Silent Hill: Origins (PSP)

Mielőtt túlságosan is átcsapna a blog twitterbe (vagy csak szimplán elküldenétek szerény személyemet melegebb éghajlatra, a négysoros posztjaimmal együtt), jöjjön valami hosszabb, méghozzá játékleírás formájában, kurrens alanyom pedig nem más, mint a 2007-es Silent Hill: Origins PSP stuff.

Én és a franchise

Ha jól számolom, körülbelül hat éve nyúlhattam utoljára Silent Hill-hez – az volt a bődületesen ótvar negyedik rész. Előtte volt egy baromijó, ám hangulatilag valahogy más harmadik epizód és persze ott a klasszikus első két rész, ami egész egyszerűen felejthetetlen. Igaz, a sztori, meg úgy nagyjából minden más totál hidegen hagyott (naná, hány éves is lehettem, 10?), de arra tisztán emlékszem, családi program volt nálunk a délutáni SH-zás: a brainstorming, mikor bele-belefutottunk egy-egy komolyabb rejtvénybe, a „meghaltál, én jövök…” kezdetű történet, majd az ebből fakadó viták, a „miért nem mentettél?” RAGE-fest, és a „csak még ezt a termet hadd kutassam át” feeling. Kétségtelen, hogy horror-játék rajongásom egyik jelentős katalizátorának számít ez a sorozat, mely most, hat év után ismét ámulatba ejtett.

Szimpatikus (értsd: faarcú) kamionsofőr menni Silent Hill

Az Origins alcím alapján talán már mindenkinek leesett, hogy a PSP-s SH nem más, mint előzmény, méghozzá az első rész történései előtt játszódik. Az eltelt évek sajna eléggé kiölték az SH sztori részére vonatkozó ismereteimet, így kicsit utána kellett olvassak, hogy akkor most mi a fakk is van, mert azon kívül, hogy „ő itt a főszereplő és a rémisztő, ködös városban csámpázik össze-vissza”, sokminden nem maradt meg. A fókuszba ismét Alessát pakolták (első és harmadik rész), viszont a főhős teljesen új: Egy Travis Grady nevű fazon, aki amolyan tipikus kamionsofőr: borosta, sapka, piros kockásing, farmer, jó kiállás. Utóbbira mondjuk szüksége is lesz, hisz nem játszótérre készül.
Az alapszitu közelről, s távolról nézve is vérbeli horrorklisé, ergo hősünk magányosan teker át a sötét, viharos éjszakán, mikoris majdnem halálra gázol egy szerencsétlen jányozatot. Mivel sofőrünk nem az a magyar mentalitást követő, cserbenhagyós fajta, így nyomban kipattan járgányból és a lány után ered, majd némi baktatás után eljut Silent Hillbe. Első körben egy égő házra lesz figyelmes, ami látszólag nem üres, legalábbis a sikolyok alapján Travis levonja a megfelelő konklúziókat, és mivel ő az egyetlen épp kéznél lévő hős, mit van mit tenni, beront és kihozza a szinte felismerhetetlenségig összeégett, de még élő-lélegző lányt. Majd jön a szokásos ájulós scene és mire legközelebb magához tér, már az elfeledett kisváros vendégszeretetét élvezi. Innen pedig kezdetét veszi a tényleges cselekmény + játék, hogy aztán végül fényt deríthessünk Alessa és a város titkaira.

Játékmenet, megfűszerezve kedvenc horror-esszenciámmal, a tükrökkel

Aki játszott már Silent Hill játékkal, az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogyan is épül fel egy ilyen stuff, meg a túlélő horror cuccok úgy általában. Adott egy fix szereplő, őt third-person módban látjuk, mögötte a kamera. A nagyobb terek általában szabadon bejárhatóak és az operatőr végig ott liheg a nyakunkon, míg a szűkebb helyek sokszor előre tárolt háttereket alkalmaznak és egy fix pontra rögzített állást. (A kamerára egyébként később még visszatérek, mert vannak vele gondok, nem is kevés.) A játékmenet nagyjából az „öld a szörnyeket, old meg a rejtvényeket, járj be mindent és nem utolsó sorban éld túl” metódust követi, ergo a szokásos, horror játékokra jellemző törvények uralkodnak, de ez jól is van így, kár lenne ezen az egyébként működőképes formulán bármit is változtatni.
Főhősünk az aktív cselekvő: az akciógombbal dolgokat vizsgál meg, cuccokat szed föl, ajtókat nyit, illetve, miután felvette a kemény harci pózt, üt, vág, szúr, lő, vagy egyéb más módon dorgál. Kicsit bővebben: alapból két súlyos Bud Spencer-ököl az, ami rendelkezésünkre áll, később pedig lőfegyverekkel is gazdagodhatunk, szám szerint hattal és persze ott vannak a már említett ütő-vágó-szúró szerszámok, amikből aztán tényleg mindenfélét szedhetünk, legyen az kalapács, katana, bot, feszítővas, csavarkulcs, konyhakés, húsvágó bárd, sőt, még billiárddákó és ruhafogas is a rendelkezésünkre állnak, bár azt azért megkérdezném, hogy melyik beteg állat hagy egy korházban billiárddákót, amit egy hullából kiszedve vettem föl. (És az is nagyon érdekelne, hogy mégis hol tárolja emberünk ezt a sok szir-szart…)
Térjünk rá az ellenfelekre, amik ugyan nem valami változatosak, de legalább kellően morbidak ahhoz, hogy tényleg félelmetesnek lehessen mondani egyiket-másikat (főleg a rángatózásaik miatt). Alapjáraton figyelmen kívül hagynak minket, már persze, ha nincs bekapcsolva az egyébként nagyon hasznos lámpánk és nem vaddisznómód csörtetünk el mellettük. Ha viszont kiszúrnak, választhatunk, hogy vagy felvesszük velük a harcot vagy otthagyjuk őket a fenébe. Én sokszor inkább a bölcs visszavonulás mellett döntöttem. Egy az, hogy a lövő alkalmatosságok spórolása mindig is jó tulajdonságom volt, így nem szívesen pazaroltam a szűkös lőszer-keretet ezekre a standard dögökre, másrészt a meele-szerszámok egy idő után eltörnek, harmadrészt pedig igencsak könnyű elpatkolni és a gyógyító cuccokkal sem voltak olyan bőkezűek. A város utcáin ugyan el-ellettek szórva, de sokszor elég rizikós volt felkutatni őket, ugyanis kint csak úgy nyüzsögnek a rusnyábbnál-rusnyább teremtések, a játék pedig ízig-vérig keményvonalas régebbi game, ergo a check pointokat el is felejthetjük – ha meghalunk, akkor gém óver és tölthetjük be az előző mentett állást.

Nem esett még szó az SH-sorozat gerincéről, nevezetesen a rejtvényekről. Ugyan családi brainstormingra és kőkemény agytornára ezúttal senki ne számítson és mintha mennyiségileg is kevesebb fejtörő lenne, mint a régebbi részekben, de amik voltak, azok szerintem kifejezetten jópofára sikerültek. Többé-kevésbé. Cserébe viszont kaptunk egy szerintem baromijó ötleten alapuló játékmenetet, nevezetesen a tükrök használatát. A „másvilág” mindig is lényeges szegmense volt a cuccnak, de míg a korábbi részekben csak alkalomadtán kerültünk át és ez mindig automatán történt, addig az Origins-ben teljesen manuális a móka, mely a tükrök segítségével történik. Emiatt aztán kellően komplex játéknak titulálható a PSP-s SH. Mire is kell pontosan asszociálni? Adott egy méretes belső hely, mondjuk a kórház. Rengeteg folyosó, még több ajtó, első és második emelet, alagsor, satöbbi. Az egész olyan, akár egy labirintus, ám ott a tükörvilág, ami az eredeti épület kvázi-klónja, csak a másvilágra jellemző véres falakkal és nyomasztó környezettel. A normál világban nem tudok behatolni az egyik ajtón, ám a tükörvilágban ugyanez az ajtó már nyitva van. Ott felszedek egy kulcsot, amivel egy, a valós világban lévő ajtót nyitok, majd aztán folytatom a placc felfedezését. Ehhez nélkülözhetetlen a térkép használata, a kiemelés pedig nem véletlen. Nincs az a mágus, aki térkép nélkül kitudna igazodni SH:O épületein. A térkép gyakorlatilag a lelke az egész továbbhaladásunknak; rengeteg időt fogunk a bogarászásával tölteni és bizony komoly kombinációs készségre lesz szükségünk ahhoz, hogy ne akadjunk el, pláne, ha elérünk a szanatóriumhoz, ami már önmagában egy óriási játszótér, hát még, ha hozzácsapjuk a másvilági megfelelőjét is. De megéri kombinálgatni. Hajj, de nagyon megéri!

Egy hétig a mennyben jártam

 Méltatás előtt fussunk gyorsan végig a negatívumok útján is, mert azért akad nem kevés elem, ami bosszankodásra adhat okot. Első és legfontosabb a játék rövidsége. Jó szokásomhoz híven igyekeztem jól beosztani a napokat, hogy minél tovább tartson az élmény, de még így is meglett a vége, kevesebb, mint egy hét alatt. Ugyan a játék három endinggel is büszkélkedhet, ami a szavatosságra nézve talán mégsem olyan rossz pont, de ennél azért lehetett volna a fővonal kicsit hosszabb is. A másik a kamera, ami rettenetes. Nem elég, hogy ha befordulok egy sarkon, akkor időbe telik, mire ismét mögém kerül (következésképp egy rövid időre nem is fogom látni magam), de a manuális használata is szörnyű. Az ’L’-el ugyan sofőrünk mögé lehet ugrasztani, de ez sincs mindig így – példának okáért mikor bemegyek egy ajtón, sokszor Travis elé ugrik és azt onnan ismét mögé küldeni csak egy idő után lehet, kínok közepette, közben persze a semmiből agyonszúr valami hülye vagy valaki savat fröcsköl a borostám alá és máris nyalhatok el fölöslegesen egy health drinket, csak mert szar a kamera. A harmadik dolog, ami zavart, az az ellenfelek leöléséért járó bónuszok mellőzése. Jó, tudom, horror játék, ahol a túlélés a cél és nem a rusnyaságok leamortizálása, de néha kénytelen vagy megküzdeni egyikkel-másikkal, mert az utadat állják és nem elég, hogy pofátlanul nagyokat sebeznek, még a tetejébe sokszor megdögleni sem akarnak. Ha rajtam múlt volna, biztos úgy csináltam volna, hogy legalább az 50%-uk hagy el valami lőszert, gyógyító cuccot vagy bánomisén, de így sokszor úgy voltam vele, hogy hagyom őket a rossebbe, ha sprintelek, úgy sem érnek utol. Egyébként érdekes, hogy a játékban nem lehet nehézségi szintet választani, pedig a korábbi SH-kban lehetett IIRC.

Mindezektől függetlenül azt mondom, remek játék a Silent Hill: Origins. A grafika handheld cucchoz képest nagyon korrekt, a zenékkel eddig sem volt gond, a hangulat pedig egész egyszerűen magával ragadó. Megérte a ráfordított időt és egyben sikerült felpiszkálnia a lelkem mélyén felejtett inner-fanboy-t, úgyhogy kérdezem is: a kurrens gen SH-i közül megéri valamelyiket bepróbálni?

8/10

Explore posts in the same categories: Gamez

2 hozzászólás - “Silent Hill: Origins (PSP)”

  1. Skydragon Says:

    Nice writing bro!

    Ami a játékot illeti, pont a múlthéten akartam elkezdeni ps2 emulátoron, csakhogy a technika ördöge beleszólt a dologba és elég bugos (mondhatni hardmode van alapból, mert ha sötétben vagyok csak és csakis azt látom amit a lámpa megvilágít, amúgy koromsötét van körülöttem :D), így egyelőre kénytelen vagyok hanyagolni a játékot.
    Egyébként emlékeim szerint nekem már volt alkalmam belekezdeni a sztoriba egy haver psp-jén, de akkor a főszereplő hozzáállása nagyon nem tetszett, pont az említett fa arc és rezignált hangnem miatt, oh well, ami késik nem múlik.
    Az elmúlt 1-2 évben rendkívül rám tört a régi nosztalgiázás, mikor még a horror játékok nem a töménytelen akcióról és fegyverropogásról szólt, úgyhogy én is újrajátszottam amit csak lehetett, illetve pótoltam néhány hiányosságomat is. (=

    Ami a mostani SH-kat illeti az utóbbi termés köztudottan gyengusra sikeredett, itt a Shattered memories-t emelném ki nagyon, ami leginkább egy okostelefon nyomogatós szimulátor, nem más. -_-”
    Viszont a legutolsó SH részt a Downpour-t már az első előzetesek óta vártam és én nem csalódtam benne, mert némileg visszahozták a régi játékmenetet, ami nagyon-nagyon jó lett, persze az első 3 részhez képest nem egy nagy etwas (főleg ami a szörnyeket illeti, meghát azért annyira nem is ijesztő mint az elődök), de a történet miatt szerintem megéri végigvinni, nekem nagyon bejött, volt azért egy jóféle (inkább krimis) hangulata az egésznek és az emiatt kialakított szörnyes/egyéb utalások, szerintem roppantmód jól vannak eltalálva.
    Lényeg a lényeg szerintem egy próbát megér, vagy tetszik vagy nem. (=

    • Junchi Says:

      Ok, akkor ezt a Downpour-t felpakoljuk wanna play-re, aztán meglátom, mikor jutok el odáig, hogy ki is próbálhassam. (De mintha rémlene valami, hogy én anno vertem a nyálam erre, mikor kijöttek az első trailerek és gamepaly-ek, csak aztán valahogy elfelejtődött. ^^”)

      Egyébként igen, a főszereplő, Steven Seagalt is megszégyenítő “ezerarcúságán” csiszolhattak volna, de mentségére szóljon, legalább nem volt rossz háttere, legalábbis a Motelben már egész érdekes dolgok derültek ki róla és drága famíliájáról.

      Az emulátorhoz meg akkor sok szerencsét. Érdemes kipróbálni, mert valóban a régi SH-k hangulata köszön belőle vissza, még akkor is, ha a rejtvényeket sajna nem vitték túlzásba.


Szójjá' hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: