Mindenféle baromság

Lassan vége a nyárnak, kezdődik az újabb év, vár rám megint a sok magolás, a beadandók, jegyzőkönyvek, zh-k és egyéb válogatott kínzások, az órarendem pedig újfent szar – megint az van, hogy reggel/délelőtt nincs szinte semmi, a délutánok viszont annál eseménydúsabbak. (Nem tudom, hogy fogom bírni az Elméleti Fizika III. nevű rémálmot 16-19-ig, de majd igyekszek kidolgozni valami stratégiát.) Vigasztal viszont, hogy látszik már a fény az alagút végén.

Aztán: ígértem valami olyasmit, hogy lesznek ilyen-olyan game-bejegyzések, amiből végül nem lett semmi, bár a Mafia II-t lehet megejtem, since azzal még most is játszok. (Egy ilyen extra pakkos verziót gotolok, amin van 3 DLC, és meglepően hosszúak, főleg úgy, ha hardon játssza az ember, mellette stabil anyázás-restart-anyázás-restart mellett. Egyébként százszor jobbak, mint maga a főszál és Jimmy háromszor akkora boss, mint Vito.)

Animu-fronton bevágtam on-holdra a nyári szezon egyetlen figyelemmel követett sorozatát, a Tari Tarit (semmi kedvem nincs most hozzá), így momentán az vagyon, hogy semmit nem nézek a kurrens szezonból. De nem is baj; a LoGH- + School Rumble revaccsok 100%-ban lekötnek, illetőleg ott az Azumanga Daioh, amit sokáig (nagyon sokáig) halogattam, de aztán végül mégis elkezdtem és azt kell mondjam, pozitív csalódás, egy-két karaktert és erőltetett szituációt leszámítva.

Egyébiránt úgy egy hete kivégeztem a Game of Thrones első évadát, ami a cheap-ass fanservice-t leszámítva bejövős volt, bár azért hanyatt sem vágódtam tőle. Spoiler: Kár volt kinyírni a sorozat legjobb karakterét, de nah, a fiúknak kell a character development és Joffrey-t is szét kell valakinek darabolnia. Mondjuk személy szerint jobban örülnék, ha végül Sansa vágna bele valami késfélét, így legalább valami hasznát is vennénk végre.

Hamarosan pedig jön az “5 éves a blog” poszt, statisztikákkal, meg minden egyébbel karöltve.

Explore posts in the same categories: Minden más

9 hozzászólás - “Mindenféle baromság”

  1. -OJ- Says:

    Lehet nekem is több időt kellett volna eltöltenem a Mafia2 DLC-ivel, és akkor jobban tudtam volna értékelni. Mert a főszál egyenesen csapnivaló volt, Vito pedig egy ostoba csicska, ezért a főszál befejezését követően töröltem is a p’csába😛
    (és akkor még nem voltak hozzá DLCk sem)

    GoT az jó, csak a csatákat hiányoltam belőle, de TV-sorozatban arra nincs pénz. A második évadban viszont már volt egy igazán pöpec ostrom, ami mindent vitt😀 Tyrion pedig még nagyobb arc lett a folytatásban, úh mindenképp nézd tovább😉

    Animevel én bőven el vagyok látva az aktuális szezonban. Igaz, egyik sem kiemelkedő, de nem is annyira rosszak, hogy dobjam őket.

    • Junchi Says:

      Mondom, a Mafia II DLC-i százszor jobbak (hangulatosabb és valamivel változatosabb küldetések, több awesome, pörgősebb játékmenet és már-már szinte hosszabbak is együtt, mint az a nyúlfarknyi főszál) és Jimmy = win.😀

      GoT: Yupp, a csatákat én is hiányoltam – főleg az vágott szíven, mikor Jamie-t off-screen fogták el… ^^” Tyrion pedig nagyon nagyon rulz.😀

  2. Leara Says:

    cheap-ass fanservice-t leszámítva bejövős volt – +1. Komolyan nem értem, hogy miért kellett többet belerakniuk, mint ami a könyvben volt. Ráadásul amikor még lényege is lett volna a dolgoknak, azt jól elcseszték (Dany&Drogo nászéjszakáját még mindig nem bocsátottam meg, teljesen máshogy jött le az egész, mint a könyvben :S).
    A második évad szerintem jobb (bár a sorozatot még nem néztem végig, szóval csak a könyv alapján mondom ezt). Azt pedig muszáj megjegyeznem, hogy Arya rulez~~~~~ szerintem az ő szála lesz a legérdekesebb, az eddigi 4 kötet alapján az ő sztoriját élveztem a legjobban😀.

    • Junchi Says:

      Engem konkrétan ott készített ki a fanservice, mikor S1 vége felé az egyik résznél majdnem a teljes műsoridő negyedét elvitte az, ahogy a két lotyó egymást falja, miközben az a nyomorék csávó ossza az észt. Jó, HBO-sorozat, meg minden, de valahogy marhára nem vagyok erre vevő… >_>

      Arya-nak meg örülök, rengeteg potencia van a karakterében és néha tisztábban lát dolgokat, mint körülötte a felnőttek. :3 És ha végül ő nyársalná fel Joffreykát, azzal is elégedett lennék.😀

      S2-re remélem a héten jut időm, legalább egy belekukk erejéig.

      • Leara Says:

        Na igen, az a jelenet engem is idegesített😄. A könyvben emlékeim szerint ez egy szimpla leíró rész volt Kisujj érzéseiről, gondolatairól, de gondolom a sorozatba kellett valami körítés hozzá, de kitalálhattak volna valami mást is.

  3. Mangekyo022 Says:

    Öt éves lesz a blogod? Grat!

    Nekem is sajnos jövőhéten kezdődik a suli, zh-k, magolás beadandók ect…. de bevallom, én ennek ellenére szeretek suliba járni. Vagy mazochista vagyok, vagy meg szimplán csak nem szeretem, hogy nyáron alig csinálok értelmeset, csak döglődök (próbáltam Tesco-ban dolgozni, de jöttek a “gazdasági válság” dumával).

    Ebben a “szezonban” egy új animébe nem kezdtem bele, inkább régieket kaptam elő, mint az eredeti 1985-ös Vampire Hunter D, illetve jó pár sz*r animét (Hidan No Aria meg Kissxsis), amiket mindenképpen bemutatók majd, mert már annyira rosszak, hogy már jók sem!

    • Junchi Says:

      Ja. Öregszem én is, meg a blog is.😀

      Magával az egyetemmel nekem sincs különösebb gondom, sőt, a tantárgyak egy részét még szeretni is szoktam, de már látom is lelki szemeim előtt Junchit, miközben valami beadandó fasságot gépel vagy zh-kra készül… >_> Azt meg annyira nem szeretem. :3

      Ahhoz a Hidan no Ariához meg nekem is volt szerencsé(tlensége)m, már legalábbis az első részéhez, de az bőven elég volt ahhoz, hogy úgy vágjam ki a fenébe, hogy a lába ne érje a földet.😀

  4. Dodgers Says:

    “Nem tudom, hogy fogom bírni az Elméleti Fizika III. nevű rémálmot 16-19-ig, de majd igyekszek kidolgozni valami stratégiát.”

    Tekintve hogy annak idején 45 percet is nehezen bírtam ki ha fizikáról volt szó, már eleve azért megy a respect ha csak beülsz egy három óra hosszás kurzusra.😀 Persze biztosan elviselhetőbb az ilyesmi egy minimális szinten ha az ember évek óta benne van ebben a témában, de a magam részéről elég rövid idő alatt fognám a kalap-kabát kombót ha felsőoktatási szintű fizika előadásra kellene beülnöm.

    Animu téren én egy sorozatot azért figyelemmel követek (Binbougami) a kurrens szezonból, de amilyen csukafejessel ereszkedik lefelé a pocsékság mocsarába, inkább én is a régebbi címekre álltam rá mostanában, és jobban is jártam azokkal egy-két kivételt eltekintve. Az Azumangánál pedig kíváncsi vagyok hogy a végén mi lesz majd róla a véleményed.🙂

    • Junchi Says:

      Igazából már anno az Elméleti Fizika I és II is egy szuszra mentek le a maguk félévében, de azok annyival MÉG durvábbak voltak, hogy volt mellettük gyakorlat is, közvetlenül az előadás után, VISZONT legalább nem késő délután voltak.😀

      Mondjuk hála a jó égnek vagyok olyan elvetemült, hogy magát a szakot és a tantárgyait is képes vagyok komálni, kivétel ez alól a még BSc utolsó évében futott Szilárdtestfizika nevű izé, amit viszont tiszta szívből rühelltem.

      Animuk: Azumanga egyelőre nagyon poszt-gyanús – meglátjuk, milyen lesz a maradék 10 rész, ami még hátra van.😀


Szójjá' hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: