Berserk ende

Befejeztem!

A továbbiakban erős SPOILER-ek következnek!! 

 

Oemdzsí-oemdzsí-OEMDZSÍ… Ilyen befejezést… ez… ez TÖKÉLETES! Egészen a mai napig a Samurai Champloo befejezését tartottam minden idők legzseniálisabb animés lezárásának, de a Berserk-re hatványozottan igaz az ezutóbbi kijelentés. Be kell valljam, hogy valahol sejtettem, hogy Griffith elárulja majd a társait, elvégre az álma szertefoszlott azzal, hogy bezárták a börtönbe egy teljes évre és IMO jól éreztette végig a nézővel azt, hogy a vágyai sokkal fontosabbak voltak, mint a társai, akikre csak mint „eszköz” tekintett. Persze amellett nem mehetek el szó nélkül, hogy Gutts iránt mégiscsak érzett valamit, szal fontos volt Griffith számára a harcos-hérosz, de a látottak alapján bőven nem tekintett rá úgy, mint igaz barátra. Több volt számára Gutts, mint a többiek, ő kiemelkedett az „eszközök” közül, de „nem érhette el Griffith szintjét”. Btw, úgy vettem észre, hogy az egész animének nem a történet (a sztori alakulása) volt a fő mozgatórugója, hanem a szereplők sodródása a sors folyamában. A karakterfejlődésről csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni, mind3 főszereplő (Caska-t is vegyük ide) látványosan megváltozott a sztori haladtával. Persze számomra még így is a vége volt az, ami lehengerlő, szal az első 20 rész gyakorlatilag felvezető volt a végkifejlet felé. A démonok (Zodd rulz xD) megjelenése meg csakis pozitívumként hatott, eleve karmolom az ilyen természetfeletti lények megjelenését és a Berserk-ben különösen élveztem, hogy nem holmi tizenkettő-egytucat monsztákkal akarják kiszúrni a néző szemét, hanem valami formát is adtak azoknak a szerencsétleneknek. Na de vissza még Griffith döntésére. Szal igazából nem tudok haragudni a tagra. Lehet, hogy ott, abban a helyzetben számtalan más humanoid döntött volna így, ahogy Griffith, elvégre (ahogy fentebb is írtam) az álmai elérését tartotta végig a szeme előtt. Gutts-ot meg egyértelműen meg tudom érteni, elvégre (nagy) részben neki köszönhette Griffith, hogy eljutott a csúcsra. Más kérdés, hogy Griffith végül úgy döntött, ahogy…
Summa summarum, nekem baromira bejött a Berserk anime. Amilyen előítéletekkel kezdtem el nézni, úgy oszlottak el folyamatosan a kételyeim. Végül csatlakozok azok (népes?) táborához, akik elleneznek egy esetleges folytatást. Nem kell az ide, az anime így jó, ahogy van. A manga-t meg még meglátom, hogy folytatom é, vagy sem…
Zárószóként annyit, hogy régen nem adtam már 10 pontos értékelést animére, így most itt van ismét az ideje. A Berserk megérdemli, nagyon is!

Explore posts in the same categories: Minden más

10 hozzászólás - “Berserk ende”

  1. shearer Says:

    A legnagyobb badass “démon”, Skeleton Knight, még csak nem is szerepelt az animében! 😉
    Szerintem olvasd el a mangát is, úgyis kiadják magyarul. Bár nem tudom, hogy képes lennék úgy haladni vele, hogy mindig várni kell két hónapot a folytatásra. Olyan napi 5-6 kötetet olvastam el belőle, amikor igazán nekiálltam. Bár jelenleg fejezetenként kell néha fél évet várni, hülye Kentaro Miura, nem kapkodja el a dolgokat, szemlátomást ebből akar megélni egész nyugdíjig… -__-

  2. black87 Says:

    Elég meglepő, a legtöbb ember a végét befejezetlennek találja. Ugyanazt tudom mondani, mint shearer: olvasd a mangát!
    Emlékszem pont suli vége volt amikor elkezdtem olvasni, kemény tanulás helyett hajnalba nyúló manga olvasás volt. Szerintem nem kellett két napnál több, hogy 20 köteten átrágjam magam 😀

  3. Nekomajin Says:

    Mondtam én, hogy külön post lesz ebből. 😄

  4. Junchidono Says:

    >Shearer

    A manga első 3 kötetét tuti elolvasom (magyarul:P), mert érdekel benne egy-két dolog, de ugyanakkor elég sok negatív kritikát is olvastam már róla, szal azért “óvatos” leszek 🙂 Amúgy azt megsúghatnád, hogy hogyan menekül meg Rickert 😉

  5. shearer Says:

    IIRC, amikor elmászkál az erdőben, a szárnyas lényt követve (aki pár kötettel később fontos szereplő lesz) és belebotlik a többi apostolba (pl. a csigaszerűbe, akit Guts lehentelt a manga harmadik kötetében) és látja, hogy éppen felfalják a társait, akkor megjelenik a Skeleton Knight és magával viszi.

    Megértem, hogy a mangát sok negatív kritika éri, ezek nagy része jogos is. Viszont akit érdekel, hogy mi a történet vége, illetve érdekli a komplett háttérsztori, annak egyszerűen muszáj elolvasnia 😀 meg aztán a mangában van egy csomó nagyon kúlos dolog…

    !!!SPOILER!!!
    többet szerepel Zodd, gyakran felbukkan Skully, Griffith feltámad, az Elveszett gyerekek és a Szent Torony sagák -> EPIC WIN, Farnese és Serpico szerintem nagyon jó szereplők, Puckot is nagyon bírom – bár őt azért meg kell szokni 😀
    !!!SPOILER!!!

    De negatívum is van dögivel, ez vitathatatlan. Számomra a legnagyobb a hangulatbeli törés volt, amikor találkozott Florával és az egész kicsit LotR szerű lett (“kalandozó csapat, mindnki a maga varázstárgyával, elindul a messzi ismeretlenbe…”). Mindegy, érdekel, hogy mi lesz a vége, tehát olvasom rendületlen. 🙂

    Bővebb infó:
    http://shearer.wordpress.com/2007/01/26/berserk-manga-pure-brutality-but-fun/
    remélem annyira nem spoileres 😄

  6. Junchidono Says:

    >Shearer

    Köfi a választ ^^ A mangához meg meghozta a postod a kedvem, csak előtte elfojtom a “Berserk manga = non-stop vérszexerőszak” dilemmámat 😛

  7. terika Says:

    Most nagyon fellelkesedtem, hogy én is befejezzem az anime nézését. Én már a múltkor (még vmikor májusba XD) is mondtam, hogy ez egy coolos kis cucc. 😀

  8. Junchidono Says:

    >Terika

    Mindenképp nézd végig! 😀 Az utolsó pár rész már önmagában visz mindent!

  9. Csonti Says:

    Na csak befejezted amíg nem voltam itthon, hát igen szerintem is 10-es és folytatás animében csak akkor kellene ha ezt tudják überelni:D

  10. Junchidono Says:

    >Csonti

    Nem csak egyszerűen 10 pont, hanem a 3. kedvenc animém is lett egyben 😀

    Btw, felvettelek MSN-re 🙂


Szójjá' hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: