csodálom, hogy a média és a magyar közvélemény furcsa félbolondokként kezeli az anime fanokat, ha az anime szóra az internet hasonló találatokat dob ki…

  15. Junchidono Says:

    Ööö… a helyzet az, hogy baromira nem mondtad ki, hogy mégis mi bökte a csőröd az eszmecserénkkel kapcsolatban, szal jó lenne nem ferdítgetni, hanem rávilágítani bizonyos konkrétumokra… ha kérhetem ^^”

  16. black87 Says:

    Kedves eres! Az életkort emlegetőkről általában kiderül, hogy 12 éves vérpistikék. Ha esetleg visszatévedsz ide akkor kérlek cáfolj rá eme csúnya sztereotípiára. Ami a beszélgetést illeti: ha számodra érthetetlen szakmai beszélgetésnek/sallangnak tűnt az csak azért lehet, mert nem ismered a szóban forgó animét. Emiatt kétségbevonható anime kedvelő voltod, mivel a Bleach már idehaza is eléggé ismert.

    Az is elszomorító, hogy anime kedvelőnek tartod magad és közben félbolondnak nevezel embereket. Remélem tisztában vagy vele, hogy a média téged is ide sorolna, legyél bármilyen visszafogott anime rajongó is.

    Remélem még hallunk felőled és következő alkalommal képes leszel megütni egy bizonyos kultúrszintet, hogy normális eszmecserét folytathassunk. Köszönöm.

    /black out

  17. Csonti Says:

    eres:

    Ha nem tetszik ne nézd/olvasd! A véleményét mindenki leírhatja bármiről, csak az a baj te igazán ki sem fejtetted a lényeget mi nem tetszik itt, a másik meg, hogy nem értem mi volt most olyan rossz abban amit csináltunk. Ha visszajösz fejtsd ki bővebben légyszíves!

  18. Junchidono Says:

    >Black

    Good posting! 😀

  19. SlyZero Says:

    Valaki elárulhatná, hogy annak a gyereknek hogy jött ki 11. helyre Kenpachi, amikor egyszerre csapta le a nála 8. Komamurát és 9. Tosent.

    Yachiru különleges képessége pedig az, hogy egyetlen szavára ott terem Ken-chan, és lezúz mindenkit. Ilyen szempontból ő a legkeményebb az összes hadnagy közül. XD

  20. Nekomajin Says:

    Ott a pont! XD
    Lehet, hogy Kenpachi Yachiru bankai-a? :O

  21. outsyder Says:

    Junchi: köszönöm^__^

    eres: köszönjük, emese!

    SlyZero: állítólag vmi “hivatalos bootleg”-ben volt, AA fórumon is fent van, a scannelt képekkel együtt (spoiler szoba, 76. oldal). szóval úgy néz ki, h ez a hivatalos rangsor…

    lol, Kenpachi, mint Yachiru bankai! 😀
    ez tetszikXD

  22. Junchidono Says:

    “Lehet, hogy Kenpachi Yachiru bankai-a?”
    Végem van!!!44 xDDDDD

    >Outsyder

    Hivatalos bootlegben lett volna ez a lista? o.O; Hát egészségünkre.

  23. distraction Says:

    Kolléga, attól tartott, hibát követett el:
    13. Nanao Ise (neki még zanpakutou-ja sincs…)

    MINDEN shinigaminak van zanpakutoja. Azért shinigamik, mert van nekik. 😀

    Más kérdés, hogy a 4. osztag tagjai nem hordják magukkal

  24. outsyder Says:

    jaja, szerencsére le is jött, majd lehet, h szólok róla pár szót…

  25. Junchidono Says:

    >Distraction

    Ööö… Ebben van valami 😀 Akkor lehet, hogy Nanao könyve egy Shikai-ban lévő Zanpakutou, aminek könyv formája van? 😛


  26. […] vissza a témánkhoz… -mindezekután jön a Junchi-nél már emlegetett lista (ami szerintem nem igazán fedi a “valóságot”, de kiindulási alapnak […]

  27. eres Says:

    Nos visszatévedtem és köszönöm a válaszokat. A kultúrszinttel kapcsolatos megjegyzést teljesen indokolatlannak tartom, abban ellenben igazatok van, hogy ködösen fogalmaztam. Tehát a lényeg mégegyszer: Egy bizonyos életkoron és értelmi szinten túl röhelyesnek, gyermetegnek és teljesen haszonalannak látom, hogy emberek a “kinek mekkora póverje van” témán kattogjanak. Két emberkét ismertem akik hasonló szinten rajongtak animékért. Az egyikük 22. életévén túl is az érettségivel küzd, a másik álma, hogy egyszer megöljön valakit. Félreértés ne essék, nem ezt a skatulyát próbálom ráhúzni az itt commentelőkre, de talán azért érdemes elgondolkodni rajta miért nézünk meg egy animét.
    Talán mert tetszik a rajz technikája? Menők a karakterek? Jó sok vér folyik meg villog a képernyő?? Vagy azért. hogy “megismerjünk” egy távoli, az európaihoz képest teljesen más értékrenddel bíró kultúrát? Világnézeteket, gasztronómiát, emberi sorsokat? Hogy gyönyörködhessünk benne, amint egy egyszerű rajzolt szempár képes szavak nélkül beszélni hozzánk?
    Biztos vagyok benne, hogy a Bleach is hordoz olyan mondanivalót, vagy egyéb értékeket amiról sokkal jobban megérné beszélgetni mint olyasféle témán fennakadni, hogy Fanyűvő csak térdig tudja belevágni Fehérlófiát a földbe, Kőmorzsoló meg derékig. Remélem most elég világos voltam, örültem a normális válaszoknak, még találkozunk.

  28. Nekomajin Says:

    Biztos lehetsz benne, hogy a Bleach nem hordoz olyan mondanivalót vagy egyéb értéket, amiről sokkal jobban megérné beszélgetni. A Bleach, műfajából adódóan nem rendelkezik különösebb mondanivalóval és nem is hordoz értékeket, csupán csak szórakoztatni akar. Jelen esetben a szórakozás abból áll, hogy Ken-chan szétkaszabol mindenkit, és mi ennek örülünk. Azért örülünk neki, mert ilyen a valóságban nem történhet meg, és nem azért beszélünk róla, mert mi is kaszabolni szeretnénk, hanem azért, mert cool. 8)
    Nem kell egyből a gonosz boszorkányt keresni, aki megbabonázta az agyunkat. Mi is ugyanolyan egyetemisták és jómunkásemberek vagyunk, mint bárki más. Csak az a különbség, hogy mi szeretjük nézni, ahogy Ken-chan kaszabol. :3

    Egyébként elég nagy tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy minden anime a távoli kultúrát és értékrendet közvetíti, vagy hogy minden anime egy vizuális orgia. Persze sok ilyen van, de sok olyan is van, ami csak annyiban különbözik egy átlag szombat délutáni amcsi sorozattól, hogy animált. A Bleachben mondjuk se más értékrenddel bíró kultúra, se szavak nélkül beszélő szempár nincs. Ellenben van szavak nélkül beszélő mellpár by Rangiku-san. :Đ

    Az a helyzet, és ezt ne vedd bántásnak, hogy te nem tudod a helyén kezelni az animéket. A shinigami póveren nyáladzás huszonéves fejjel legalább annyira rendben van, mintha mondjuk sportkocsikról áradoznánk.

  29. Junchidono Says:

    >Eres

    Naa, lényegesen korrektebb post volt ez, mint az előző, bár még mindig nem teljesen értek egyet veled. Szal, amit Neko is írt. Ergo, addig nincs semmi gond s baj, míg valaki képes megkülönböztetni a valóságot és az animéket egymástól. Mert igen… mi (Én, Neko, Traumus, Yana, Csonti és a többi commentelő) az elmúlt huszonegynéhány kommentet végig fanboy/girlködtük, de mindenvégig tisztában voltunk a dolgok mivoltával. Ergo, attól, hogy valaki fan (sőt, az otakuk között is akad egy-néhány) még bőven tisztában van/lehet azzal, hogy amit csinál az nem más, mint egy jó poén, érdekes eszmecsere egy adott témával kapcsolatban és ennyi. Senki nem vette véresen komolyan a fanulást, szal a magam részéről ezt a postot inkább egy kiadós fanboykodásnak szántam és semmiképp nem azon volt a hangsúly, hogy véresen komolyan vegyük eme írásomat.

    Más kérdés, hogy az úgynevezett fanok között akad jónéhány életforma, akik véresen komolyan tudnak venni egyes dologkat. De itt már alapból a fejekben is zűrzavar van. Megint más kérdés, hogy a magyar média előszeretettel mondja “butának” (még finom voltam, láttam már súlyosabb cikket is) a magyar anime/manga/jkult társadalmat, megjegyzem alaptalanul. Ezen viszont változtatni kéne, mert a sok szűklátókörű kritikus a vért és a pucér nénik idomait látják just and only az animékben és aki ilyenekt néz, azzal nincs minden rendben, igaz tisztelt magyar média? Szal, ha ők is máshogyan állnának hozzá a dolgokhoz, akkor nem lennének ilyen túlsúlyban a hozzád hasonló commentelők (félreértés elkerülése végett nem offensive jellegű akartam most lenni).

  30. eres Says:

    Utánna olvastam a sorozatnak és 1 általam nagyra tartott oldal is többnyire szuperlatívuszokban beszélt a sorozatról. Biztos nagyon tud valamit:D Azt,hogy nem tudom helyén kezelni az animéket, túlzásnak tartom. Maradjunk annyiban, hogy más szempontok alapján választok, mint például te. ( Nekomajin) De előbb utóbb biztos, hogy megismerkedem a Bleach-el, na azután majd még beszélünk.

  31. outsyder Says:

    feltoltam a bootleget rapidra:
    http://rapidshare.com/files/118009250/bleach_official_bootleg.zip
    (beleírtam a postba is^^)

  32. Junchidono Says:

    >Outsyder

    THX very much!! ^^

  33. Sessy chan Says:

    Sziasztok, én csak kérdezni akarok az animéval kapcsolatban. Lehet most, hogy előre ugrok, bocsi érte. De Gin, Aizen és most nem jut eszembe a harmadik , ők most a pokolba mentek? Vagy hova? Na jó, tudom tök hülye kérdés. Egyébként szerintem Unohana Retsu nem kellene lebecsülni. Lehet, hogy rejteget még egy két dolgot.

  34. Junchidono Says:

    Gin, Aizen és Tousen nem a pokolba mentek, hanem Hueco Mundo-ba, ahol a Hollow-k élnek.

    Cpt. Mom-ot meg nem becsültem le egyátalán, hanem az eddig látottak alapján írtam a végére és mindezidáig ugye nem mutatott nagyon támadásokat…

  35. Sessy chan Says:

    Köszi szépen. Igazad van eddig még tényleg nem nutatott valami sokat. Talán majd később. Kenpachhira vagyok a legkiváncsibb, hogy a harctetchnikája fejlődni fog-e valaha. Vagy megbékél a tudattal, hogy a kardjának nincs neve, bár ezt kétlem.

  36. Ian Says:

    Kicsit diszkrimináltad szegény 4. osztagot. 😀
    Pedig ha észrevetted, amikor zűr volt a 4. osztag “székhelyén” és mindenki(ikkaku és a brancs) balhéztak, megjelent Unohana és egyből kuss lett. 🙂 Van benne valami.

  37. Erda Says:

    Nanao lehet, hogy nem hordja magánál a zanpakutou-ját, de démonmágiában nagyon ott van, és nem véletlenül lett hadnagy. Ráadásul okos is, ami sokszor győz nyers erő felett.
    Úgy néztem a listában az észt mint képességet nem nagyon vetted figyelembe, csak a zanpakutou-k erősségét.

  38. Junchidono Says:

    >Erda

    Pont, hogy figyelembe vettem az intelligenciát is a listák alakítása során. Nanao-t meglehet, hogy kicsit lehúztam, mert ő valóban egy kidou expert, de az eddigiek alapján nem sokat láttunk tőle. A kapitányos listánál meg különösen odafigyeltem, hogy ki mekkora IQ-val rendelkezhet…

  39. erdazin Says:

    Akkor csak én csinálnék egészen másmilyen listát. 🙂 A kapitányok sorrendjével nagyjából egyetértek, de a hadnagyokat már itt ott megkeverném. 🙂

  40. Junchidono Says:

    >erdazin

    *kíváncsi* hogy módosítanád az egyes listákat? 😀

  41. Junchidono Says:

    Hmm, olvasgattam külföldi fórumokon tájcsós erősségi listákat és ezt a véleményt meglehetősen sokan preferálták:

    Tier 1: Aizen & Urahara
    Urahara is pue genius, in fighting too, he not only achieved ban kai in 3 days but also he invented the whole way to do so.
    Aizen – no need to explain, he almost hit the wall of what shinighami can achieve.

    Tier 2:Yamamoto
    extremally strong but not quite good enough to call him genius. I think its just a little bit but he is weaker than those two above

    Tier 3:Soi Fong, Byakuya, Kyouraku, Ichimaru

    Soi Fong – remember she has ban kai and now she knows shunkou too.
    Byakuya – it’s obvious
    Gin – he is probably at the level of Byakuya
    Kyoraku – one of the oldest and most talented shinigamis

    Tier 4: Zaraki

    how can anyone puta Zaraki at the same level as Tousen&Komamura when he was able to clean the floor with them when there was 2vs1??

    Tier 5: Unohana, Komamura, Tousen, Ukitake

    Unohana said herself that there is nothing she can do to stop fighting among other captains, if she was be that stron she wouldn’t say sth like that. And she is medical expert, not combat type.
    Ukitake – he could be almost as strong as Kyoraku, but it was said that he is “social type” not combat one, and he has his unfortunate illness.

    Tier 6: Hitsugaya, Mayuri

    Though I think among those two Histu is weaker.

    Mondjuk Byakuyát még mindig nem értem, miért nézik ilyen táposnak… -_- Hányadik espada-t is verte le? A HETEDIKET? No comment…

  42. outsyder Says:

    o_O
    azért naaagyon kíváncsi lennék, h ez a lista hogy/mi alapján született/lett ilyen…

  43. Chii- Says:

    en nem szeretem Kenpachit, de gondoljatok csak bele: kapitany ugy, hogy a kardja nevet sem tudja, ez azert nem semmi. Azt vartam mar a mangaban, mikor Nnoritorat gyakja, hogy vegre elhagyja a szajat a ‘bankai!’ felkialtas, de ugye sajnos nem igy tortent.
    engedtessek meg, hogy a tobbi kommenthez is hozzategyek, pedig latom, hogy nem mostani a post 🙂

    eres ezt irta:”Utánna olvastam a sorozatnak és 1 általam nagyra tartott oldal is többnyire szuperlatívuszokban beszélt a sorozatról. ”
    Remelem, meg visszanez ide, es latja a kerdesem, miszerint ha valaki olyan szot hasznal, hogy “szperlativusz” (persze, hogy hasznalja, meg nem jelenti, hogy tudja is mit jelent, tekinte a mondandom legyeget), akkor miert nem tudja helyesen leirni azt, hogy “utána”?

    Sessy chan ezt irta: “Vagy megbékél a tudattal, hogy a kardjának nincs neve, bár ezt kétlem.” Pontositsunk itt is: nem nincs neve, csak Ken-chan nem tudja, mi a Zanpaku-to neve 🙂

    A listarol:
    Mondjunk nem ertem, miert Renji az elso a fuku-taichou-k sorrendjeben. Oke, o kepes bankaira, de Hisagi-san kardjarol mondjuk semmit nem tudunk.
    (mondom ezt ugy, hogy en _tenyleg_ Renji-fangirl vagyok :])
    Es vedd figyelembe azt is, hogy Ctp. Bitchyninja shikaija olni is kepes eleg roviduton.
    Es talan Komamurat meg Tousent kicsit tulertekelted velemenyem szerint. Mindenesetre tanulsagos listat allitottal ossze, es abban egyeterthet mindenki, hogy a “hivatalos” listaval nem ertunk egyet 😀

    koszonom a lehetoseget ;>

    (remelem minden leirtam, ami eszembejutott)

  44. Chii- Says:

    gomen, van par elgepelesem :/

  45. Junchidono Says:

    >Chii-

    Először is köszönöm ezt a rendkívül hosszú commentet. Élvezet volt olvasni ^^ Na, szedjük pontokba az észrevételeimet.

    Kenpachi: Na jah, Kenpachi azért valóban megérdemli, hogy harmadik helyen legyen, elvégre shinigami póver híjján is ilyen brutális erőket képvisel. Zanpakutou-jának meg van neve valóban, csak ugye Kenpachi nem tudja (ezt mondtad is), de talán, ha nem lenne agyilag ennyire zokni, akkor hamar megtudhatná a kardja nevét, bankai, azt Yamatata söpörhet az első helyről 😀

    A listák: Renji első helyét Én is kicsit megkérdőjelezem ^^ Szal, ha nem vesszük a bankait, akkor pölö Hisagi simán eltángálná, meg Kaien Shiba is elég táp volt a water base zanpakutou-jával. Csak ugye egy bankai nagyon sokat dob a shinigami erején, ezért is tettem Renjit első helyre.
    Cpt. Ninjababe-nél meg naná, hogy figyelembe vettem a brutál shikait 😀 Őt igazából azért tettem az ötödik helyre, mert az Aizen-Yama-Zaraki hármas ugye alapból tarol, másrészt azért Soi Fongnak ott van a gyenge védelme és a védekezés egy fontos szempont harc közben. Amúgy ha a bankai-a netalántán a one-hit-one-kill metódus alapján működik, ahogy azt sokan gondolják külföldi fórumokon, akkor rögvest feljebb kerül ^^

    Komamura meg Tousen… Háát, Tousen lehet, mert ő eleve egy gyökér midnen téren, de Komamura bankai-át még nem láttuk akció közben és azért az a nagy krumpli nem lehet gyenge. A hivatalos listán meg azóta is röhögök; annyira nincs SEMMI reláció benne, hogy az hihetetlen.

    Na, kicsit hosszú lettem ^^

  46. Chii- Says:

    ne viccelj már, én köszönöm, hogy hozzászólhattam 😀
    úgy értem, véletlenül bukkantam a bejegyzésre, és hirtelen felindulásból végigolvastam az utolsó betűig. Ritkán találkozik az ember bármivel, ami értelmes, Bleachcsel kapcsolatos, és magyar 🙂 Főleg, mióta adták a tévében, de erre nem térnék ki, mert azt nem tűrné a nyomdafesték.

    Nem vonom kétségbe a Soutaichou elsőségét, csupán megjegyeztem, hogy alig varok egy bankait Kenpacsitól, amit biztos a leghülyébb helyzetben fog előrángatni, vagy – rosszabbik esetben – nem is lesz neki. (Ezt csak Kubo Tite mester tudhatja, na meg a rajzolok)
    Azért brutál ereje lehet Ryuujin Jakkanak bankaiban.

    Kétlem, hogy Soi Fonnak ilyen durva bankaija lenne, az azért az übertáp fogalmát kimerítené 😀

    A hadnagyokkal kapcsolatban teljesen igazad van. Ha Kaien-donónak ennyire fasza a shikaija, mekkorat ütne a bankai? Istenem, de sajnalom, hogy ezt mer nem láthatjuk! Szemétség volt kinyirni :/ Én nagyon szeretem.
    Én érzem, hogy vannak még rejtett tartalékok Hisagi-sanban meg Ichimaruban is. Renjire visszatérve… Mostani tudomásunk szerint ő az egyetlen hadnagy, aki képes a bankaira. De lássuk be azt is, hogy ő a sorozat lúzere is. (legnagyobb sajnálatomra) Nem kell messzire menni, ott van a harca Kuchiki “jobbvagyoknálad” Byakuyával, vagy Szayel-Apollo “gaylord” Granzcal… Erő alapú zanpaku-to, semmi pluszt nem ad neki :/
    Kiderül még itt pár dolog, és módosul a lista 🙂

    Jóhát ráció… Nem tudom, láttad/láttátok-e a muvi 2-t… de abban sem volt sok ráció, hogy Hitsugaya-taichou jégizéjéből simán kiszabadult Itsugo, míg Shiro-chan kisbarátja jégizéje félholtra gyakta Shunsuit ( úgy, hogy a fickó nem is volt képes bankaira). Ki ne találják már, hogy ennyivel jobb lenne Berry-chan, mert ez nevetséges. Kyouraku a legelső kapitányok közé tartozik, kétlem, hogy ennyire gyenge lenne.

    azt hiszem, minden gondolatomat leírtam 🙂

  47. traumus Says:

    Hmm… Belegondolva nem is lenne jó, ha valaha is lenne Kenpachinak bankaia. Örülnék, persze, de számomra kicsit elvesztené ezt az igazi ösztönember (állat) voltát, és benne ez a lényeg. Kenpachi így jó (beteg) ahogy van.

  48. Junchidono Says:

    Ritkán találkozik az ember bármivel, ami értelmes, Bleachcsel kapcsolatos, és magyar

    Köszönöm szépen ^_^; Igyekezni fogok a jövőben is! 😀

    Kenpachi kapcsán meg megmondta Traumus a frankót, szal ő éppen ettől egyedi a kapitányok között, hogy úgy van köztük, hogy nem tud bankait, nem ismeri a zanpakutouja nevét. Én is aszondom, hogy nem kellenek neki a shinigami póverek. Brute Force legyen és annyi! 🙂 (Yamatata bankai meg biztos ownzolni fog).

    Kétlem, hogy Soi Fonnak ilyen durva bankaija lenne, az azért az übertáp fogalmát kimerítené

    Jah, Soi Fong one-hit-one-kill = Überkai, a bankai utáni fokozat ^^ (de tényleg, mekkora poén lenne, ha ez lenne a bankai-a 😀 Aizent kiskanállal kéne összekaparni… :P).

    Én érzem, hogy vannak még rejtett tartalékok Hisagi-sanban meg Ichimaruban is.

    Ichimaruban tuti, hisz tőle még szinte semmit se láttunk, dammit. Remélem, hogy őt is hamarosan mozgósítja Kubo. Még mindig a kedvenc karim ^^

    Renji meg valóban az a kiköpött lúzer típus és a zanpakutou-ja se ér sokat. Egyetlen előnye, hogy nagyon messziről is támadni tud vele. Elképzelhető, hogy idővel megtanulja más fuku-taichou is a bankai-t, mint például Hisagi és akkor viszont Renji nyomban repül az első helyről 😀

    Moive kettőt meg naná, hogy láttam és az erőszintek jah, “kissé” szét voltak barmolva. Ichigo amúgy tápos karakter, szal vele igazából nem volt gondom. A kapitányos listámban IMO Kyouraku és Komamura között a helye. Vaaagy, Komamura és Soi Fong között…

  49. Chii- Says:

    Nem azt mondtam, hogy Ken-channak feltétlen kell a bankai, ő egy ösztönlény – de ettől függetlenül én várhatom, hogy kimondja azt a szót, hogy bankai (abban az értelemben) 🙂
    Bankai utáni fokozat egy kedves ismerősömben is megfogalmazódott, ő ugy vélte: shinkai lesz a neve a shikai és a bankai szavak összevonásából XD
    Ha Soi Fonnak ilyen hardcore bankaija lenne, nem csak Aizent kéne összekaparni utána, hanem bárki mást, aki hozzászól a hölgyeményhez pirosbetűs ünnepeken és éppen rossz kedvében találja. ezt Kubo Tite mester sem akarhatja, ugye? 🙂 Aizen megoldaná így is, úgy is. Illúzióval felvenné Youruichi-san alakját (mert azt mindenki tudja, hogy Captain Bichyninja leszbikus), és kijátszaná valahogy.

    Ichimaru… Valóban nem láttunk sokat, annyit csak, hogy ‘Ikorose Shinsou!’ és általában akkor sem az volt a célpont, akit annak hitt a kedves néző illetve az ellenfele (lásd Ichimaru vs Hitsugaya) Dé én itt arra is gondoltam, hogy kavar ő még egyet a dolgokon ott Aizen-sama környékén is. Nem lepne meg, ha elárulná Aizen-taichout is. (persze, ezt nem feltétlen rossz értelemben mondom)

    Ichigo tápos kari; jóhogy, mégis csak a main character 😀 De azért durva, hogy néha miket csinál. Úgyértem néha eléggé indokolatlan tőle egy-egy bankai, vagy maszkos harc. Meg az is, hogy körülötte forog a világ, illetve Soul Society. Félreértés ne essék, imádom Itsugót, de van realitás is a világon.

  50. Junchidono Says:

    >Chii-

    Hosszú vagy, mint mindig 😀 (persze ez nem porbléma, sőt…)

    Mondjuk nem hiszem, hogy van a Bankai után is szint, legalábbis az azért elég gáz lenne, meg ez az egész így eredeti: alap -> shikai -> bankai. Egy köv. szint csak lerombolná ezt a korrekt sémát.

    Ami Soi Fongot illeti: Háát, őt azért nem nevezném tipikusan leszbikusnak, inkább a dousei akogare tipikus esete (tudod, a karakter, aki szenvedélyesen rajong a saját neméhez tartozó másik karakterért és bálványozza). Kissé túlzásba viszi a fangörlködést, de nem leszbi 😀 Aaami meg a bankai-t illeti, persze, szerintem sem lesz one-hit-one-kill, mert az túúúl táp lenne. Mondjuk örülnék neki ettől függetlenül, mert legalább az egyik legtáposabb kari lenne így a kiscsaj ^^; Erről a Yoruichi illúziról meg az jutott eszembe, hogy képzeld el, mit tenne azzal az ellenféllel Soi Fong, aki leséríti Yoruichit a szeme láttára… 😀 Bankai+Shunka 100-on csak a kezdet… ^^

    Ichimaru meg hogy mit tervez, arról nem sokat tudni, de amúgy megfordult az én fejemben is, hogy elárulja Aizen papát. Bár jobb szeretném, ha maradna Aizen oldalán, elvégre Aizen+Gin páros rulz ^_^; Csak tőle is bankai-t akarok máááár!! Meg Soi Fongtól… Meg Aizentől… Meg Uraharától ^_^

    Ichigo meg egyértelműen tápos kari, nincs is ezzel gond. Az ő gyengesége az, hogy nem képes ölni, csak ha valamilyen plotkai háttér húzodik meg, vagy valamelyik barátja veszélyben van. Amúgy azért érdemes megnézni, hogy hová jutott el eperke a sztori sodrásával. Az elején kis n00b volt, aki egy hollowot is alig volt képes lenyomni, mostmeg kapitányi szinten van 🙂

    -Eta-

    Hmm, érdekelne mások véleménye is a kapitányi szintekről. Chii, nem akarsz Te is egy ilyen listát írni a köv. commentedbe? 😀

  51. Dave Says:

    Egy ideje már, hogy figyelemmel követem ezt a bejegyzést és most jött el az ideje, hogy reagáljak. A kapitányos listát írom csak le, hogy hogyan látom személyesen ezt az egész erőszint dolgot. íme:

    1.Aizen
    2.Yamamoto
    3.Kenpachi
    4.Byakuya
    5.SoiFon+Unohana (girl and woman power!)
    6.Ichimaru
    7.Kyoraku
    8.Ukitake
    9.Mayuri (nem tudom, miért értékeltétek le)
    10.Komamura
    11.Hitsugaya
    12.Tousen

    outsyder9-től kérdezem, hogy milyen megfontolásból tetted Ichimarut ilyen hátra. A cikkírótól meg Byakuya hátsógását kérdezem, meg outsyder9-től is.

  52. Chii- Says:

    Azt mondod, hosszú vagyok? Biztosan kompenzálok ezzel valamit tudat alatt XD

    Nem hiszem én sem, hogy lenne bármi is bankai után, kedves ismerősöm is csak azért fakadt ki, mert számunkra undorító volt, hogy a muvi 2-ben mindenki csak úgy kinyomta a bankait, és boldog-boldogtalan azzal nyomult. Leginkább az bánt minket, hogy Ichigónk amúgyis el van ferdülve (tekintve, hogy Zangetsu alapból shikaiban van): ha ellenfele shikait használ, ő bankait, ha ellenfele bankait használ, ő maszkozik; és ez így elég gáz. Nyilván nem Itsugo hibája.

    Szerintem Soi Fon leszbi. Nincs ezzel semmi baj. 🙂 Nekem gyanús ez a nagy rajongás. Én egyébként nagyon kedvelem, és Nemu meg Neru társaságában a legszebb Bleach female-knek tartom őket. És mit tenne azzal, aki Youruichi-sant bántja? Én eleve azt sem tudom elképzelni, hogy bárki hozzáérjen Youruichihez anélkül, hogy ő ne akarná 😀

    Azon sem lepődnék meg, ha Aizen mögött Gin állna. Vagy Urahara. (most nem a yaoifangirl beszelt belőlem)
    Aizentől meg Uraharától bankai? Na, arra én is kíváncsi vagyok; úgy értem, a többi bankaira. Főleg úgy, hogy van pár karakter, akiknek a bankaijáról elképzelésem sincs. Mondjuk mit tudhat még egy Wabisuke? (ami szerintem a legcsászárabb zanpaku-to)

    Ichigo gyengesége az, hogy olyan naiv, hogyha kinyitod az értelmező szótárat a naiv szócikknél, ott van Berry-chan képe. Jah, durván fejlődött (Rukiáért sokmindenre képes volt ^^), ami valahol röhej is. 3 nap alatt bankai? Ugyan kérem. Legyen jó, legyen pörgős, legyen menő, de azért gondolkozzunk már. Nem azért, tényleg szeretem Ichigót.
    Amúgy én is viháncoltam, mikor így belegondoltam, hogy először milyen volt, mikor Ishidával harcol egy menos grande ellen, mostmeg a menoserdőben halomra gyakják őket. Ami nem baj, elvégre feljődtek. Amit jó látni. 🙂

    “Chii, nem akarsz Te is egy ilyen listát írni a köv. commentedbe? ”
    Milyen ügyesen elrejtetted a kérdésben a választ. 😀
    Egyébként gondolkoztam rajta, csak van pár bökkenő. Az egyik az eleve genetikailag belém van kódolva azáltal, hogy nőneműnek születtem. Nem tudom figyelmen kívül hagyni az érzelmeimet a lista felállításakor. ( Történetesen azt, hogy rühellem Kuchiki “kihaénnem” Byakuyát, és istenítem Renjit meg Hisagit. Szerencsére ebbe a történetbe nem szól bele, hogy Ichigónak gonoszul jó segge van *fangirl mód OFF*)
    De majd igyekszem összehozni a listát :]

  53. Junchidono Says:

    >Dave

    Byakuya negyedik helyét ugye nem gondoltad komolyan? Ugye nem? Byakuya röviden-tömören egy erősnek látszó figura. Nem mondom, hogy gyenge, mert azért a bankai-a tényleg nagyon hatásos, de semmiképp nem negyedik! Legalábbis átnézve, akik alatta vannak: Hát Soi Fong a taknyot is kiverné belőle, Ichimarunak gyerekjáték lenne, Kyouraku meg ugye Kyouraku. Ukitákét már elverné és itt lépne be a lista 7.-8. helyére. Outsyder majd gondolom megválaszolja (ugye? :D), hogy miért tette Ichimarut olyan hátra, de a Mayuris kérdés az hozzám is szólt. Szal, először is nézd meg, hogy kivel harcolt Mayuri: Ishidával. Quincy-boy SS saga idején nem sokat ért, elég gyengusz volt és még így is le tudta verni bankai!Mayurit. Mayuri-nak alapból nem sok shinigami póverje van, inkább a trükkjeire hagyatkozik. A bankai-a meg übergyér.

    >Chii

    Múviban a shikai/bankai villogtatások a service-igény miatt voltak. Tudod, a nép ezt szeretné látni 😀

    Soi Fong: Hmm, szerintem nem leszbi 😛 Súrolja a határt, de nem hiszem, hogy az ^^; Más kérdés, hogy Én nagyon is szeretném, ha az lenne és Yoruichi is ^^; Amúgy én is nagyon szeressem Cpt. ninjababe-et, de ezt már úgyis mindenki tudja 😀 Ja, és erre a Yoruichis esetre kitűnő példa, mikor a bount fillerben kiossza Uraharát és megfenyegeti. Kis féltékeny 🙂

    Bankai-ok meg tuti lesznek a mostani mangában, csak győzzük őket kivárni. Wabisuke meg valóban tápos zanpa. Bár imo Kira a bankai-tól még nagyon messze van 🙂

    Ichigonál meg jah, 3 nap = bankai az tényleg nagy marhaság volt, akármennyire főhős is eperke. Más tájcsóknak 10 év kellett hozzá, neki meg 3 nap… LOLL o_O

    Lista: Miért baj az, ha bejátszanak kicsit az érzelmek? 😀 Gondolod, hogy Én ennél a listánál nem vettem figyelembe, hogy kiket komálok? Dehogynem! Mondjuk persze nem ez dominált, mert akkor Yamatatát úgy hátra vágtam volna, hogy csak na, de azért főleg az erőket/képességeket/zanpakutoukat figyeltem, de minimális érzelem van azért benne 🙂 Kíváncsi vagyok a Te véleményedre is, szal hajrá, hozz össze egy listát *csizmás kandúr szemekkel néz*

  54. jadu Says:

    Ukitaketol meg szinte nem lattunk semmit. Beteg, de amikor epp nem agyaban betegeskedik, akkor azert tuti meglephetne barkit… hiszem, hogy eleg nagy ereje van… szoval hogy Byakuya elverne Ukitaket, azert ezzel a kijelentessel ovatosan bannek 😛

  55. Nekomajin Says:

    Khmizé, szerintem a Kubo papán múlik, akkor csúnya pofáraesések lesznek itt. 😛

    De azért jó látni, hogy ennyi rész és manga fejezet után is még mennyi rejtélyes dolog van a háttérben. Szerintem ebből kihúzzák vagy ezer részig. (Utána meg majd jönnek az ifjú Ichigo kalandjai. XD)

    Amúgy marha jó olvasni a párbeszédeteket, szóval abba ne hagyjátok!!! 😀

  56. Chii- Says:

    Khm, közkívánatra újra én.

    “Múviban a shikai/bankai villogtatások a service-igény miatt voltak. Tudod, a nép ezt szeretné látni :D”
    Akkor mindenképpen én lehetek csak a buzi, mert én nem erre eresedek. Persze, szeretem én is, de nemcsak erről szól. Én azt hittem, lesz valami frankó sztori, amit simán kivitelezni lehetett volna, csak nem tették meg. Jó kis harcjelenet mindig jöhet, ha szép. Az elején nagyon is szépek meg ötletesek voltak. Akár Ichiramu és Hitsugaya harcát vesszük, akár Ichigóét Renjivel.
    (most kérdezzétek meg, akkor én mit akarok látni XD)

    Emlékszem Soi Fon féltékenységére. Ezért is mondom, hogy leszbi :p

    Nah, összevágtam egy listát. Hozzáteszem, hogy igyekztem kizárni az érzelmeimet, de annnnnyira nagyon nem alapos. Ha az lenne, akkor nem tudnék összeállítani semmiféle listát.

    Taichou-k
    01. Aizen Sousuke (csak azért, mert mindenképpen Ichogónak kell legyaknia, különben nem lenne sztori)
    02. Yamamotou Genryuusai bácsi (mégiscsak ő a Soutaichou)
    03. Ukitake Juushirou és Kyouraku Shunsui (mert 1024 éve taichou-sanok, szerintem nem véletlenül)
    04. Soi Fon, Ichimaru Gin, Zaraki Kenpachi (szeretem Soi Font, Ichimarunak feltétlen van rejtett képessége, Kenpachi meg Kenpachi)
    05. Kuchiki Byakuya (leghatásosabb bankait birtokolja)
    06. Hitsugaya Tousirou
    07. Unohana Retsu és Komamura Saijin (sokmindent nem tudunk róluk)
    08. Tousen Kaname (béna fasz)
    09. Kurotsuchi Mayuri (nemigazán érdekli a harc, inkább trükközik, ahogy Dave kolléga mondta)

    Fuku-taichou-k
    01. Hisagi Shuuhei
    02. Shiba Kaien
    03. Abarai Renji
    04. Matsumoto Rangiku
    05. Iba Tetsuzaemon
    06. Choujirou Sasakibe (mégiscsak a Soutaichou mellett van) és Ise Nanao (semmit nem tudunk róla, bízom benne, hogy rejteget valamit)
    07. Kira Izuru (messze a legjobb zanpaku-toja van, viszont fizikai ereje szerintem itt van nagyjából) és Kurotsuchi Nemu ( a nem érez fájdalmat dolog miatt)
    08. Koutetsu Isane, Hinamori Momo (igazából fogalmam sincs)
    09. Kusajushi Yachiru
    10. Marechiyo Oumaeda (szerintem egy legyet sem képes agyoncsapni XD)

    nagyjából…

  57. Chii- Says:

    Elnézést kérek, rosszul írtam a következők neveit: Sasakibe Choujirou, Oumaeda Marechiyo, Komamura Sajin, Kotetsu Isane, Kyouraku Shuunsui, Kusajishi Yachiru 😀
    Mentségemre legyen mondva, siettem, és legtöbb esetben mellényúltam a billentyűknek.

  58. Junchidono Says:

    Naa, látod Chii, össze tudtál hozni egy teljesen korrekt (talán még az enyémnél is korrektebb *ego*) listát 😀 Mindössze egy dologba kötnék bele: Byakuya leghatásosabb bankai? Ööö… Várjuk meg a többiekét is 😛

    Múvi kettőről még annyit, hogy az ilyen stuffokat soha sem a deep sztori miatti agyalás jellemzi ^^; Mert ugye a nép shinigamikat, bankai-okat, póvereket és harcokat akar és vár el egy SF múvitól. Ettől függetlenül azt aláírom, hogy vehették volna jobbra is a sztorit, szal wtf Kusaka plot hole… o_O

    A Mayuri trükközget meg tőlem származik ^^” (apró észrevétel).

    Hadnagyos listával is nagyjából egyetértek btw. Hisagi első helye sem böki a csőrömet, hisz anno ugye ő volt Renjiék csoportjának a vezetője, szal azóta biztos felszedett némi harci hátteret. Karnyújtásnyira van a bankai-tól imo 😀 Egyedül Hinamorit tenném kissé előrébb, szal egy tűz alapú zanpakutou nem rossz dolog, meg azt is vegyük hozzá, hogy ő egy kidou expert.

    >Neko

    Én is ebben reménykedek, hogy Kubo papa csavar még a sztorin nem egyszer, s nem kétszer 🙂

  59. Chii- Says:

    Igyekeztem, de nem gondoltam át túlságosan, ez amolyan ösztönös volt 🙂
    Igen, én imádom Byaku bankaiját, és nem, nem azért mert rózsaszín 😀 Egyszerűen jobb, mint amiket eddig láttunk a kapitányoktól, sőt, bankaiosabb, mint Ichigóé. Amint lesz jobb, átgondolom, ígérem ;>

    ÁÁÁ, agyvérzésig fel tudom húzni magam a muvi 2-vel. Legalapvetőbb baj az vele, hogy valami gusztustalan módon szép, és nyálcsorgatós, és bishi helyek vannak benne…, ám már köze nincsen Kubo Tite eredeti karakterdizájnjához! És ez engem nagyon zavar. szép meg minden, de nem Kubotités :/ Az első muvi sztorija legalább jó volt. (nem azért, azt is utálom 😀 de azt féltékenységből :D) (az ova 2-t imádom, kéthetente előveszem, és megnézem)
    És persze, szeretem látni a harcokat én is, ha szép és igényes. De az, hogy mindenki bankaiját belesűrítették, az undorító volt; meg az, hogy Ichigo is minden kis pöcsöm jöttment buzi ellen egyből használja a maszkját.
    (az Amagai-taichou-s fillerről még rosszabb véleménnyel vagyok.)

    Elnézést kérek, akkor Mayuri trükközget by Junchidono kolléga. 🙂

    Hisagi-san nemcsak azért kapta az első helyet :] (mondtam, hogy kissé szubjektív lesz. Na és a Hisagi-sannak azért helyén van mindene, és elég titokzatos az a 69-es tetoválás is az arcán *drool* hihi^^, jó, tudom a Kensei. De ő vajon honnét szedte? XD) Osztom a nézeted, miszerint egy karnyújtásnyira lehet a bankaitól. El sem merem képzelni…! (bár a Renjiétől sem estem hanyatt)
    Hinamorit kimondhatatlanul utálom, legszívesebben fel sem írtam volna a listára, hogy le se kelljen írnom a nevét 😀 Viszont az jogos, hogy kidou expert.

    Én biztos vagyok benne, hogy lesz még néhány csavar ;>
    Aizen és Urahara biztosan tartogat még meglepetéseket.

    Tényleg mindig annyit írok o_O

  60. outsyder Says:

    “outsyder majd gondolom megválaszolja (ugye? :D)”
    megpróbálhatom:)
    hát… kb ott tudtam neki helyet szorítani^^; lényegében azért, mert egyrészt a zanpaktouja nagyon kötötten használható csak, annak ellenére, h Ichhimaru cseszett gyors (figyelembe vettem a zanpaktoukat és képességeiket is), másrészt, nem szeretem (bocs Junchi, de ez van^^; ). Mayuri.. .meg csak simán egy undorító f*sz. azonkívül meg az ereje gyakorlatilag a saját kis különbejáratú cuccaiban van, és még a bankai-a se valami nagy szám (gázt a shikai is ereget).
    de ha megfigyeled, a listák első egyharmadában nincsenek nagy különbségek a szereplők közt, így gyakorlatilag apróságokon (meg szubjektív véleményeken) múlnak helyezések.

    és akkor pár gondolat:

    “Soi Fong: Hmm, szerintem nem leszbi”
    és még én vagyok az illúziórombolóXD

    Urahara bankia: aww… ^_^ de akkor már hadd jegyezzem meg, h ha Ichigo bankai-án nevettek (mmint azon, h hogy szerezte meg), akkor ugyanakkor Uraharáén is, hiszen ha jól emlékszem Urahara találta ki ezt a bábus “okosságot”, és neki sikerült is ezzel elérnie a bankait.

    “Más tájcsóknak 10 év kellett hozzá…”
    nyehehe… mintha Byakuya is pontosan ugyanezt mondta volnaXD

    “Szerintem ebből kihúzzák vagy ezer részig. (Utána meg majd jönnek az ifjú Ichigo kalandjai. XD)”
    csak ne menjen el az egész Dragonball-i “magasságokba”^^;

    a DDR-ről most nem tudok véleményt nyilvánítani, de annyiban igaza van Junchinek, h nem a mély sztori miatt kell szeretni egy shounen fight cuccot (bár én ezzel az oldalával is meg voltam elégedve, egy pár apró részletet leszámítva). ha sarkítva nézzük, akkor sztori is csak azért van, h legyen miért harcolniXD még az első film környékén merült fel a találó “bankai-parádé” kifejezés, ami ide is nagyon passzolt 😀 amikor elindultak Toushiro-ék Ichigoval a lányokkal meg Ikkakuékkal Kusaka ellen, az nagyon durva volt (az, amikor elindultak). aztán csak az volt nagyon illúzióromboló, amikor a lányok kiáltottak egy “Shunko!”-t és máris konyhakészen ott termett körülöttük a cucc… 😕 ja, és Toushironak csak én nem láttam a bankai-pontjait?o_O

    “jó, tudom a Kensei. De ő vajon honnét szedte?
    Mashiro rámászott XD

    amúgy az elmúlt 4 hónap történései alapján (bár nem sok minden történt azóta), egy cseppet változtatnék a listámon, de csak annyira, h Aizent és az öreget felcserélném^^; ha vmi még az eszembe jut, szólok, de most már csak el kéne tennem magam holnapra (ill. mára)XD

  61. outsyder Says:

    jaigen…
    08. Tousen Kaname (béna fasz)”
    ROTFLOLXDD ez üt 😀 és igaz…
    amúgy Chii, pofás lista, és a nagy részével azért egyet is értek:)

    (bocs, a dupláért)

  62. jadu Says:

    Renji??? Miert ertekelitek olyan nagyra Renit? Ketseg kivul vicces karakter, szeretni valo, kedves srac, de nem annyire eros. A Shikai alakja a Zanpakutou-janak meg elmegy, de a Ban-kai-t kezelni sem tudja meg tokeletesen, es kisse bena, es eleg konnyen elbannak a Ban-kai-aval…

    Aztan a mangabol lathattuk, hogy mind Kira es Shuuhei is elegge tapos lett, aztan Yumichika “elszivom a reiatsudat haver” Zanpakutou-ja is elegge ott van

    Ezek a hadnagyok es 5. tiszt, siman megelozi Renjit eroben (plusz Hisagi es Kira sokkal jobb kidou-ban, mint Renki, jaaj, meg Rukia is erosebb Renjinel, de azert felre ne ertsetek, birom Renjit nagyon is)

  63. Junchidono Says:

    >Chii

    Ööö… nekem eddig Komamura bankai-a tetszik a legjobban ^^; Az a nagy túró túlságosan is jól meg van rajzolva 😀 De Byakuya bankai-a kétségtelenül kúlos és hatásos. Amúgy valószínű, változni fog a listám, amint látjuk a maradék 6 kapitány bankai-át is. Mert ugye a bankai nagyon sokat dob a megítélésen.

    Movie 2-ben meg jah, weirdo a karakterdizájn, de az ilyen filmekben mindig kissé túlszeretnének tenni az eredeti sorozaton (lásd.: Inuyasha. A második és harmadik múviban mekkora kaki már az a karakter design -_-). Az OVA 2 meg egyértelműen rulz, még úgy is, hogy Hitsugaya “énleszekafőszereplő” Toshirou-t nyomatják ott is…

    Elnézést kérek, akkor Mayuri trükközget by Junchidono kolléga

    Megbocsátva 🙂

    Hisagi/Renji: Hisagi nálam ott nőtt nagyot a szememben, mikor harcolt Findor ellen. Vagyis mostanság ^^; Több, mint valószínű, hogy tőle még fogunk bankai-t látni. Ami Renjit illeti (Jadu, ez neked megy ^^)-> Azt azért nem mondanám, hogy gyengébb, mint Rukia ^^; Renjinek a távolsági támadásokban rejlik az ereje, de amúgy ha egyszer közel jut hozzá valaki, akkor vége, meg ugye kidou-hoz se ért, meg lassssúúúú, meg etc. Ikkaku alap, hogy lekörözi Renjit, Hisagi is, Kira az possible, de nem mondanám biztosra, Yumichika meg nem hiszem 😀

    Vissza Chii gondolataihoz: Hinamorit Én se szeretem >:] Túlontúl idegesítő karakter, meg nyervogós, az ilyenek meg ne akarják magukat megkedveltetni vélem. Ettől függetlenül gyengének nem mondanám az említett okok függvényében. Urahara meg Aizen: Ők harcoljanak egymás ellen és Junchi nagyon elégedett lesz.

    >Outsyder

    Hmm, az első öt-hat helyezett valóban nagyon egyezik mindannyiunknál ^^; Amúgy ízlések és pofonok kolléga, mármint ami Ichimarut illeti 😀 (nem tagadom, hogy nála azért nagyon figyelembe vettem a lista írásánál, hogy fav kari xD).

    és még én vagyok az illúziórombolóXD

    Szerény véleményem szerint Soi Fong akkor sem leszbi ^^; Szal, a Bleach mégiscsak egy shounen-fight stuff, nem hinném, hogy official yurit belepakolnának. Soi Fong esete leginkább olyan, hogy álmodozik Yoruichiről, de a “valóságban” sosem találnak egymásra (báááár úgy lenne xDDD).

    A bábus dolog meg jah, Uraharától származik. Vajon ő akkor mennyi idő alatt érte el a bankai-t és mi lehet az? Dammit, miért pont az érdekesebb karakterek nem bankaioztak eddig??? Bezzeg Byakuyától már nem tudom hányszor láttuk a Senbonzakura Kageyoshit, amivel már szerintem a rajongóinak is tele a hócipője.

    A DDR-es véleményedet meg teljes mértékben osztom. A Shunko duo meg profin nyomja, szal gondolom azóta táposodtak ők is annyit, hogy egyből elő tudják hívni ezt a roppant kúlos technikát.

    Tousenhez meg nem kívánok sokat hozzáfűzni, egy gyökér, aki vak, mégis ugyanúgy lát, mint az egészséges szeműek (lásd.: HM, ahol mondta Ginnek, hogy “Nézd a monitort” LOL).

    Ja, és változtattam kissé mindkét listámon ^_^

  64. Chii- Says:

    Engedtessék meg, hogy jadu szavaira reagáljak először.
    Igen, Renji. Mert szeretjük, és mert… szexi és vörös haja van, nemérted?! 😀 (Chii a vörös hajra bukik) És egyelőre ő az egyetlen a fuku-taichouk között, aki képes a bankaira. És persze, hogy nem tudja rendesen használni, itt lovagoltunk azon is, hogy egy kapitány-sannak is kell vagy 10 év, mire mestere lesz. Akkor Renjinek miért ne kéne? 🙂 Egyébként vannak jó technikái a bankaijának szerintem. Ikkau és Yumichika? Igen ám, de hadnagyokról volt szó, nem shinigamikról. Mit keresene egy hadnagylistában a 3. illetve 5. tiszt? Az más kérdés, hogy alighanem aláznának 😀
    Renji tényleg béna kidouban, egyetlen jó húzása az volt, amikor a Szayel “gaylord” Apollo képébe belesziszegte hogy hadou no sanjuuichi: sakkahou (amíg Ishidánk dolgozott a megoldáson), ezen a ponton felvisítottam, mint egy igazi fangörl 😦
    És így Rukia miért is erősebb Renjinél? 🙂
    (Egyik kedves barátom nekem is belekötött a listámba, hogy miért a Shuuhei az első, mikor a Yumi legyőzte az SS-sagában. Nem szeretném ideírni, hogy mit válaszoltam. Yumichika csal. :D)

    Outsyder:
    Mondom én, hogy csak én lehetek a buzi, ha én igénylem csak, hogy jó kis shounen fight mellett legyen jó kis sztori is. Kár szaporítani a szót, én többet vártam ettől a muvitól. Remélem, a 3. majd meghozza. 🙂

    A háromnapos bankait meg Urahara dolgozta ki, igen, de mindenki tudja, hogy Urahara nem játszik tisztességesen. 🙂 Nála mindig van valami a háttérben.

    Én ifjú Ichigo kalandjaitól nem tartanék, mivel szerintem nem vesz feleségül senkit. Több magyarázatom is van rá. A leghelyesebbnek tűnő az az, hogy Kubo Tite nem is gondolkozott ilyenen, mert ez egy shounen anime, kit érdekel, ki kivel dug? Másrészt, bármelyik lány legyen Ichigo párja, ott tüntetés lesz, és vér fog folyni a másik oldalról 😀
    ( szubjektív véleményem, hogy buzi)

    Bocsánat, hogy ilyen nyílt voltam a Tousennel, mondjátok, hogy rasszista vagyok, vagy mit tudom én mi, de rettenetesen utálom 🙂

    Köszönöm ezt a lehetőséget is 🙂

  65. Chii- Says:

    Közben írtál, hogy blogoltam 😀

    Én bankaioktól egyiktől sem vagyok elszédülve annyira, hogy mostígy bugyit kelljen mosnom egyik-másik után. Byakuyáét érzem a leghatásosabbnak, ennyi. (pedig hogy utálom azt az arrogáns disznót)

    Nem igaz, hogy csak a muvikban megy a karidizi, láttad az Amagai-taichou-sanos fillert? Pontosan ott is ilyen ehh a karidizi 😦
    Mondom, szép meg minden, habzó szájjal nézem időnként, de akkor sem a Kubo Tite mester munkája 😦
    Inuyasha muvik meg no comment. Elképesztő, hogy tudtak annyira csúnya karaktereket rajzolni.

    Fel nem fogom, hogy miért sztárolják annyira a Shiro-chant. Aranyos meg kircsi a zanpaku-tója igen, de most nem akkora vasziszdasz véleményem szerint. Bár az sokat segít, hogy Paku Romi a seiyuuja ^^

    Hisagi-san no bankai… awww. El se merem képzelni, de remélem, igazad lesz, és láthatjuk. Azt sajnálom csak, néha hasonlít a gondolkodásmódja az idióta Tousenére :S (jóhát, mégiscsak a taichouja volt)

    Az előzőből kifelejtettem, hogy amikor így megindultak, amiről Outsyder kolléga is írt, az _valóban_ kúl volt 🙂 Ott egy pillanatra fel is izgultam, hogy még lehet jó, dehát csak nem :/

    (sajnálom, és nem tudok keveset írni :S)

  66. Bicskei Says:

    Már nem azért, de látta valaki itt a Bleach című animét??? Nekem nem úgy tűnik.
    Itt meglehet nézni rendesen a dolgokat: http://uraharavegyesbolt.mindenkilapja.hu/?m=2207635

  67. Junchidono Says:

    Nem, nem láttuk a Bleach című animét, csak találgattunk, hogy mégis mi lehet benne… A bejegyzésnek a lényege meg nem információk a Gotei 13-ról, hanem, hogy mekkora erőt is birtokolnak a lányok és fiúk. Te jóságos ég… ^^”

  68. Junchidono Says:

    Majdnem elfelejtettem…

    >Chii

    Nem to’om, nekem az eddigi bankai-k közül szinte mindegyik bejön. Legalábbis Byakuyáét nagyon hatásosnak tartom, Hitsugayáé meg Komamuráé designos, Ikkakué baromi jól néz ki, mégha sokat nem is ér, Mayurié meg szar, de legalább nem volt könnyű Kubonak lepingálnia ^^

    Kari design meg jah, ebben a filler sagában szokatlanul röhejesen nézett ki egy-két karakter, de amúgy úgy nagy átlagban IMO elszokták találni a karaktereket még az animében is.

    Ami Shirou-chan-t illeti, szerintem egyértelmű a válasz: Shota, azt a karaktertípust testesíti meg, amit a fangörlök imádnak, Paku Romi, jégsárkány powa, meg nyomatják orrba-szájba. Lassan az egész Bleach csak róla fog szólni;; remélem a karakurai war alatt összekerül Ichimaruval és kinyírja fehérkét, bwahahaha >:]

    Amúgy ami engem most igazából érdekel, de nagyon, az a manga ^_^; Vajon hogyan alakul most a sztori. Vissza HM-be, vagy jön a többi fuku-tájcsó? o.O

  69. terika Says:

    Ez a random post kicsit elnyúlt…a kommentek méginkább. Éljen a fanatizmus. 😀
    Azért sikerült kivesézni a témát jobbról-balról, előlről-hátulról XPP Érdekes kis agyamenések amúgy, én ezen nem filóztam ennyit sose. Általában azon merengek el, hogy Kenpachi milyen erős is amúgy, mivel a pengéje is az őrület maga … LOL (majd egyszer…)

  70. Nekomajin Says:

    Ifjú vagy még ifjú padawan! 😛
    Majd ha te is kétszer végigszenvedted a bounto sagát, akkor értékelni fogod az itt folytatott párbeszédeket. XD
    A filózgatásról meg csak annyit, hogy nem is tudom, ki agyalt annyit az iker zanpakutókon… XP

  71. Junchidono Says:

    Hmm, sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen jellegű, nem provokatív posztra ennyi comment érkezik majd ^^;

    >Terika

    Ez csak 40%-ban filózás, amit eddig lenyomtunk. A többi 60% színtiszta fanulás xDDD

    >Neko

    Kétszer a bount saga? o.O; Sokat unatkozhatsz 😛

  72. Nekomajin Says:

    Háttazúggyvólt, hogy éppen végeztem a bountókkal, mikor a szomszéd srác (akinek nincs számítógépe, meg amúgy is szoktunk együtt animézni) meglátta a blícset az Animaxon. Mit ad isten, a legelejétől akarta nézni. XD Szóval belevágtunk, és reménykedtem, hogy valami véletlen folytán letörlődnek a kaki részek a vinyómról, de nem… Úgyhogy átrágtuk magunkat a bountókon, én már ugye másodjára. Végül is kb. az 1/3-át áttekertem, de azóta is valami felsőbb büntetésként tartom számon azt a “néhány” részt…
    Btw, lehet, hogy ellensúlyozás képpen mégegyszer meg kéne néznem a 2. movie-t is? :O

  73. terika Says:

    LOL Kétszer nézem meg a bantóóó ságát, ha ez vigasztal…egyszer random, egyszer pedig, amikor s.shotot készítek belőlük. 😀 Különben meg az iker zanpaktóról való agyalás kb. 5 percembe telt…hirtelen felindulásból elkövetett klaviatúra csapkodásként emlékszem vissza eme cselekménysorozatomra. XDDD

  74. Nekomajin Says:

    Hát az nem ugyanaz, hogy átpörgetsz pár részt, hogy screenshotolhass… 😛
    Az iker zanpakutókból meg már nem magyarázod ki magad ebben az életben! 😀

    Nade, ne spammeljük szét Junchi koma mélyenszántó postját. ^^

  75. Junchidono Says:

    Nem spam :P; Ha az lett volna, nem lenne már itt a két comment ^^

    Btw, a most következő harcokban (manga olvasók!!) asszem lényegesen változni fog a tájcsós lista, ha végre beújít egy bankai-t a Soi/Shun/Uki hármas 😀

  76. hollowRukia Says:

    Kon ban wa Minna-san újból!

    Én is pontosan azt mondtam, hogy Byakuya bankaija a leghatásosabb. Csupán én a többitől nem dobtam hátast. 🙂
    Hitsugaya-taichou-é pedig valóban impozáns látványt nyújt, és Ikkaku bankaijáról is egyetértek veled: jól néz ki, semmit nem ér, de legalább illik Ikkakuhoz XD

    Én nem tudom, nekem valahogy akkoris érdekes ez a karidizi, főleg az elejéhez képest. (és ha már ittartunk, jött hirtelen ez a szélesvásznas dolog is) Azért tetszett az elején, mert mangás. Aztán később a manga grafikája mozdult el az anime irányába. De néha úgy érzem, nem shounen-fight animet, hanem bishounen-fight animet nézek 😀

    A mangával és az erőviszonyok változásával kapcsolatban: én amikor felállítottam az én listámat, igyekeztem figyelembe venni azt is, hogy az említett karakterek rendelkeznek bankaijal (nyilván csak tippelni lehet, mifélével), ami nem lehet gyenge. De majd meglátjuk, hogyan alakul. Én személy szerint kicsit félek ettől, úgy érzem, fogják nagy csalódások érni a nyájas olvasókat.
    Úgy tűnik, nagyjából lezárják a pilléres harcokat, mielőtt a történet visszaugrik Hueco Mundóba. De azért kicsit odabaszott, hogy Ikkakut legyőzték. Először megijedtem, de sejtettem, hogy olyasmi van a dologban, hogy nem akarta megmutatni a hontouni chikaráját 😀
    Mindenestre az Ulquiorra vs Ichigo is érdekesnek ígérkezik. Élénken él még bennem, hogy Ulqcsi azért simán átlyuggatta Itsugót, és Grimmjow-nak köszönti az életét Berry-chan (najó, közvetve, mert tényszerűen Orihimének). Hehe, ez is milyen már.

  77. hollowRukia Says:

    hoppsz, Chii- voltam (vagyok, és leszek is)

  78. Junchidono Says:

    >Chii

    Nocsak, névváltás? (amúgy felismertelek az avádról 😀 )

    Bankai-k: Várjuk ki a többiekét is 😛 Nyilván nem viccből nem bankai-ztak azok, akik eddig rejtegették 😀 Eddig Byakuyáé az ász valóban, de majd ha a WW-ben most beindulnak a többiek is, akkor szerintem hamar le lesz mosva oniisama a padlóról xD

    Tény, hogy változott a kari desgin, bár, megjegyzem, előnyére (már amikor nem cseszik el Ichigót pölö). Meglátjuk, hogy most majd 190-től mit produkál a stúdió.

    Amúgymeg szerintem is lesznek itt még nagy pofáraesések a mangában. Már kapásból itt van ez a “Hitsugaya harcol Halibellel, mekkora gyökérség ez már LOL” eset. Nem sok esélyt látok már egy Soi Fong-Halibel összecsapásra, de hááátha… .__.

    Ikkaku meg egy láma. Inkább megdöglik, minthogy bankai-zzon, mert az milyen gáz… Hát lol… Amúgy kíváncsi leszek, hogy kik fognak még csatákat elveszíteni…

    Eperke – emoboy küzdelem meg engem is érdekel, de jelenleg a tájcsók és az espádák jobban izgatják a fantáziámat 😀

  79. hollowRukia Says:

    Névváltás? Hát az úgy volt… hogy bejelentkezve maradtam, és ez lett belőle. 🙂

    Nem baj, hogy várat még magára néhány bankai látványa, ettől lesz izgalmas. Csak a nagy izgalomban el ne felejtsük, hogy Aizen-samának is ugyanúgy van bankaija, mint minden taichou-sannak és espadának 😉 Hehe, erre nagyon kíváncsi vagyok.
    Én nem bánom, ha meg is döglik Nii-sama, annyira utálom Kuchiki ‘jobbvagyoknálad’ Byakuyát XD
    Ami engem még foglalkoztat, az Grimmjow. Úgy értem, rohadtul nem derült ki (legalábbis számomra), hogy miután Nnoitora volt szives és eltakarította az útból, akkor most meghalt-e avagy sem. Én személy szerint arra tippelek, hogy nagyon nem, és még megmenti Itsugónk életét, merthogy tartozik neki egyel. (Viszont, ő is megmentette már egyszer Berry-chant, szóval nem tudom, az Ulquiorrás eset ugye) Mindenesetre, nem hiszem, hogy őt vagy Ulquiorrát kinyírhaja Kubo Tite mester, abból lázadás lenne 😀 (mintha ezt már írtam volna egyszer o.O)
    Egy Soi Fon – Halibellnek én is tudnék örülni. Chickwar \o/
    Alig várom, hogy kiderüljenek itt még erők és képességek. Ukitake-taichou bankaijára nagyon kíváncsi vagyok. ^^
    Ezek a harcok szerintem is érdekesebbek, mint most Ichigo meg Ulquiorra. De előző posztomban erről jól kifejtettem a véleményem 🙂

    Én bírom Ikkakut, jóarc. 🙂
    Bár az valóigaz, hogy inkább meghalna, minthogy bankait használjon nyilvánosan… de ezt sem értem, úgyis tudja mindenki, érzik a reiatsujából, hogy képes rá, nem?

    Remélem Hitsigaya nem fog sokat harcolni, egészen picit unom már. Főleg így a muvi 2 után…

    Jah, a karidizi szerintem is előnyére változott, ezt nem is vonom kétségbe. (Csak nem mangás, mint az elején.) Rukiának talán hátrányára változott, amikor Aaroniróval harcol, akkor nagyon nem szép. Kivéve, mikor haldoklik. Olyankor mindig olyan gyönyörűre meg tudják rajzolni…

  80. Junchidono Says:

    >Chii

    Nem gond a névváltás, csak rólam azt kell tudni, hogyha valaki megváltoztatja a navét valami teljesen másra, akkor azt rendszerint nagyon nehezen tanulom/szokom meg ^^

    Amúgy a bankai váratással tökéletesen egyetértek. Ettől (is) izgalmas a dolog, hogy a társaság felének még nem láttuk, miféle bankai-a lehet 😀 Bár mostmár azért lassan-lassan nem ártana a többeikét is villogtatni ^^

    Byakuyát régen szerettem, de aztán valahogy minden fontosabb szerepet megkapott, meg ő a naaaagyon erős ellenfél, meg hasonlók és egyre inkább kezdett unszimpi lenni. Utálni nem utálom, mert azért még mindig valamilyen szinten kedvenc, de már messze nem bírom annyira, mint anno.

    Grimmjow meg 100, hogy még előkerül. Túl népszerű ahhoz, hogy csak ennyivel kiírják. Emoboynak meg remélem valaki (Ichigo) beveri a képét, mert egyszerűen ilyen idétlen ábrázata egyik szereplőnek sincs. A jellemét nagyon bírom, meg azt a kis szarvacskát is a kobakján (LOL XD), de a kinézete… pff…

    Soi Fong – Halibel meg garantált orrvérzés… lett volna, ha Kubo nem Hitsugayával engedi össze… Mondjuk reménykedek abban, amit az egyik angol fórumon olvastam, hátha meg is történik: Szal ott azt írta egy anon, hogy Soi Fong azért kapta ezt a Sabertooth gyökeret, hogy használhassa rajta shikai!Suzumebachit. Mert ugye a mangában még nem láttuk, hogy hogyan is pusztul meg valaki, ha bekap két szúrást. Szal, Sabertooth után rámenne Halibelre (aki addigra a lelket is kiverte Hitsuból xD), így részemről megbocsátanám Kubonak ezt a húzását. Legalábbis oi, Soinak kijár valami erősebb ellenfél is, dammit -_-

    Ichigo – Ulquiorra meg most nekem sem hiányzik. Érdekes csatájuk lesz biztos, de a kapitányok most ezerszer jobban érdekelnek (még a kaki leosztás ellenére is. ARGH).

    Ikkakut én is bírom, de belőle elég annyi, amennyi. Nem fogok sírni, ha nem lesz belőle főszereplő 😀 A bankai-t meg én is gyanítom, hogy mások is tudják, csak nem adják a tuttára kopaszkának 😛

    Olyankor mindig olyan gyönyörűre meg tudják rajzolni…

    LOOOL xDDD; Amúgy az anime (ha nem rontják el, akkor) nagyon rulzani fog, pláne, amik most majd jönnek. Már nagyon várom, pláne, hogy ismét visszakerül egyik nagy kedvencem, Szayel Aporro a képernyőre 😀

  81. csisz Says:

    Hm…. Inkább csak annyit mondtok, hogy egyetlen egy (khm!) dolog kivételével abszolút osztom a véleményed, elég korrekt lista lett.
    Az az egyetlen egy dolog meg számodra szerintem elég nyilvánvaló, hogy mi is valójában. 😀 Végül is félig talán igazat adok, de nem árt azért valamit nem elfelejteni: szvsz a bankai tipikusan nem az a dolog, amit csak úgy osztogatni szokás, szal szerintem elég furcsa az az elképzelés, hogy suttyomban már többen is azzal nyomulnak. És ezt a lehető legelfogulatlanabbul mondom, begyszó! ^^
    Ez a Rukiás dolog meg.. Lol 😀

  82. Aya Says:

    Ti öreg faszok vagytok ! Mi bajotok van szerelmesek vagytok Yamamoto-ba??? Toshiro pedig a legjobb!!!!(L)
    Szerintem Ichigo 1 nagy fasz + Rukia ic. Ishida tök cool! Toshiro + cukkka! Aizen is 1 nyomorék! Yumichika ic oyyan cuki! De hát mindenkinek + van a véleménye!

  83. Aya Says:

    Ez van !!! (sprite)

  84. Junchi Says:

    Nem értem, miért állandóan az én blogomat találják meg az ilyenek, mikor kimenő van a diliházból… -___-

  85. black87 Says:

    Milyen Toshiro? 😀

    Ja hogy Toushiro, értem! Ülj le, egyes!
    Nah most buktál meg fangirlségből 😀

    Rukia + max punci lehet. És nagyon (L)‘lávolom’(L) azt ahogyan írsz.

    Szijjapuszipácsőcsumigumimaciváza!

  86. hollowRukia Says:

    Imádom az ilyet! 😀

    black87:
    Rosszul írtad! láWolod! 😀

  87. black87 Says:

    Óh értem, ezek szerint én is megbukom fangirlségből. Ennyit ér a sok éves tanulás, elemzés és az elvegyülés a tömegben. Úgy látszik az eredeti utánozhatatlan.

  88. hollowRukia Says:

    Én azt hittem, ez emo divat o.O
    Mármint a w v helyett, a szavak végén a -csizés és társaik. Úgy látszik, én meg túl öreg vagyok már ehhez.

  89. kerdestar.hu Says:

    jó lista az első 5 tuti biztos 🙂

  90. Junchi Says:

    Hehe, ezt a posztot is vagy ötször átszerkeszteném itt helyben… ^^””

    (De nem teszem, jól mutatja az akkori gondolkodásmódomat + a “tier” szarságot jobban szeretem.)

  91. XXXXXX Says:

    SZerintem Aizen erősebb mint a főkapitány én már láttam ahogyan legyőzik

  92. Drazsix Says:

    Gint előrébb rakhattad volna ( amúgy lehet látni az animében a bankaiát ) mert Ichigot többször is leverte. A 2. harcban is csak szórakozott vele. *SOILER* –
    -ha Aizen nem épp akkor érte el volna a következő alakját Gin megölte volna őt (amikor ellopta a lélekbontót)

    *SPOILER* vége

    Szóval szerintem simán lehetne 4. legerősebb .


Szójjá' hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: