Archive for the ‘És a többi…’ category

End of the line

2014. január 11.

Ende

Ahogy mondani szokták, egyszer minden jónak vége szakad, ebben az esetben pedig a “jó” a blogomat, az “egyszer” pedig a mai napot jelenti.

Maga az elhatározás nem egyik pillanatról a másikra jött; már hetekkel korábban megfogalmazódott bennem a gondolat, de most jött el az idő arra, hogy ezt hangosan is megosszam a tisztelt publikummal.

(tovább…)

I can explain! -UPDATED!-

2013. november 29.

NGEWP

Ígértem egy rövid magyarázatot, mellyel tisztára moshatom a saját és legfőképp a blogom (nemlétező) jó hírét, azaz tárjuk fel az okokat, amelyek a viszonylagos pangás hátterében húzódnak.

Első és legfontosabb az egyetemisták és főiskolások örök főellensége, a szakdolgozat. Különösen veszélyessé akkor válik, ha még osztódik is a dög, jelen esetben egy portfólióra és egy tanulmányra. Előbbi még úgy viszonylagos gyorsaságban el is készült, ám a tanulmány csak mostanság kezdi elnyerni végső formáját. Mellette tart még a kötelező szakmai gyakorlat, tanársegédként csicskát játszok és közben valami magánéletfélém is lenne, úgyhogy eléggé tele a csizmám… DE mindez december hatodikával véget ér! Ahogy jön a Mikulás, úgy távozom én. A tanulmányt és portfóliót addigra vígan leadtam, kifutott a gyakorlat is, úgyhogy minden happy. Egyetlen nagy megmérettetés marad hátra, a januári… *drama button sound* VÉGSŐ… *elnyúúúújtott hatásszünet* államvizsga + védés. A felkészülésre viszont lesz egy rakat időm.

No, de itt egy rövidke lista, hogy milyen nagyobb lélegzetű írásokat várhattok tőlem december 6-a után:
– NGE +EoE (Kiderül, vajon változott-e érdemben róla a véleményem),
– Steins;Gate film (December 13-án jön ki belőle a BD. Kiderül, minőséget kapunk-e vagy csak egy harmatos rókabőrt),
– Elmulasztott anime-filmek part 2. (All in one, köztük olyanokkal, mint Jin-Roh, Angel’s Egg, Barefoot Gen, Porco Rosso, Kotonoha no Niwa, etc.)

A változtatás jogát azért fenntartom. Be preparáted.

ETA

Amit kihagytam, de mindenképp szeretnék róla írni (ha kijött), az az új Gintama film + hozzám is elért a hír, hogy január 31-én végleg lehúzza egyetlen hazai animés csatornánk a rolót. Lehet erről is megejtek majd egy rövidke textust.

Ryuuko (Kill la Kill) – SCV edisön

2013. október 12.

Mikor az embert elkapja egy-egy unalmasabb óra, hajlamos azt baromságokkal eltölteni. Így történt meg, hogy előkapartam a Soul Calibur V-öt, lévén elég rég volt már, hogy a karakter-készítőjével szórakoztam és megszületett az ötlet, hogy tákoljam össze Ryuukót, a Kill la Kill főhősnőjét, ha már elég sok “alkatrész” adott hozzá. A lehetőségek persze még így is eléggé korlátozottak voltak, ennek ellenére a végeredmény nekem kimondottan tetszik, sőt még egy külsős dicséretet is kaptam/kapott a karakter az egyik külföldi kollégától. :3
(tovább…)

Grammar Nazi, avagy hiperrövid gondolat a neten uralkodó pocsék nyelvhasználatról

2013. szeptember 5.

Yunothegrammarnazi

Sokszor átrágott dolog, így nem is kívánok hosszasan belemászni a témába, de most már nekem is írnom kell róla pár sort, elvégre hol máshol adja ki az ember a személyes siralmait, ha nem a blogján? (Figyelem! Egy forgatókönyvet mellőző bejegyzést készülsz elolvasni, értsd, úgy írtam ezen sorokat, ahogy épp kibukkant egy-egy gondolat a hátsómból.)
(tovább…)

Halloween (1978)

2013. július 28.

Halloween

Eredetileg fórumra írtam ezt, de aztán úgy döntöttem, adaptálom ide a blogra is.

(tovább…)

Anime-film pótlások

2013. június 10.

Totoro

Az elmúlt hét leginkább a „hasznos időbeosztás” jegyében telt, csakis a lényegre koncentrálva, kizárva a képletből mindenféle nemkívánatos tényezőt. Ezért is kerülhettek felszolgálásra és elfogyasztásra olyan fogások, melyek eddig, ilyen-olyan oknál fogva kimaradtak az életemből, holott alapvető gasztro-különlegességnek számítanak a nagybetűs TÖMEG étlapjain.
Mostanra viszont sikerült mindegyikbe belekóstolnom, a tapasztalataimat összegeztem a helyi vendégkönyvben, melynek nyers kivonatát a tovább gombra kattintva tekintheti meg az érdeklődő ínyenc. (A sorrend kronológiai.)
(tovább…)

Madoka Movie 2 OP

2012. december 16.

Na jó, ritkásan mondok ilyet ilyen egyértelmű  és aljas fanservice-re, de az az 1:07-1:10 intervallum igencsak nosebleed-kategóriásra sikeredett. :3